Brémai Tanácsköztársaság
| Brémai Tanácsköztársaság | |||
| el nem ismert történelmi állam | |||
Bremer Räterepublik 1919. január 10. – 1919. február 4. | |||
| |||
.svg) | |||
| Mottó: "Proletarier aller Länder, vereinigt Euch!"Világ proletárjai, egyesüljetek!" Nemzeti himnusz: Die Internationale | |||
| Általános adatok | |||
| Fővárosa | Bréma | ||
| Beszélt nyelvek | német | ||
| Pénznem | "papírmárka" (ℳ) | ||
| Kormányzat | |||
| Államfő | Johann Knief | ||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Brémai Tanácsköztársaság témájú médiaállományokat. | |||
.svg){kind=small}
A Brémai Tanácsköztársaság egy rövid életű, el nem ismert állam volt a mai Németország területén, 1919-ben, 25 napon keresztül. Bréma tartomány helyén jött létre, miután a Német Császárság elveszítette az első világháborút.
Története
[szerkesztés]
Előzmények
[szerkesztés]II. Vilmos német császár lemondása után Németország az összeomlás szélére sodródott. Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) új kormányt alakított a Spartakus-szövetség részvételével. Tervük szerint Németországot egy szabad szocialista köztársasággá alakították volna át.[1] A bal- és jobboldali csoportok hatalomvágy miatt kitört németországi forradalmak tovább súlyosbították a belügyi válságot.
Már a tanácsköztársaság kikiáltását megelőzően is jelentős támogatása volt a radikális baloldalnak az ipari munkásság között, az SPD választások utáni győzelmének köszönhetően is.[2] A választási eredményekből következtetve a város lakosságának jelentős hányada baloldali, azon belül a Spartakus-szövetség támogatója volt. Brémában a forradalom már november 6-án, három nappal a császár lemondása előtt tört ki. A megválasztott városi tanács már a kezdetektől fogva a legnagyobb fokú önállósággal rendelkezett, sokszor függetlenül működve a berlini kormánytól.[3]
A tanácskormány létrehozása
[szerkesztés]
Január 10-én a városi munkástanács kikiáltotta a tanácsköztársaságot, és létrehozta a törvényhozó szovjet képviselőtanácsot. Johann Knief és más, leninista eszmét valló tanárok mind a városi, mind a képviselőtanácsban erőfölénybe kerültek. A szovjet képviselőtanácsot ezután egyesítették a városi és a munkástanáccsal. Az új, egységes tanács ezután olyan fontos döntéseket hozott, mint az egyenlő fizetések és választási részvétel. A tanács, habár törvényes keretek között képviselte a lakosságot, hamar átalakult egy diktatórikus, mindent ellenőrző felsőbb hatalommá.
A tanácskormány megszűnése
[szerkesztés]1919 elején a weimari köztársaság elég erőt gyűjtött össze ahhoz, hogy leverje a lázadó kommunista szervezeteket az országban. A könnyebb és gyorsabb megoldásért Friedrich Ebert freikorpsokat küldött Brémába a szovjet állam elfoglalására.[4] A Brémai Tanácsköztársaságot könnyebb volt leverni, mint a bajor testvérállamát, mivel minden oldalról határos volt a weimari köztársasággal, emiatt a Spartakus-szövetség nem tudta támogatni őket ellátmánnyal. A tanácsköztársaság elfoglalása mindössze 80 életet követelt. Bréma és Bremerhaven február 4-én esett el, de egyes csapatok még nagyjából egy hétig ellenálltak.
Kormányzat
[szerkesztés]A Képviselőtanács (szovjet) volt az állam törvényhozó, majd végrehajtó hatalma kilenc fővel (hárman a Németországi Kommunista Pártból, hárman az USPD-ből és három szabad katona).[5] Johann Kniefet, a független SPD vezetőjét nevezték ki az állam vezetőjének.
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Priestand, David. The Red Flag: A History of Communism. Grove Press (2009). ISBN 0802145124
- ↑ Bourrinet, Philippe. The Dutch and German Communist Left (1900 68): Neither Lenin Nor Trotsky Nor Stalin! - All Workers Must Think for Themselves!, Historical Materialism Book. Brill, 78. o. (2016). ISBN 9004269770
- ↑ Schnell, Andreas: Alle Mächt den Räten! (german nyelven), 2004
- ↑ Grange, William. Cultural Chronicle of the Weimar Republic. Scarecrow Press (2008)
- ↑ The Great Soviet Encyclopedia, 3rd Edition
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Bremen Soviet Republic című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.