Celeste Ng

Celeste Ng
2018-ban a Nemzeti Könyvfesztiválon
2018-ban a Nemzeti Könyvfesztiválon
Született1980. július 30. (44 éves)
Pittsburgh, Pennsylvania,  USA
Állampolgárságaamerikai
Nemzetiségeamerikai
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
  • Asian/Pacific American Awards for Literature (2015)
  • Guggenheim-ösztöndíj (2020)[1]

A Wikimédia Commons tartalmaz Celeste Ng témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Celeste Ng; kínai: 伍绮诗 (Pittsburgh, 1980. július 30. –)[2] amerikai regényíró.[3][4][5] Számos novellája jelent meg, amelyeket különböző irodalmi folyóiratokban publikáltak.[6] 2014. június 26-án jelent meg első regénye, az Everything I Never Told You, amely elnyerte az Amazon Az év könyve díját,[3] valamint a kritikusok dicséretét. Girls at Play című novellája 2012-ben Pushcart-díjat nyert, 2015-ben pedig Alex-díjjal(wd) tüntették ki. Második regénye, a Little Fires Everywhere 2017-ben jelent meg. A könyv alapján készült tévés minisorozatot 2020-ban mutatták be.[7] 2020-ban Guggenheim-ösztöndíjat(wd) kapott.[8]

Fiatalkora és iskolái

[szerkesztés]

Celeste Ng a pennsylvaniai Pittsburghben született, szülei az 1960-as évek végén költöztek át Hongkongból.[3] Édesapja, Dr.Daniel L. Ng (2004-ben halt meg) fizikus volt a NASA John H. Glenn Kutatóközpontjában(wd) (korábbi nevén NASA Lewis Research Center).[5][9] Édesanyja vegyész volt, aki a Clevelandi Állami Egyetemen(wd) tanított.[5]

Amikor tízéves volt, szüleivel és nővérével Pittsburghből az ohiói Shaker Heightsba(wd)[5] költözött.[10] A Shaker Heights városi iskolakerület iskoláiba járt, a Woodbury általános iskolától egészen a Shaker Heights középiskoláig.[5] A középiskolában három évig részt vett a Student Group on Race Relations („SGORR”) munkájában, és társszerkesztője volt az iskola irodalmi folyóiratának, a Semanteme-nek. 1998-ban érettségizett.[5] A középiskolát 1998-ban fejezte be.

A középiskola elvégzése után Ng a Harvard Egyetemen tanult angolt. Ezután a Michigani Egyetemen végzett, ahol megszerezte a Master of Fine Arts(wd) fokozatot írói szakon, most a Helen Zell Writers' Programban.[11] A Michigani Egyetemen Ng elnyerte a Hopwood-díjat „What Passes Over” című novellájáért.[5][12]

Karrier

[szerkesztés]

2012-ben megkapta a Pushcart-díjat a „Girls, At Play” című novellájáért.[13] Szépirodalmi művei a One Story, a TriQuarterly és a Subtropics folyóiratokban jelentek meg. Esszéi a Kenyon Review Online-ban, a The Millionsban és máshol jelentek meg. Ng írást tanított a Michigani Egyetemen és a bostoni Grub Street-en.[14][15] Három évig a Fiction Writers Review weboldal blogszerkesztője is volt.[15]

Debütáló regénye, a Everything I Never Told You (Amit sohase mondtam el) egy irodalmi thriller, amelynek középpontjában egy amerikai család áll az 1970-es évek Ohiójában.[16][17] A regényt négy vázlat és egy átdolgozás előzte meg, mire elkészült, ami hat évig tartott. Ng elmondta, hogy a rasszizmusról szerzett saját tapasztalataiból, valamint a családja és barátai tapasztalataiból merített.[18] A könyv, amelyet a Los Angeles Times „kiváló első regénynek nevezett a családról, szerelemről és ambícióról”, 2014-ben elnyerte az Amazon "Az év könyve" díját[3][19] és 2014-ben a The New York Times Notable Book listáján szerepelt.[20] A regényt 15 nyelvre fordították le.[6] 2020-ban jelentették, hogy az Annapurna Television(wd) limitált sorozatot készít a regényből. Ng és Mary Lee, az A-Major Media produkciós cég vezető producerei lesznek.[21]

Második regénye, a Little Fires Everywhere (Kis tüzek mindenütt) az ohiói Shaker Heightsban játszódik, és két családot követ, egy anya és egy lány, akik megkérdőjelezik a város határait és kultúráját.[10][18] A regényből 2020-ban a Hulu azonos című minisorozatot(wd) készített Reese Witherspoon executive producerként és Kerry Washington főszereplésével; Ng volt a sorozat egyik producere is.

Harmadik regénye, az Our Missing Hearts (Hiányzó szívünk) egy olyan jövőben játszódik, ahol Amerika legitimálta a rasszizmust, különösen az ázsiai származásúakkal szemben, és elfojtotta a szabad véleménynyilvánítást.[22] A regény egy Bird nevű 12 éves kínai származású fiút követ, aki újra felfedezi disszidens édesanyja művészetét.[23] 2022 októberében jelent meg a regény.[24]

Magánélete

[szerkesztés]

2014 óta a Massachusetts állambeli Cambridge-ben él férjével és fiával.[5]

Az Everything I Never Told You című könyv turnéja során Ng elmondta, hogy gyerekkorában a Harriet, a kém(wd) volt a kedvenc könyve.[10] Felnőttként egyik kedvenc könyve Arundhati Roy Az Apró Dolgok Istene(wd) című műve.[25]

2018-ban, amikor az amerikai kormány szétválasztotta a papírok nélküli bevándorló családok gyermekeit és szüleit,[26] Ng a Twitter-fiókját használta, hogy felhívja a figyelmet erre a politikára. Ő és más írók egy csoportja elárverezte a könyveikben szereplő jövőbeli karakterek névhasználati jogait. A cél az volt, hogy pénzt gyűjtsenek az Immigrant Families Together nevű önkéntes csoport számára, amely a bevándorló családok újraegyesítésével foglalkozik.[27]

Könyvei

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Guggenheim Fellows database (angol nyelven)
  2. Celeste Ng - Knowledge & Wisdom. newengland.com . Yankee Publishing, Inc., 2018. október 24. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  3. a b c d Hoby, Hermione: Amazon book of the year winner Celeste Ng: 'Writing's like shouting into the world'. The Guardian , 2014. november 17.
  4. NPR Staff: 'Everything I Never Told You' Exposed in Biracial Family's Loss. NPR , 2014. június 28.
  5. a b c d e f g h Connors, Joanna: Writer Celeste Ng talks about growing up in Shaker Heights and her buzz novel of the summer, Everything I Never Told You'. The Plain Dealer . Cleveland.com, 2014. július 9.
  6. a b c Essays And Stories. Celeste Ng . (Hozzáférés: 2020. augusztus 17.)
  7. Kis tüzek mindenütt (TV-sorozat)
  8. Guggenheim Fellowship in 2020. [2020. április 12-i dátummal az eredetiből archiválva].
  9. Dr. Daniel L. Ng Obituary (2004) the Plain Dealer
  10. a b c Politics and Prose: Celeste Ng, "Everything I Never Told You". youtube . (Hozzáférés: 2015. augusztus 6.)
  11. 2013 márciusában Helen Zell 50 millió dollárt adott a Michigani Egyetem Irodalom, Tudomány és Művészetek Kollégiumának, történetének legnagyobb adományát, hogy ösztöndíjakkal támogassa a kreatív írás mesterszakos hallgatóit.
  12. "What Passes Over" by Celeste Ng. One story . [2020. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 20.)
  13. Wineberg, Ronna: Girls, At Play. Bellevue Literary Review . [2015. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 12.)
  14. A GrubStreet Inc. egy nonprofit kreatív íróközpont Bostonban.
  15. a b Dreifus, Erika: Everything She Graciously Told Me: An Interview with Celeste Ng. erika dreifus . (Hozzáférés: 2015. augusztus 6.)
  16. Chee, Alexander: Sunday Book Review, The Leftovers 'Everything I Never Told You,' by Celeste Ng. The New York Times , 2014. augusztus 15.
  17. Simon, Clea: Book Review 'Everything I Never Told You' by Celeste Ng. The Boston Globe , 2014. július 1.
  18. a b Schluep, Chris: CelesteNgBEA. youtube
  19. Tobar, Hector: Review 'Everything I Never Told You' a moving tale of a dysfunctional family. Los Angeles Times , 2014. július 4.
  20. Ng, Celeste: PRAISE FOR EVERYTHING I NEVER TOLD YOU. Celeste Ng
  21. Haylock, Zoe: Celeste Ng's Debut Novel Is Getting the Little Fires Everywhere Treatment (amerikai angol nyelven). Vulture , 2020. május 22. (Hozzáférés: 2022. március 5.)
  22. Wolk, Martin: Why Celeste Ng calls her new novel, 'Our Missing Hearts,' 'scarily real' (amerikai angol nyelven). Los Angeles Times , 2022. november 29. (Hozzáférés: 2023. augusztus 22.)
  23. Celeste Ng’s Dystopia Is Uncomfortably Close to Reality”, 2022. szeptember 22. (Hozzáférés: 2023. augusztus 22.) (angol nyelvű) 
  24. Penguin Press to Publish New Celeste Ng Novel, OUR MISSING HEARTS, in October 2022 (amerikai angol nyelven). penguinrandomhouse.com . (Hozzáférés: 2023. augusztus 22.)
  25. Connors, Joanna: Writer Celeste Ng talks about growing up in Shaker Heights and her buzz novel of the summer, Everything I Never Told You'. The Plain Dealer. Cleveland.com, 2014. július 9.
  26. Family separation under the Trump administration – a timeline (angol nyelven). Southern Poverty Law Center . (Hozzáférés: 2022. március 5.)
  27. Lamy, Nicole. „Celeste Ng Is More Than a Novelist”, The New York Times, 2018. december 20. (Hozzáférés: 2022. március 5.) (amerikai angol nyelvű) 

Egyéb információk

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Celeste Ng című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.