Earl Klugh | |
Klugh 1999-ben | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1954. szeptember 16. (70 éves)[1] Detroit[2][3] |
Származás | afroamerikai |
Iskolái | Mumford High School |
Pályafutás | |
Műfajok |
|
Hangszer | gitár |
Díjak | Grammy Award for Best Pop Instrumental Performance (Bob James, One on One, 1980) |
Tevékenység |
|
Kiadók |
|
Earl Klugh weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Earl Klugh témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Earl Klugh (Detroit, 1954. szeptember 16. –), amerikai Grammy-díjas akusztikus gitáros, zeneszerző.
Detroitban nőtt fel. Tizenhárom éves korában meglátta a tévében Chet Atkinst egy Perry Como show-ban. Ennek következtében Tizenöt évesen már olyan dzsesszzenészekkel játszott, mint Yusef Lateef, aki meghívta egy jam session-re. Részt vett az 1968-as Suite 16 című album felvételében.
Akkoriban George Shearinggel is játszott.
1973-tól George Benson együttesében volt, 1974-ben pedig a Chick Corea Return to Forever együttesének tagja volt.
Fúziós dzsessz albumai milliós példányt értek el; ezekért összesen hétszer jelölték egy Grammy-díjra. Az 1990-es évek elejétől saját triójával játszott (Ralphe Armstrong basszusgitáros, Gene Dunlap dobos). A 2000-es években bejárta a világot, többek között egy 2005-ös – az amerikai külügyminisztérium szponzorált – turnén dél-ázsiai szökőár áldozatainak és a HIV-áldozatoknak javára George Duke, Stanley Clarke, Ravi Coltrane és Al Jarreau társaságában.
Stílusában a legkülönbözőbb hatások keverednek a detroiti benyomásoktól kezdve – (Funk Brothers) –, Sérgio Mendesig, The Beatles-ig, Burt Bacharachig, a brazil zenéig, saját fülbemászó stílusáig.
Earl Klugh akusztikus gitáron játszik. „Van valami dzsessz a zenémben, de az lényegében mégis csak pop”.