Boeing Bird of Prey

Boeing Bird of Prey
Bird of Prey
Bird of Prey

FunkcióLopakodó-technológiai demonstrációs repülőgép
GyártóBoeing
Gyártási darabszám1

Szolgálatba állítássoha
Hajtómű
Hajtómű1 db. Pratt & Whitney JT15D-5C
Repülési jellemzők
Max. sebesség482 km/h
Legnagyobb repülési magasság6 100 m
A Wikimédia Commons tartalmaz Boeing Bird of Prey témájú médiaállományokat.

A Bird of Prey egy együléses lopakodótechnológiai demonstrációs kísérleti repülőgép, melyet arra használtak, hogy teszteljenek alacsony-észlelhetőségű lopakodótechnikákat, új repülőgép-tervezési módszereket és új szerkezeti megoldásokat.

Történet

[szerkesztés]

A Bird of Prey-projekt 1992-től 1999-ig futott, a repülőgép első repülése 1996-ra esett. A gépet a Star Trek tudományos-fantasztikus sorozatban szereplő Klingon űrhajóhoz való külső hasonlósága, és ugyancsak az aktív rejtőzködés alkalmazása alapján nevezték el.

Rövid leírás

[szerkesztés]

A 38 repülés alatt a Bird of Prey-jel olyan módokat teszteltek, amivel kevésbé észlelhetővé válik a gép szemnek és radaroknak egyaránt. Ezen a gépen olyan új építési módokat használtak, mint például: nagy méretű kompozit elemek, a virtuális valóságban megtervezett és összegyűjtött adatok alapján való építés. A gép építésében fontos szerepet jelentett az eldobható alkatrészek lehetősége. A Bird of Prey-t 2002-ben felfedték, mert a tervtechnikái általános gyakorlattá váltak a repülőgép-gyártásban. Például – szintén a Boeing használta őket – az X–32 Joint Strike Fighter demonstráló gépben és később a X–45A UCAV-ban (Unmanned Combat Air Vehicle) prototípusában.

Tanulságok

[szerkesztés]

A repülőgép különösen előrehaladott lopakodásformákat demonstrál, mint például a "rés nélküli" kormányfelületek, amik belesimulnak a szárnyakba, hogy a radarláthatóságot csökkentsék, és egy olyan gázbeszívó-rendszer, ami szemből teljesen le van árnyékolva. A Bird of Prey mindazonáltal használt néhány meglévő, készen kapható technológiát is, ezzel a költségeket le lehetett csökkenteni és a gyártást felgyorsítani. Vezérlési rendszere teljesen kézi, számítógép segítsége nélkül zajlott. A futóművet a Beechcraft King Air és Queen Air repülőkből vették át. A gépet a Boeing 2002-ben a „National Museum of the USAF”-nek ajándékozta.

Források

[szerkesztés]