2013–2014-es Európa-liga (egyenes kieséses szakasz)

A 2013–2014-es Európa-liga egyenes kieséses szakasza 2014. február 20-án kezdődött és május 14-én ért véget a torinói Juventus Stadionban rendezett döntővel. Az egyenes kieséses szakaszban 32 csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén, illetve az UEFA-bajnokok ligája csoportkörének harmadik helyén végeztek.

Lebonyolítás

[szerkesztés]

A döntő kivételével mindegyik mérkőzés oda-visszavágós rendszerben zajlott. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapatok jutottak tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbítást rendeztek a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2x15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor. A döntőt egy mérkőzés keretében rendezték meg.

A legjobb 16 közé jutásért

[szerkesztés]

Sorsolás

[szerkesztés]

A legjobb 16 közé jutásért és a nyolcaddöntők sorsolását 2013. december 16-án tartották.

A csapatok két kalapba kerültek.

A sorsolás során egy kiemelt csapat mellé egy nem kiemelt csapatot sorsoltak. Figyelembe vették, hogy azonos nemzetű együttesek, illetve az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem szerepelhettek egymás ellen.

A második kalapban szereplő csapatok játszották az első mérkőzést hazai környezetben.

Továbbjutók az Európa-liga csoportköréből
Színmagyarázat
Kiemelt csapat
Nem kiemelt csapat
Csoport Csoportelső Csoportmásodik
A csoport Spanyolország Valencia CF Anglia Swansea City
B csoport Bulgária Ludogorec Razgrad Ukrajna Csornomorec Odesza
C csoport Ausztria Red Bull Salzburg Dánia Esbjerg fB
D csoport Oroszország Rubin Kazany Szlovénia NK Maribor
E csoport Olaszország Fiorentina Ukrajna Dnyipro Dnyipropetrovszk
F csoport Németország Eintracht Frankfurt Izrael Makkabi Tel-Aviv
G csoport Belgium KRC Genk Ukrajna Dinamo Kijiv
H csoport Spanyolország Sevilla FC Csehország Slovan Liberec
I csoport Franciaország Olympique Lyonnais Spanyolország Real Betis
J csoport Törökország Trabzonspor Olaszország Lazio
K csoport Anglia Tottenham Hotspur Oroszország Anzsi Mahacskala
L csoport Hollandia AZ Görögország PAÓK
Továbbjutók az UEFA-bajnokok ligája csoportköréből
Harmadik helyezettek sorrendje
Csoport Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
F Olaszország SSC Napoli 6 4 0 2 10 9 +1 12
C Portugália Benfica 6 3 1 2 8 8 0 10
A Ukrajna Sahtar Doneck 6 2 2 2 7 6 +1 8
E Svájc FC Basel 6 2 2 2 5 6 –1 8
H Hollandia Ajax 6 2 2 2 5 8 –3 8
B Olaszország Juventus 6 1 3 2 9 9 0 6
G Portugália FC Porto 6 1 2 3 4 7 –3 5
D Csehország Viktoria Plzeň 6 1 0 5 6 17 –11 3

Párosítások

[szerkesztés]

Az első mérkőzéseket 2014. február 20-án, a visszavágókat február 27-én játszották.

1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Dnyipro Dnyipropetrovszk Ukrajna2–3Anglia Tottenham Hotspur1–01–3
Real Betis Spanyolország3–1Oroszország Rubin Kazany1–12–0
Swansea City Anglia1–3Olaszország SSC Napoli0–01–3
Juventus Olaszország4–0Törökország Trabzonspor2–02–0
NK Maribor Szlovénia3–4Spanyolország Sevilla FC2–21–2
Viktoria Plzeň Csehország3–2Ukrajna Sahtar Doneck1–12–1
Csornomorec Odesza Ukrajna0–1Franciaország Olympique Lyonnais0–00–1
Lazio Olaszország3–4Bulgária Ludogorec Razgrad0–13–3
Esbjerg fB Dánia2–4Olaszország Fiorentina1–31–1
Ajax Hollandia1–6Ausztria Red Bull Salzburg0–31–3
Makkabi Tel-Aviv Izrael0–3Svájc FC Basel0–00–3
FC Porto Portugália5–5 (i.g.)Németország Eintracht Frankfurt2–23–3
Anzsi Mahacskala Oroszország2–0Belgium KRC Genk0–02–0
Dinamo Kijiv Ukrajna0–2Spanyolország Valencia CF0–20–0
PAÓK Görögország0–4Portugália Benfica0–10–3
Slovan Liberec Csehország1–2Hollandia AZ0–11–1

1. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. február 20.
19:00
Anzsi Mahacskala Oroszország 0–0 Belgium KRC Genk
Jegyzőkönyv



2014. február 20.
19:00
Juventus Olaszország 2–0 Törökország Trabzonspor
Osvaldo Gól : 16' 16'
Pogba Gól : 90+4' 90+4'
(1–0)
Jegyzőkönyv



2014. február 20.
19:00
Esbjerg fB Dánia 1–3 Olaszország Fiorentina
Pušić Gól : 10' 10' (1–3)
Jegyzőkönyv
Matri Gól : 9' 9'
Iličić Gól : 15' 15'
Aquilani Gól : 37' 37' (11-esből)


2014. február 20.
19:00
Dinamo Kijiv Ukrajna 0–2 Spanyolország Valencia CF
(0–0)
Jegyzőkönyv
Vargas Gól : 79' 79'
Feghouli Gól : 90+1' 90+1'


2014. február 20.
19:00
PAÓK Görögország 0–1 Portugália Benfica
(0–0)
Jegyzőkönyv
Lima Gól : 59' 59'


2014. február 20.
19:00
Slovan Liberec Csehország 0–1 Hollandia AZ
(0–0)
Jegyzőkönyv
Viergever Gól : 89' 89'


2014. február 20.
21:05
Real Betis Spanyolország 1–1 Oroszország Rubin Kazany
Dídac Gól : 3' 3' (1–0)
Jegyzőkönyv
Eremenko Gól : 74' 74' (11-esből)


2014. február 20.
21:05
Swansea City Anglia 0–0 Olaszország SSC Napoli
Jegyzőkönyv


2014. február 20.
21:05
NK Maribor Szlovénia 2–2 Spanyolország Sevilla FC
Tavares Gól : 33' 33'
Vršič Gól : 81' 81'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Gameiro Gól : 47' 47'
Fazio Gól : 72' 72'


2014. február 20.
21:05
Viktoria Plzeň Csehország 1–1 Ukrajna Sahtar Doneck
Tecl Gól : 62' 62' (0–0)
Jegyzőkönyv
Luiz Adriano Gól : 65' 65'


2014. február 20.
21:05
Lazio Olaszország 0–1 Bulgária Ludogorec Razgrad
(0–1)
Jegyzőkönyv
Bezjak Gól : 45' 45'


2014. február 20.
21:05
Ajax Hollandia 0–3 Ausztria Red Bull Salzburg
(0–3)
Jegyzőkönyv
Soriano Gól : 14' 14' (11-esből) Gól : 35' 35'
Mané Gól : 21' 21'



2014. február 20.
21:05
FC Porto Portugália 2–2 Németország Eintracht Frankfurt
Quaresma Gól : 44' 44'
Varela Gól : 68' 68'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Joselu Gól : 72' 72'
Alex Sandro Gól : 77' 77' (öngól)

2. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. február 27.
19:00
Rubin Kazany Oroszország 0–2 Spanyolország Real Betis
(0–1)
Jegyzőkönyv
Nono Gól : 45' 45'
Castro Gól : 64' 64'


2014. február 27.
19:00
SSC Napoli Olaszország 3–1 Anglia Swansea City
Insigne Gól : 17' 17'
Higuaín Gól : 78' 78'
Inler Gól : 90+3' 90+3'
(1–1)
Jegyzőkönyv
de Guzmán Gól : 30' 30'


2014. február 27.
19:00
Sevilla FC Spanyolország 2–1 Szlovénia NK Maribor
Reyes Gól : 42' 42'
Gameiro Gól : 59' 59'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Vršič Gól : 90+2' 90+2'


2014. február 27.
19:00
Sahtar Doneck Ukrajna 1–2 Csehország Viktoria Plzeň
Adriano Gól : 88' 88' (0–2)
Jegyzőkönyv
Kolář Gól : 29' 29'
Petržela Gól : 33' 33'



2014. február 27.
19:00
Red Bull Salzburg Ausztria 3–1 Hollandia Ajax
van der Hoorn Gól : 56' 56' (öngól)
Mané Gól : 66' 66'
Soriano Gól : 77' 77'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Klaassen Gól : 82' 82'


2014. február 27.
19:00
FC Basel Svájc 3–0 Izrael Makkabi Tel-Aviv
Stocker Gól : 18' 18'
Streller Gól : 60' 60' Gól : 72' 72'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. február 27.
19:00
Eintracht Frankfurt Németország 3–3 Portugália FC Porto
Aigner Gól : 37' 37'
Meier Gól : 52' 52' Gól : 76' 76'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Mangala Gól : 58' 58' Gól : 71' 71'
Gilasz Gól : 86' 86'


2014. február 27.
21:05
Tottenham Hotspur Anglia 3–1 Ukrajna Dnyipro Dnyipropetrovszk
Eriksen Gól : 56' 56'
Adebayor Gól : 65' 65' Gól : 69' 69'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Zozulya Gól : 48' 48'


2014. február 27.
21:05
Trabzonspor Törökország 0–2 Olaszország Juventus
(0–2)
Jegyzőkönyv
Vidal Gól : 18' 18'
Osvaldo Gól : 33' 33'



2014. február 27.
21:05
Fiorentina Olaszország 1–1 Dánia Esbjerg fB
Iličić Gól : 47' 47' (0–0)
Jegyzőkönyv
Vestergaard Gól : 90+1' 90+1'


2014. február 27.
21:05
KRC Genk Belgium 0–2 Oroszország Anzsi Mahacskala
(0–0)
Jegyzőkönyv
Tshimanga Gól : 64' 64' (öngól)
Aliyev Gól : 71' 71'


2014. február 27.
21:05
Valencia CF Spanyolország 0–0 Ukrajna Dinamo Kijiv
Jegyzőkönyv


2014. február 27.
21:05
Benfica Portugália 3–0 Görögország PAÓK
Gaitán Gól : 70' 70'
Lima Gól : 78' 78' (11-esből)
Marković Gól : 79' 79'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2014. február 27.
21:05
AZ Hollandia 1–1 Csehország Slovan Liberec
Viergever Gól : 19' 19' (1–0)
Jegyzőkönyv
Budnik Gól : 72' 72'

Nyolcaddöntők

[szerkesztés]

Az első mérkőzéseket 2014. március 13-án, a visszavágókat március 20-án játszották.

1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
AZ Hollandia1–0Oroszország Anzsi Mahacskala1–00–0
Ludogorec Razgrad Bulgária0–4Spanyolország Valencia CF0–30–1
FC Porto Portugália3–2Olaszország SSC Napoli1–02–2
Olympique Lyonnais Franciaország5–3Csehország Viktoria Plzeň4–11–2
Sevilla FC Spanyolország2–2 (t. 4–3)Spanyolország Real Betis0–22–0 (h.u.)
Tottenham Hotspur Anglia3–5Portugália Benfica1–32–2
FC Basel Svájc2–1Ausztria Red Bull Salzburg0–02–1
Juventus Olaszország2–1Olaszország Fiorentina1–11–0

1. mérkőzések

[szerkesztés]

2014. március 13.
19:00
FC Porto Portugália 1–0 Olaszország SSC Napoli
Martínez Gól : 57' 57' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. március 13.
19:00
FC Basel Svájc 0–0 Ausztria Red Bull Salzburg
Jegyzőkönyv


2014. március 13.
21:05
AZ Hollandia 1–0 Oroszország Anzsi Mahacskala
Jóhannsson Gól : 29' 29' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv


2014. március 13.
21:05
Olympique Lyonnais Franciaország 4–1 Csehország Viktoria Plzeň
Fofana Gól : 12' 12' Gól : 70' 70'
Lacazette Gól : 53' 53'
Mvuemba Gól : 61' 61'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Hořava Gól : 3' 3'



2014. március 13.
21:05
Tottenham Hotspur Anglia 1–3 Portugália Benfica
Eriksen Gól : 64' 64' (0–1)
Jegyzőkönyv
Rodrigo Gól : 29' 29'
Luisão Gól : 58' 58' Gól : 84' 84'


2014. március 13.
21:05
Juventus Olaszország 1–1 Olaszország Fiorentina
Vidal Gól : 3' 3' (1–0)
Jegyzőkönyv
Gómez Gól : 79' 79'

2. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. március 20.
18:00
Anzsi Mahacskala Oroszország 0–0 Hollandia AZ
Jegyzőkönyv



2014. március 20.
19:00
Viktoria Plzeň Csehország 2–1 Franciaország Olympique Lyonnais
Kolář Gól : 60' 60'
Tecl Gól : 62' 62'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Gomis Gól : 45+2' 45+2'


2014. március 20.
19:00
Benfica Portugália 2–2 Anglia Tottenham Hotspur
Garay Gól : 34' 34'
Lima Gól : 90+5' 90+5' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Chadli Gól : 78' 78' Gól : 79' 79'


2014. március 20.
19:00
Fiorentina Olaszország 0–1 Olaszország Juventus
(0–0)
Jegyzőkönyv
Pirlo Gól : 71' 71'


2014. március 20.
21:05
SSC Napoli Olaszország 2–2 FC Porto Portugália
Pandev Gól : 21' 21'
Zapata Gól : 90+2' 90+2'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Gilasz Gól : 69' 69'
Quaresma Gól : 76' 76'



2014. március 20.
21:05
Red Bull Salzburg Ausztria 1–2 FC Basel Svájc
Soriano Gól : 22' 22' (1–0)
Jegyzőkönyv
Streller Gól : 50' 50'
Sauro Gól : 60' 60'

Negyeddöntők

[szerkesztés]

A negyeddöntők sorsolását 2014. március 21-én tartották. Az első mérkőzéseket 2014. április 3-án, a visszavágókat április 10-én játszották.

1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
AZ Hollandia0–3Portugália Benfica0–10–2
Olympique Lyonnais Franciaország1–3Olaszország Juventus0–11–2
FC Basel Svájc3–5Spanyolország Valencia CF3–00–5 (h.u.)
FC Porto Portugália2–4Spanyolország Sevilla FC1–01–4

1. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. április 3.
21:05
AZ Hollandia 0–1 Portugália Benfica
(0–0)
Jegyzőkönyv
Salvio Gól : 48' 48'


2014. április 3.
21:05
Olympique Lyonnais Franciaország 0–1 Olaszország Juventus
(0–0)
Jegyzőkönyv
Bonucci Gól : 85' 85'


2014. április 3.
21:05
FC Basel Svájc 3–0 Spanyolország Valencia CF
Delgado Gól : 34' 34' Gól : 38' 38'
Stocker Gól : 90+1' 90+1'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. április 3.
21:05
FC Porto Portugália 1–0 Spanyolország Sevilla FC
Mangala Gól : 31' 31' (1–0)
Jegyzőkönyv

2. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. április 10.
21:05
Benfica Portugália 2–0 Hollandia AZ
Rodrigo Gól : 39' 39' Gól : 71' 71' (1–0)
Jegyzőkönyv


2014. április 10.
21:05
Juventus Olaszország 2–1 Franciaország Olympique Lyonnais
Pirlo Gól : 4' 4'
Umtiti Gól : 68' 68' (öngól)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Briand Gól : 18' 18'


2014. április 10.
21:05
Valencia CF Spanyolország 5–0  (h. u.) Svájc FC Basel
Alcácer Gól : 38' 38' Gól : 70' 70' Gól : 114' 114'
Vargas Gól : 42' 42'
Bernat Gól : 118' 118'
(2–0, 3–0, 3–0)
Jegyzőkönyv


2014. április 10.
21:05
Sevilla FC Spanyolország 4–1 Portugália FC Porto
Rakitić Gól : 5' 5' (11-esből)
Vitolo Gól : 26' 26'
Bacca Gól : 29' 29'
Gameiro Gól : 79' 79'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Quaresma Gól : 90+2' 90+2'

Elődöntők

[szerkesztés]

Az elődöntők sorsolását 2014. április 11-én tartották. Az első mérkőzéseket 2014. április 24-én, a visszavágókat május 1-jén játszották.

1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Sevilla FC Spanyolország3–3 (i.g.)Spanyolország Valencia CF2–01–3
Benfica Portugália2–1Olaszország Juventus2–10–0

1. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. április 24.
21:05
Sevilla FC Spanyolország 2–0 Spanyolország Valencia CF
Mbia Gól : 33' 33'
Bacca Gól : 36' 36'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. május 1.
21:05
Benfica Portugália 2–1 Olaszország Juventus
Garay Gól : 3' 3'
Lima Gól : 84' 84'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Tévez Gól : 73' 73'

2. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. május 1.
21:05
Valencia CF Spanyolország 3–1 Spanyolország Sevilla FC
Feghouli Gól : 14' 14'
Beto Gól : 26' 26' (öngól)
Mathieu Gól : 70' 70'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Mbia Gól : 90+4' 90+4'


2014. május 1.
21:05
Juventus Olaszország 0–0 Portugália Benfica
Jegyzőkönyv

Döntő

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. a b Az Anzsi Mahacskala a hazai mérkőzéseit a mahacskalai Anzsi Aréna helyett Ramenszkojéban az Szaturn Stadionban játssza.
  2. a b A Ludogorec Razgrad a hazai mérkőzéseit a razgradi Ludogorets Arena helyett Szófiában a Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban játssza.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]