A fröccs, vagy régiesen a spriccer,[1]bor és szódavíz keveréséből alkotott ital. 2013-ban felvették a Magyar Értéktárba. A bor és szódavíz mennyisége alapján különféle nevű fröccsök léteznek. A fröccs elnevezést alkalmazzák más szeszes, sőt nem szeszes italkeverékekre is, sőt bizonyos italok egymás utáni fogyasztására, azaz nem a pohárban, hanem a szájban vagy gyomorban való keverésére is. Német nyelvterületen is ismert Gemischt, Weinschorle vagy Sauergespritzter néven. A borecet (acetabulum) és víz különféle arányú és ízesítésű, posca(wd) néven ismert keveréke, több évszázadon át volt a Római Birodalom univerzális, hűsítő, üdítő, egészségmegőrző itala.[2]
1842. október 5-én Fáy András a fóti pincéjébe hívta szüretre Vörösmartyt és néhány barátját. A barátok között ott volt Jedlik Ányos is, aki nemcsak az elektromosság nagy tudósa volt, hanem a szódavíz nagyipari alkalmazásának magyar feltalálója is.[3] Ahhoz, hogy a bor erősségét kellemesen enyhíteni lehessen, nemcsak a szódavíz előállítását kellett felfedeznie, hanem természetesen fel kellett találni egy olyan üveget is, amelyből a szódavizet ki lehessen fröccsenteni. Jedlik magával vitte a világ legelső szódásüvegét, majd a házigazda és a vendégek elképedésére elkészítette a Fáy-birtokon a legelső fröccsöt, amit németesen spriccernek nevezett el. Vörösmartynak azonban nem tetszett ez a szó, így helyette találta ki a fröccs szót. A költő később a Fóti dal című költeményében említi meg a szódával hígított bort: „fölfelé megy a borban a gyöngy”.[4]
A bor és szódavíz mennyiségétől függően számos fröccstípus létezik (hígítási arány szerinti sorrendben, azonosság esetén összmennyiségi sorrendben). A legtöbb fröccsnek megvan a fordítottja.[5]
Szárszói fröccs (horgászfröccs vagy totemfröccs) 1 dl bor + 3 dl szódavíz
Házmester: 3 dl bor + 2 dl szódavíz
Viceházmester: 2 dl bor + 3 dl szódavíz
Háziúr (nagyházmester): 4 dl bor + 1 dl szódavíz
Tömbházmester: vannak akik a háziúrral azonosítják, vannak akik a lakófröccsel, de vannak olyanok is, akik 3 darab házmestert értenek alatta
Sport fröccs (lakó fröccs / kisházmester): 1 dl bor + 4 dl szódavíz
Krúdy fröccs: 9 dl bor + 1 dl szódavíz
Sóher fröccs: 1 dl bor + 9 dl szódavíz
Góré fröccs (ijesztett fröccs): kispohár (1 vagy 2 dl) borhoz csak annyi szóda, amennyi még a pohárban elfér, v. 1 pohár borhoz pont egy spriccentésnyi szóda
Polgármester: 6 dl bor + 4 dl szódavíz
Mafla vagy Maflás: 0,5 liter bor + 0,5 liter szódavíz
Csongi fröccs (Pécsett ismert), két dl rozé + egy dl szóda
Szakmári fröccs: 80-90% bor + a teteje felöntve szódával
Próbás fröccs: 2 dl fehérbor + 1 kupaknyi szóda
Ismert még a permet (suhintós, harmat), ami úgy készül, hogy egy mindegy mekkora poharat megtöltünk borral, és fölötte „ellövünk” a szódásüveggel, a permet belehullik a borba „felüdítvén” azt (így ez nem tekinthető valódi fröccsnek).
Előrelépés: 8 dl bor, 1 dl szóda. Egervári Sándor, a lemondott labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány keveréke a 8:1-es labdarúgás-vereség emlékére. Sok más, hasonlóan alkalmi keverékarány lehetséges.
Fidesz-fröccs: 2 dl bor, 1 dl szóda. Orbán Viktor utalása a 2022-es választási eredményekre, kétharmad-egyharmad.[8]
Lórúgás: 1 rész brandy, 1 rész kóla (keserűlikőrre emlékeztető íz)
Kuka fröccs: este a bor, reggel a szóda (a Földtani Intézet geológusainak újítása)
(Nagy)Medve: 1 dl kóla, 3 dl vörösbor, 1 dl rum
Szerencsés flótás: kisfröccs felöntve pici rummal
Vidéki: 1 dl fehérbor, 1 dl kóla
Bagú fröccs: 3dl fehérbor, 2dl kofola (a Csallóközi Gútán ismert keverék)
Kisvadász: 1 dl vörösbor, 1 dl kóla
„Viszkis”: 4 cl whiskey, málnaszörp, szóda
Kis Mixer: 1 dl vörösbor + 1 dl kóla
Nagy Mixer: 2 dl vörösbor + 1 dl kóla
Tisza fröccs: 1 dl vörösbor + 1 dl pezsgő
Szamuráj, vagy Spröccs vagy Horgász: Sprite+édes fehérbor fele-fele arányban, a mennyiség nem számít
4Fenyő vagy Ady fröccs: 2 dl bor, 2 dl szóda, egy öntet bodzaszörp. Kerékgyártó György író, újságíró készítette el 2011-ben az első 4Fenyő Piknik alkalmából.
Nemrégen megjelent az úgy nevezett almafröccs is, ami általában 2 dl almaléből és 1 dl szódából áll. (Osztrákok "Apfel gespritzt", németek „Apfelschorle” néven isszák.)
↑marinov: Mennyire magyar a szóda? (magyar nyelven) pp. 1. urbanlegends.hu, 2007. július 25. (Hozzáférés: 2014) „nem ő volt a felfedező, de ő tette lehetővé az ital olcsó, nagyüzemi előállítását”
marinov: Mennyire magyar a szóda? (magyar nyelven) pp. 1. urbanlegends.hu, 2007. július 25. (Hozzáférés: 2014) „nem ő volt a felfedező, de ő tette lehetővé az ital olcsó, nagyüzemi előállítását”