Discoverer–18

A Discoverer–18 (1960 SIG) amerikai felderítő műhold. Az első sikeres vállalkozás, amelyik a KH-2 fényképezőgép-rendszert alkalmazta.

Küldetés

Corona egy amerikai felderítő műhold-rendszer volt, amelyet a légierő (USAF) segítségével a CIA tudományos és technológiai igazgatósága üzemeltetett. A korai Corona kilövéseket a Discoverer–űrprogram mögé rejtették. Részben tudományos-technikai kísérletekre, illetve felderítési célokra alkalmazták.

A program célja, hogy a felderítési adatokat, képeket egy visszatérésre alkalmas kapszula hordozza. Elsősorban a Szovjetunió, valamit Kína területeiről gyűjtött – katonai és polgári – adatokat visszajuttatva lehetőséget adjon a támadó eszközök elhelyezéséről, mozgásáról, a kódolt kapcsolattartásról, a várható veszélyeztetésről, lehetővé téve a szükségszerű ellenintézkedéseket. A műholdrendszerrel igyekeztek kiváltani az U–2 kémrepülőgépeket.

Jellemzői

1960. december 7-én a légierő Vandenbergben lévő indítóállomásáról egy Thor-Agena B hordozórakétával indították Föld körüli pályára. Orbitális magasságban a hordozóeszköz utolsó fokozatát pneumatikus nitrogénsugarak (hideg-gázrakéták) segítségével fordították meg, illetve állították a tervezett pályára. A műholdat beépítették az utolsó fokozatba. A műhold alakja kúp, amelyhez a rakétafokozat hengere kapcsolódik. Horizontérzékelő berendezése segítségével stabilizálták hossztengelye mentén. Az energiát nikkel-kadmium akkumulátorok biztosították. A hordozórakéta utolsó fokozatával manővereket hajtottak végre (fékezés, gyorsítás). További műszerek kerültek beépítésre: sugárzásmérők, detektorok. A kapszula biológia kísérleti anyagokat is tartalmazott. A mérési adatokat két, különböző frekvencián működő rádióadó továbbította a földi vevőállomásokra. A műhold pályája 93,7 perces, 81,5 fok hajlásszögű (sarki pálya), elliptikus pálya perigeuma 243 kilométer, az apogeuma 661 kilométer volt. Az utolsó rakétafokozat 1,5 méter átmérőjű, 5,85 méter hosszú, tömege 3850 kilogramm. A műszeregység tömege 1240 kilogramm, a visszatérő kapszula 140 kilogramm, 84 centiméter átmérőjű és 69 centiméter magas volt.

A fő egység földi parancsra a visszatérő kapszulát Alaszka fölött kilőtte. Az exponált filmet a műhold a speciálisan kiképzett kapszulájában juttatta vissza a légkörbe, ahol egy adott magasságtól (15 000 méter) ejtőernyővel ereszkedett lejjebb. Az ejtőernyőt (fény és rádiójelzések) egy kifejezetten erre a célra átalakított teherszállító repülőgép (C–119 Flying Boxcar) kapta el süllyedés közben. A kapszulát úgy tervezték, hogy sikertelen ejtőernyős elfogás esetén egy ideig még lebegjen a tenger felszínén, majd süllyedjen el. Az elkészült filmek, fotók, biológiai anyagok elősegítették a katonai térképészet munkáját, egyéb katonai alkalmazást, illetve hozzájárult a Mercury űrhajók visszatérő rakétarendszerének (fékezőrakéták, ejtőernyős rendszer) próbájához. A fő egység, aktív szolgálatát befejezve 1961. április 2-án a Föld légkörében elégett.

Források

Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5

További információk

Discoverer–18. nasa.gov. (Hozzáférés: 2012. november 24.)

Elődje: Discoverer–17	Discoverer műholdak 1959–1962	Utódja: Discoverer–19

Csillagászatportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap