Cserépfalu | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | Magyarország | ||
Régió | Észak-Magyarország | ||
Vármegye | Borsod-Abaúj-Zemplén | ||
Járás | Mezőkövesdi | ||
Jogállás | község | ||
Polgármester | Csendes Péter (Fidesz-KDNP)[1] | ||
Irányítószám | 3413 | ||
Körzethívószám | 49 | ||
Népesség | |||
Teljes népesség | 936 fő (2024. jan. 1.)[2] | ||
Népsűrűség | 22,4 fő/km² | ||
Földrajzi adatok | |||
Terület | 44,65 km² | ||
Földrajzi nagytáj | Észak-magyarországi-középhegység[3] | ||
Földrajzi középtáj | Bükk-vidék[3] | ||
Földrajzi kistáj | Egri-Bükkalja[3] | ||
Időzóna | CET, UTC+1 | ||
Elhelyezkedése | |||
é. sz. 47° 56′ 25″, k. h. 20° 32′ 06″47.940411°N 20.535061°EKoordináták: é. sz. 47° 56′ 25″, k. h. 20° 32′ 06″47.940411°N 20.535061°E | |||
Cserépfalu weboldala | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Cserépfalu témájú médiaállományokat. | |||
Sablon • Wikidata • Segítség |
Cserépfalu község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Mezőkövesdi járásban.
A Bükk-vidék középső részén helyezkedik el, a megyeszékhely Miskolctól 57 kilométerre délnyugatra, Egertől 20 kilométerre északkeletre.
Csak közúton érhető el, a 3-as főút mezőkövesdi szakasza és Bükkszentkereszt térsége közt húzódó 2511-es úton, illetve a keleti szomszédjában fekvő Cserépváralja felől egy számozatlan önkormányzati úton. Északnyugati szomszédja, Bükkzsérc zsáktelepülésnek tekinthető, mely csak innen érhető el, a 25 112-es számú mellékúton.
1196-ban említik először a települést, Cheryp néven. A 13. századtól kezdve az egri püspökség, 1198-tól 1216-ig pedig a Koppán nemzetségből származó Katapán egri püspök birtoka volt.
A falu lakossága egész történelme folyamán szőlő-, gyümölcstermesztéssel, mészégetéssel foglalkozott. Pincesorok veszik körül, melyekben a múltban nemcsak bort tároltak, hanem a II. világháború idején menedéket is nyújtottak a falu népének.
A Hór - völgye kapujában található Cserépfalu már évszázadok óta lakott település. A falu – 1248-ból származó okleve alapján – 1998-ban ünnepelte fennállásának 750. évfordulóját, jóllehet története a 12. század elejéig nyomon követhető.
Alapítója egy délvidéki származású birtokos, Crispinus (Csrepinus) lehetett, s a község nevét is tőle örökölte. A 13. század elején már Katapán egri püspök tulajdona lett, akinek a halálával a birtok a püspökségre szállt. Az egri püspökség tulajdonosi jogát előbb II. András, majd IV. Béla, s végül 1326-ban Károly Róbert is megerősítette, jóllehet Nagy Lajostól (vagy Károly Róberttől) már királyi (királynéi) birtokként tartják számon. Árpád-kori templomáról 1332-ben kelt okiratban olvashatunk először.
Az Anjou-korban épült Cserépvárát még Zsigmond idején is királyi (királynéi) várként tartják számon. 1443-ban I. Ulászló Berzeviczi Pohárnok Istvánt iktatja a Cserépvára és a falu birtokába, amely 1462-ben bekövetkezett halálával Rozgonyiak kezére szállt. 1495-ben a falu birtokosa már Hédervári Ferenc, 1523-ban pedig II. Lajos a Báthoriak kezébe adja. A falu 1554-ben lett a törököké.
A Báthoryak nyomán Cserép lakói valószínű már az 1560-as évektől áttértek a református hitre. Eger eleste után, 1596-ban Cserépvára ellenállás nélkül, bár csak időlegesen került török kezére.
A 17–18. században a földesúr személye gyorsan változott. A bedegi Nyáriak után Homonnai – Drugeth Zsigmond és felesége Eszterházy Mária birtokolta. Őt követte az Orlik család, majd a L’Hullier, a Forgách és az Esterházy család.
Az egri püspök, Szalai Barkóczy Ferenc, 1753-ban szerette volna visszaszerezni Cserépfalut, kísérlete azonban csődöt mondott. A 19. század elején már Dessewffi Ferenc a földesúr. Halálával az uradalom a koronára szállt, majd hitbizománnyá válásával először a Koháryaké, majd Szász-Coburg-Gothai hercegi uradalom lett egészen 1945-ig.
Az 1929-es gazdasági világválság idején a falu szegényebb lakói létrehozták Kisamerikát, amely egy barlanglakásos közösség volt.[4]
A háború okozta népességcsökkenést a Rákosi-korszak parasztságellenes politikája ellenére még kiheverte a település. A mezőgazdaság „szocialista átszervezése” azonban már a népességszám rohamos csökkenését eredményezte '60-as évtizedben. Ezzel párhuzamosan megindult a település elöregedése is.
A falu megtartó ereje a rendszerváltás után néhány évvel ismét növekedni kezdett. Ennek kézzelfogható jelei a nagy volumenű infrastrukturális fejlesztések (vezetékes víz, szennyvízcsatorna hálózat és gázvezeték kiépítése) és a vállalkozói kedv megélénkülése (például: falusi turizmusba számos család bekapcsolódott). Ennek nyomán nőtt a faluba költözők száma. Az üresen álló házak iránti kereslet megnövekedése azonban elsősorban a rekreációs célokat szolgáló „hétvégi házak” elszaporodásával hozható kapcsolatba.
A település népességének változása:
Lakosok száma | 1028 | 1026 | 1017 | 974 | 926 | 950 | 936 |
2013 | 2014 | 2015 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |
A 2001-es népszámlálás adatai szerint a településnek csak magyar nemzetiségű lakossága volt.[13]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 86,1%-a magyarnak, 0,3% lengyelnek, 0,3% németnek, 0,2% románnak mondta magát (13,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg több lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 12,9%, református 60,7%, görögkatolikus 0,7%, felekezeten kívüli 4,6% (19,4% nem válaszolt).[14]
2022-ben a lakosság 93,3%-a vallotta magát magyarnak, 0,2% cigánynak, 0,2% németnek, 0,1-0,1% ukránnak, szlováknak és bolgárnak, 2,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 14,1% volt római katolikus, 43,2% református, 1% görög katolikus, 1,8% egyéb keresztény, 0,1% evangélikus, 8,5% felekezeten kívüli (29,9% nem válaszolt).[15]