Anselmo Suárez y Romero | |
Született | 1818[1][2][3][4] Havanna |
Elhunyt | 1878 (59-60 évesen) |
Állampolgársága | kubai |
Foglalkozása | író |
Anselmo Suárez y Romero (Havanna, 1818 – Havanna, 1878) elismert kubai író. Legismertebb műve a spanyol nyelven írt Francisco, amely az amerikai kontinens rabszolgaságát mutatja be.
Suárez y Romero a San Carlos nevelőintézetben és a Havannai Egyetemen tanult, itt szerzett diplomát 1837-ben; tanítással, közneveléssel és újságírással foglalkozott.[5]
Irodalmi munkássága az Una noche de retreta, Un viejo impertinente, Un recuerdo című művekkel kezdődött, amelyet a Biografía de Carlota Valdés 1838-ban történő kiadása követett. (angolul: Biography of Carlota Valdés).[6] Domingo del Monte kubai reformer-író fölkérésére 1838–1839-ben írta Francisco című regényét a rabszolgaság ellen, melyet csak halála után, 40 évvel később publikáltak.[7][8]
1859-ben adta ki Cikkgyűjtemény-ét (Colección de Artículos), benne néhány mesteri színvonalú, korrajzízű cikkel. Ugyanebben az évben felvételt nyer a Jogászok Szövetségébe. 1862-ben, Havannában több műve is napvilágot látott, köztük rövidebb-hosszabb esszék a köznevelés és az iskolarendszer reformja témakörében.
1870-ben jelentették meg a Jogi esetek kritikai szemléi (Cartas críticas sobre asuntos jurídicos) című gyűjteményét.
1880-ban végre megjelent spanyol nyelven a Francisco, amely az amerikai kontinens, elsősorban Kuba rabszolgaságát mutatja be.[6][9][10] A regény számos új kiadást ért meg.
Anselmo Suárez y Romero mesterműve a Francisco, alcímén A cukormalom avagy a mező szépségei,[6] 1838 és 1839 között íródott és az amerikai kontinens első rabszolgaság ellenes regényének tartják. A másik mű, amely szintén a rabszolgaság eltörléséről szól, a Petrona és Rosalía című novella 1838-ból, amelyet Félix Tanco y Bosmeniel (1797–1871) írt, 1925-ben adták ki, és szintén a 19. századi rabszolgaság életét mutatja be.[9]
A Francisco című regény, amely Juan Francisco Manzano évekkel korábban írt életrajzi írásán, az Egy rabszolga önéletrajzán ("Autobiografía de un esclavo") alapul, amelyet később Angliában publikáltak,[11] utat mutatott több irodalmi alkotás számára: Cirilo Villaverde Cecilia Valdés regénye kezdte 1839-ben, Gertrudis Gómez de Avellaneda Sab című regénye 1841-ben, Pedro José Morillas műve, az El Ranchador 1856-ban, Antonio Zambrana El negro Francisco címen 1873-ban, végül Alejo Carpentier ¡Ecué-Yambá! című műve 1933-ban.[12][13][14]
Bár a Francisco évekkel a Tamás bátya kunyhója előtt készült, a gyarmati cenzúra nem engedte publikálni. A regény kéziratát 1840-ben juttatták el Richard Robert Madden brit hivatalnok és abolicionista részére, az Egy rabszolga önéletrajza Suarez y Romero által lektorált példányával együtt.[7][10][15]