Cse Ju

A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
Cse Ju-ábrázolás egy i. sz. 2. század közepéről származó sír reliefjén

Cse Ju (kínaiul: 蚩尤; pinjin hangsúlyjelekkel: Chī Yóu) a neolitkorban létezett egykori „kilenc li” (csiu li 九黎) törzs vezére, törzsfője volt a mai Kína területén. A történeti források lázadó vezérként mutatják be, aki rátámadt a később Sárga Császár néven ismertté vált Hszüan-jüanra. Kettejük harca a kínai mitológia és a kínai történeti hagyomány egyik jelentős, sokat hivatkozott eseménye. A hagyomány Cse Junak tulajdonítja jó néhány fegyver feltalálását is, kultusza a történelem során sokáig jelentős volt. A Dél-Kínában élő hmong nemzetiség hagyománya szerint Cse Ju egy bölcs király volt, akit ősüknek tekintenek.

Leírása

[szerkesztés]

Személye

[szerkesztés]

Cse Ju egyik legkorábbi említése az i. e. 100 körül összeállított A történetíró feljegyzései című műben bukkan fel. Ekkor még csak „kegyetlennek”, „ádáznak” (pao 暴) nevezik, de nyoma sincs annak, hogy valamiféle szörny lett volna,[1] A későbbi források legtöbbje azonban már egyértelműen kihangsúlyozza nem-emberi, szörnyeteg, fenevad jellegét. Az ugyancsak Han-kori Sárkányokkal és halakkal teli folyók albuma (Lung jü ho tu 《龍魚河圖》) című műben például ez olvasható:

„蚩尤兄弟八十一人，並獸身人語，銅頭鐵額，食砂石子，造五兵仗刀戟大弩，威振天下。
Cse Junak nyolcvanegy fivére volt, s mindnek állatteste. Emberi nyelven beszéltek, bronz fejük és acél homlokuk volt, s kavicsokat köveket ettek. (Cse Ju) készítette el az ötféle fegyvert, a szablyát, az alabárdot és a számszeríjat,[m 1] hogy rettenetet keltsen az égalattiban.[m 2][2]”

A forrás érdekessége, hogy nem csak Cse Ju szörnyjellegének leírását tartalmazza, hanem bizonyos fegyverek feltalálását is neki tulajdonítja. Az ilyetén kultúrhéroszi szerepe a hagyományban később általánossá vált.

A kb. 5. században íródott Meglepő dolgok leírása (Su ji csi 《述異記》) című gyűjtemény beszámolója szerint Cse Ju kinézete még bizarabb:

„蚩尤，人身牛蹄，四目六手。涿鹿間往往掘得髑髏如銅鐵，蚩尤骨也。
Cse Ju embertestű, bikapatájú (lény), akinek négy szeme és hat karja van. A Csolunál gyakorta kiásnak (a földből) acélkeménységű csontokat, amelyek Cse Ju csontjai.[2]”

A Szung-kori Zene könyvében (Jüe su 《樂書》) az olvasható:

„蚩尤氏頭有角，與黃帝鬥，以角抵人。今冀州有樂名《蚩尤戲》，其民兩兩戴牛角而相抵。
Cse Ju népe a homlokán szarvakat viselt, s a Sárga Császárral vívott harca során felöklelte az embereket. Manapság Csicsou vidékén létezik egy »Cse Ju játék« elnevezésű szórakozás, melynek során két-két, a fejükön szarvakat viselő ember felökleli egymást.[2]”

A Cse Jura vonatkozó tengernyi leírás, utalás és hivatkozás közül csak a legjellemzőbbek olvashatók itt. A forrásokból annyi világosan kiderül, hogy az egykori, feltehetően a újkőkorszak vége felé, a bronzkor elején (kb. 3. évezred közepe) élt idegen, barbár törzsfő alakja a történelemben, a mitologizáció során egyre jobban állati, zoomorf alakot öltött.

Egy Han-kori, az i. sz. 2. századból származó sír egyik reliefjén, amely Cse Jut ábrázolja, már félig emberként, félig állatként jelenik meg, párducfeje van, tigriskarma, a feje fölött pajzs, egyik kezében fejsze, a másikban kard, a bal lábával számszeríjon, a jobb lábával pedig bárdon tapos.[3]

Törzse

[szerkesztés]

A legtöbb forrás egyetért abban, hogy Cse Ju az úgy nevezett „kilenc li” (csiu li 九黎) törzs vezére, törzsfője lehetett. Azonban a törzs etnikai hovatartozásának megállapítása nem könnyű, és azt a lehetőséget sem lehet kizárni, hogy egy etnikailag nem homogén közösségről lehetett szó.

A kb. az i. sz. 4. században íródott A fejedelemségek történetei című mű szerint Cse Ju li népe az ősi szan miao 三苗, vagy "három miao" néppel állt rokoni kapcsolatban. A Dél-Kínában élő hmong nép a mai napig Cse Jut tekinti az ősének. A hmongok a miao nép (miao zu 苗族) egyik alcsoportját alkotják.[4] A kínai tudós, Veng Tu-csien úgy véli, hogy mind a „kilenc li”, mind pedig a szan miao törzs a déli barbároknak tartott ősi man 蠻 néphez tartozhattak.[5] Olyan források is léteznek, melyek Cse Ju a keleti barbár tung-ji 東夷 nép tagjának tekintik.

Harca

[szerkesztés]

Az egyik legkorábbi, de mindenképpen a legteljesebb beszámoló a lázadó Cse Ju harcáról a Sárga Császárral Sze-ma Csien művében, A történetíró feljegyzéseiben olvasható:

„軒轅之時，神農氏世衰。諸侯相侵伐，暴虐百姓，而神農氏弗能征。於是軒轅乃習用干戈，以征不享，諸侯咸來賓從。而蚩尤最為暴，莫能伐。炎帝欲侵陵諸侯，諸侯咸歸軒轅。軒轅乃修德振兵，治五氣，藝五種，撫萬民，度四方，教熊羆貔貅貙虎，以與炎帝戰於阪泉之野。三戰然後得其志。蚩尤作亂，不用帝命。於是黃帝乃徵師諸侯，與蚩尤戰於涿鹿之野，遂禽殺蚩尤。
Hszüan-jüan idején, Sen-nung hatalma hanyatlásnak indult. A fejedelmek sorra egymásra rontottak, kegyetlenül sanyargatták a népeket, csakhogy Sen-nung nem volt képes megfékezni őket. Így aztán Hszüan-jüan begyakorolta a fegyverek használatát, hogy megregulázza a rebelliseket. A fejedelmek eljöttek hozzá, és sorra behódoltak. Ám mind közül a legádázabb Cse Ju volt, akit senki sem volt képes legyűrni. Jen-ti le akarta igázni a fejedelmeket, épp ezért a fejedelmek megtértek Hszüan-jüanhoz, aki az erényt ápolta, felfegyverkezett, az öt csivel kormányzott, az ötféle gabonát művelte, megbékéltette a népeket, s országa határait mind a négy égtáj felé kiterjesztette. Beidomíttatta a fekete és a barna medvéket, a pi-hsziu-leopárdokat, a csu-párducokat és a tigriseket, s ezek segítségével vívott meg Jen-tivel a Pancsüan pusztában, s három ütközetet követően célját meg is valósította. Cse Ju azonban fellázadt és nem volt hajlandó engedelmeskedni a császári parancsnak. Ezért aztán a Sárga Császár hadba hívta a fejedelmeket, s megütköztek Cse Juval a Csolu pusztában, ahol el is fogták és kivégezték őt.[6]”

Későbbi források további részleteket is tudni vélnek a legendás ütközetről. Az i. sz. 4-5. században összeállított Régi és mostani feljegyzések (Ku csin csu 《古今注》） arról tudósít, hogy a Sárga Császárnak tulajdonított egyik találmány is, a „délre mutató szekér” (cse nan csö 指南車)[m 3] megalkotását épp Cse Ju csodás képességének semlegesítése indokolta a Csolunál vívott csatában:

„黃帝與蚩尤戰於涿鹿之野，蚩尤作大霧，兵士皆迷。於是作指南車以示四方，遂擒蚩尤而即帝位。
A Sárga Császár megütközött Cse Juval a csolui pusztaságban. Cse Ju azonban hatalmas ködöt támasztott, amiben a katonák mind elvesztek. Ekkor (a Sárga Császár) elkészítette a délre mutató szekeret, amivel meg lehetett határozni a négy égtájat. Ezt követően elfogták Cse Jut, a császár pedig trónra lépett.[7]”

Az i. sz. 3. században íródott Széles körű beszámoló a dolgokról （Kuang po-vu cse 《廣博物誌》） nem csak a délre mutató szekér feltalálásról tesz említést, de a két fél által használt haderőnemet is megnevezi:

„黃帝用車戰，蚩尤用騎戰。蚩尤作霧，黃帝作指南車。
A Sárga Császár szekereket használt a csatában, Cse Ju pedig könnyűlovassággal harcolt.[m 4] Cse Ju ködöt támasztott, a Sárga Császár pedig elkészítette a délre mutató szekeret.[2]”

Olyan későbbi beszámolók is vannak, melyek szerint a Sárga Császár és Cse Ju hetvenkétszer vagy hetvenötször csaptak össze seregeikkel Csolunál, ami végül a Sárga Császár győzelmével zárult. A források zöme megemlíti a Cse Ju támasztotta ködöt, ami egyes forrásokban három napig tartott, más források szerint pedig 3 800 kínai mérföld (li 裏) kiterjedésű volt. Valamennyi forrás egyetért abban, hogy a harcot követően Cse Jut elfogták és kivégezték, esetenként azzal is találkozni, hogy a kivégzést lefejezés formájában hajtották végre.[8]

A Sárga Császárnak ez volt a második dicsőséges haditette. Az elsőt Jen császárral vívta a Pancsüan 阪泉 pusztában. Vannak olyan feljegyzések is, amelyek szerint Cse Ju Jen császár egyik vezére vagy leszármazottja volt, és bosszúból támadt a Sárga Császárra. Más változatok szerint Cse Ju előbb Jen császárt győzte le, majd a déli területek elfoglalását követően a Sárga Császár ellen fordult.[9]

Hatása

[szerkesztés]

A történetíró feljegyzései szerint Csin Si Huang-ti a harc és a háború isteneként tekintett Cse Jura. A Han-dinasztia megalapítója, Liu Pang 劉邦 (i. e. 256/247 – i. e. 195) pedig Cse Ju szentélyében mutatott be áldozatot, mielőtt harca indult volna Hsziang Jü 項羽 (i. e. 232–202) ellen.

A 18. században olyan elmélet is született, amely szerint az ókori szertartási bronzedények jellegzetes díszítőmotívuma, a szörnyfejet ábrázoló, úgynevezett tao-tie maszk Cse Ju levágott fejét szimbolizálja. Erről tanúskodik a Csing-dinasztia idején élt festő, Lo Ping 羅聘 (1733–1799) leírása is:

„A Sárga Császár megparancsolta a kíséretében lévőknek, hogy fejezzék le Cse Jut... Látva, hogy a feje elvált a testétől, a későbbi bölcsek ezt a képet a szertartási edényekre vésték, mintegy figyelmeztetés gyanánt azoknak, akik a hatalom és a gazdagság után sóvárognak.[10]”

Mindent összevetve elmondható, hogy Cse Ju kultusza Kína északi részén volt a legelterjedtebb, itt még az i. sz. 6. században is áldozatot mutattak be a tiszteletére. Az i. sz. első századokban Cse Ju ábrázolásait Csung Kujéhoz hasonlóan a gonosz szellemek elleni védekezésül használták. Cse Ju kapcsolatba hozható a vas elemével, neki tulajdonítják egyes fegyverek feltalálását. A középkorban azonban Cse Jut már egyértelműen lázadónak tekintették, aki az emberséges Sárga Császárra rontott. Alakját többször ábrázolták az irodalomban is, többek között a 13–14. századi színművekben.[11]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. ↑ Ez nyilvánvaló történelmi tévedés, hiszen Kínában a számszeríj (nu 弩) csak a Tavasz és ősz korszak vége felé, a Hadakozó fejedelemségek korának elején, kb. az i. e. 5-4. században jelent meg először. Lásd Du Wenyu 2007. 102. o.
  2. ↑ A hivatkozott műből származó eredeti szöveget a Zsi hszia csiu ven kao 《日下舊聞考》 című gyűjtemény tartalmazza. Itt olvasható számos további, Cse Jura és a Sárga Császárra vonatkozó, és a továbbiakban idézett részlet is gondosan, forrás megjelöléssel összegyűjtve.
  3. ↑ A délre mutató szekér egy tájolásra használt mechanikus szerkezet volt, amely párhuzamosan létezett az iránytűvel. Az iránytűt azonban a kínaiak sokáig nem használták a közlekedés vagy a katonai tevékenység során. Később az iránytű kiszorította a délre mutató szekeret, így az egy ideig egyfajta uralkodói státuszszimbólum volt, majd pedig teljesen eltűnt. Csak a 20. században kísérelték meg újra a rekonstrukcióját. A délre mutató szekérre vonatkozó források egyike sem régebbi a Han-kornál (i. e. 206–220), így a megalkotása hitelt érdemlően aligha tulajdonítható a legendás Sárga Császárnak. Az első olyan személy, akinek jól dokumentált képességei és mérnöki teljesítménye alapján elképzelhető, hogy csakugyan megalkotta a délre mutató szekeret Csang Heng 張衡 (i. sz. 78–139) volt. Emellett ő az első szeizmoszkóp, a vízhajtásos éggömb és sok más egyéb mechanikus szerkezet feltalálója is. Lásd Needham 1965. 286–303. o.
  4. ↑ Ez nyilvánvaló történelmi tévedés, vagy csúsztatás, hiszen Kínában az első, régészetileg feltárt szekérmaradványok igaz, hogy kb. az i. e. 2. évezredből származnak, de a könnyűlovasság (csi 騎) megjelenése csak jóval későbbre, az i. e. 3-4. századra tehető. Lásd Du Wenyu 2007. 132. o.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Shi ji 1.
  2. ↑ a b c d Az eredeti szöveget lásd: Ri xia jiu wen kao (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 22.)
  3. ↑ Kínai mitológia 1988 397. o.
  4. ↑ De la Cadena, Marisol. Starn, Orin. Wenner-Gren Foundation for Anthropological Research. [2007] (2007). Indigenous experience today. Berg Publishers, 2007. ISBN 978-1-84520-519-5. pg 239.
  5. ↑ Schein, Louisa. Minority rules: the Miao and the feminine in China's cultural politics. Duke University Press, 42. o. (2000). ISBN 978-0-8223-2444-7 
  6. ↑ Az eredeti szöveg:Shiji (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 19.)
  7. ↑ Az eredeti szöveg:Gu jin zhu (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 22.)
  8. ↑ Ezeket a forrásokat lásd: Ri xia jiu wen kao (kínai nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 22.)
  9. ↑ Kínai mitológia 1988 397. o.
  10. ↑ Wangheng Chen; Various;. Chinese Bronzes: Ferocious Beauty. Asiapac Books Pte Ltd, 62–63. o. (2001). ISBN 978-981-229-020-5 
  11. ↑ Kínai mitológia 1988 397. o.

Irodalom

[szerkesztés]

Magyarul

[szerkesztés]
  • ↑ Kínai mitológia 1988: „Kínai mitológia”. In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 385-456. o. Fordította: Kalmár Éva. Budapest: Gondolat Kiadó, 1988. ISBN 963 282 028 2 II. kötet
  • ↑ Vasziljev 1977: Vasziljev, L. Sz.: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest: Gondolat Kiadó, 1977. ISBN 963 280 475 9

Idegen nyelven

[szerkesztés]
  • ↑ Du Wenyu 2007: Tu Ven-jü 杜文玉 (szerk.). Tu suo Csung-kuo ku-taj ping-csi jü ping-su 《图说中国古代兵器与兵书》 („A régi Kína fegyvereinek és katonai műveinek illusztrált története”). Si-csie tu-su csu-pan 世界图书出版, Hszi'an 西安, Peking 北京, Kuangcsou 广州, Sanghaj 上海 2007. ISBN 978-7-5062-8517-9
  • ↑ Needham 1965: Joseph Needham. Science and Civilization in China: Volume 4, Physics and Physical Technology, Part 2: Mechanical Engineering. Cambridge: Cambridge University Press.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]