Geocrinia leai | ||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett | ||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
Tudományos név | ||||||||||||||||||
Geocrinia leai (Fletcher, 1898) | ||||||||||||||||||
Szinonimák | ||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Geocrinia leai témájú rendszertani információt. |
A Geocrinia leai a kétéltűek (Amphibia) osztályának békák (Anura) rendjébe, a Myobatrachidae családba, azon belül a Geocrinia nembe tartozó faj.
Ausztrália endemikus faja. Nyugat-Ausztrália délnyugati csücskében, a part menti és partközeli régiók mentén Dandaragantól délre és keletre a Two Peoples Bay-ig, valamint a szárazföld belsejében Nannupig és a Porongorupsig. Elterjedési területének mérete körülbelül 80 700 km².[1]
Kis termetű békafaj, testhossza elérheti a 30 mm-t.[2] Háta barna, sárgásbarna vagy szürke. Háta közepén gyakran széles sötét hosszanti csík húzódik, amely a szemek között kezdődik. Hasa szürke, barna vagy sárgásbarna, sötétebb foltokkal. Pupillája vízszintes elhelyezkedésű, a szivárványhártya arany vagy barna színű. A lábakon gyakran vízszintes sávok húzódnak. Ujjai között nincs úszóhártya, ujjai végén nincsenek korongok.[2]
Ősztől tavaszig szaporodik. A petéket kis csomókban rakja le a szárazföldön, nedves lombhulladék, fatörzsek és növényzet alá, patakok és tavak közelében.[3][1] Az ebihalak testhossza elérheti a 4 cm-t, barna színűek. Gyakran a víztestek alján maradnak, és körülbelül 5-6 hónapig tart, amíg békává fejlődnek.[2]
A vörös lista a nem fenyegetett fajok között tartja nyilván. Populációja stabil, több védett területen is megtalálható.