Annie Belle | |
Született | Annie Brilland 1956. december 10.[1][2][3][4] Párizs 15. kerülete[3][4] |
Elhunyt | Lannemezan[4] |
Művészneve | Annie-Belle, Annie Bell, Annie Briand, Annie Brilliand |
Állampolgársága | francia |
Nemzetisége | francia |
Házastársa | 1975–1978: Al Cliver |
Foglalkozása |
|
Kitüntetései | |
Színészi pályafutása | |
Aktív évek | 1974–1989 |
Híres szerepei | 1975: Lèvres de sang 1976: Laure 1980: Ház a park szélén 1984: Az alkóv 1986: La venexiana |
Tevékenység | színész |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Annie Belle az 1970-es évek közepén |
Annie Belle (születési neve: Annie Brilland) (Párizs, 1956. december 10. –) francia színésznő. Színésznői pályáját 1974-ben kezdte, az 1970-es években francia, az 1980-as évektől már főleg olasz filmekben játszott, igen változatos szerepekben, iskolás lányon és prostituálton keresztül a vámpírig. Filmjeinek többsége thriller, horror vagy erotikus történet (vagy ezek keveréke). Dolgozott olyan ismert rendezőkkel, mint Jean Rollin,[5] Ruggero Deodato[6] és Joe D’Amato is.[7][8] 1989-ben visszavonult a filmezéstől, pszichológusi diplomát szerzett és szociális munkásként dolgozik.
Annie Brilland párizsi mérnökcsaládban született, szülei megütközéssel fogadták, hogy leányuk színésznőnek akar menni, de Annie határozottan kitartott választása mellett. A hírneves ENSATT színiiskolába (École nationale supérieure des arts et techniques du théâtre) járt, amelynek épülete 1940-es alapítása óta a párizsi Rue Blanche-on volt – ezért egyszerűen „La Rue Blanche”-nak nevezték. Egykor itt tanult Charles Aznavour, Annie Girardot, Juliette Gréco és Jean Rochefort is.[9] Tanulmányairól Annie később egy 1999-es interjúkötetben számolt be, amely 99 Donne címmel jelent meg.
Első filmszerepét alig 18 évesen, 1974-ben kapta, Jean Rollin rendező Tout le Monde il en a Deux c. erotikus vígjátékában, amelyet Bacchanales Sexuelles címen is forgalmaztak.[10] Brigitte szerepét még Annie Brilland néven játszotta el, de felhívta magára a rendező figyelmét, aki megkedvelte, és főszerephez juttatta 1975-ben, a Lévres de Sang[11] c. horrofilmben, itt már Annie Briand néven került a stáblistára.
A Lévres de Sang forgatását követően Annie Belle Olaszországba utazott, ahol rövid időn belül az erotikus filmeket és a nők szexuális alávetéséről (sexploitation) szóló filmeket készítő rendezők egyik kedvence lett. Egy év alatt (1976) három ilyen játékfilm főszerepét is megkapta.
1976-ban Ovidio G. Assonitis rendező nagyszabású erotikus filmet készített Emmanuelle Arsan Laure c. művéből, amely az Emmanuelle-hez hasonló erotikus filmtörténet volt. Címszerepét a 27 éves amerikai Linda Lovelace-nek, a Mély torok (Deep Throat) pornófilm ismert és népszerű főszereplőjének ajánlották fel.[12] Linda, akit a pornófilm-iparban sok megaláztatás ért, először aláírta a szerződést, aztán mégis visszalépett, mondván, nem vállal több meztelen filmezést. Laure szerepét végül a 7 évvel fiatalabb Annie Belle kapta meg.[13] A film, amelyben Pierre Haudebourg, Michele Starck, Al Cliver (Annie élettársa) és maga Emmanuelle Arsan is játszott, nagy sikert aratott. A nemzetközi filmpiacon Forever Emmanuelle (Mindörökké Emmanuelle) címen is forgalmazták.[14] Maga Annie Belle később „nem túl jól sikerült filmként” emlékezett vissza a Laure-ra.
Ugyanebben az évben főszerepet játszott Massimo Dallamano La fine dell’innocenza c. erotikus filmjében (angol nyelvterületen ezt Blue Belle címen forgalmazták) és Brunello Rondi Velluto Nero (Fekete bársony) c. opuszában. A Blue Belle-ben Annie nemcsak főszereplőként, hanem a forgatókönyv társszerzőjeként is közreműködött, sőt a stáblistán is így szerepel. A filmrendezőt, Massimo Dallamanót Annie később „nagy szakmai tudású és tehetségű embernek” nevezte. A leszbikus szexualitást nyíltan bemutató Velluto Nero lett Annie egyik legvitatottabb filmje.
1980-ban Ruggero Deodato rendező Ház a park szélén (La casa sperduta nel parco) c. horrorfilmjének főszerepét játszotta,[15][16] Lorraine De Selle és David Hess társaságában. Saját későbbi nyilatkozatában a filmet „nagyon erőszakos, de érdekes” történetként írta le. Az 1980-as évek elején főszerepeket játszott az erotikus filmek nagy mesterének, Joe D’Amato rendezőnek két játékfilmjében, az 1981-ben készült Rosso sangue c. szex-horrorban (amelyet többféle címmel is forgalmaztak: Absurd, Monster Hunter, stb.[17][18] (George Eastman partnereként), és az 1984-ben készült Az alkóv (L’alcova). Annie nagyon kedvelte Joe D’Amatót, nyilatkozataiban dicsérte rendezői szakértelmét és a színészekkel való bánni tudását.
Az 1980-as évek közepétől Annie Belle színésznői karrierjét közelebbről nem ismert személyes problémák fékezték. Főszerepei ritkultak, mellékszerepeket játszott. 1985-ben Franco Rossi rendező Myriam szerepét adta neki a Henryk Sienkiewicz művéből készült Quo vadis c. televíziós sorozatban (főszereplők Klaus Maria Brandauer és Max von Sydow). 1986-ban Mauro Bolognini A velencei nő (La venixiana) c. filmdrámájában is szerepelt, de már háttérbe szorult a két főszereplő, Laura Antonelli és Monica Guerritore mögött.
1989-ben játszotta utolsó filmszerepét, Enzo Milioni Luna di sangue (más címen Fuga dalla Morte) című mystery-thrillerben, de itt már csak apró mellékszerep jutott neki.[19][20]
1975–1978 között Annie Belle, a kezdő színésznő három éven át élettársi kapcsolatban élt Al Cliver (eredetileg Pier Luigi Conti) egyiptomi származású olasz színésszel. Amíg viszonyuk tartott, négy játékfilmben szerepeltek együtt: az 1976-os Laure (Forever Emmanuelle)-ben, a La fine dell’innocenza (Blue Belle)-ben és a Velluto Neróban, és az 1977-es Un Giorno alla fine di Ottobre-ben. Miután kapcsolatuk megszakadt, már két közös filmben találkoztak, az 1980-as Molto di piùban és az 1984-es Az alkóvban (L’Alcova).
Amikor felhagyott a filmezéssel, visszatért szülőhazájába, Franciaországba. Jelentkezett az egyetemre és pszichológusi diplomát szerzett.[21] 2010-ben szociális munkásként dolgozott Párizsban, szellemi fogyatékkal élő embereket segítő szolgálatok munkatársaként.[22]