Giottino

Giottino
Született	1324[1] Firenze
Elhunyt	1372 (47-48 évesen)[1] Firenze
Szülei	Stefano Fiorentino
Foglalkozása	festőművész szobrász
A Wikimédia Commons tartalmaz Giottino témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Giottino, Tommaso vagy Maso di Stefano művészneve (Firenze, 1324 k. – Firenze, 1372 k.) az itáliai trecento festője.

Élete és munkássága

A kevés információ, amivel rendelkezünk róla Giorgio Vasari Életrajzainak köszönhető, amelybe azonban számos hiba csúszott.

A festészet alapelveit már kiskorában megtanulta apjának, a titokzatos Stefano Fiorentinónak köszönhetően, aki maga is híres festő volt.

Egyike volt Giotto sok követőjének (protogiotteschi), képességei miatt a Giottino becenevet kapta, és az volt a közvélekedés, hogy Giotto fia.

Vasari és Ghiberti tévesen Giottinónak tulajdonította a firenzei Santa Croce-bazilikában található San Silvestro-kápolna vagy Bardi di Vernio kápolna freskóit, amelyeket valójában Maso di Banco festett.

Ezenkívül a kortárs művészetkutatók ugyanannak a művésznek tulajdonítják a Strozzi család temetkezési kápolnájának falfestményeit a Santa Maria Novella-bazilikában a Cappellone degli Spagnoli alatt.

Egy bizonyos alkotás az Uffiziben őrzött 1350 körüli Pietà (195x134 cm). Ebben a művében a Scrovegni-kápolnában a Halott Krisztus siratásának immár ötven éves sémáját vette át, megható fiziognómiai hűséggel ábrázolja a figurákat: Bűnbánó Magdolna kifejező sírását, János apostol összekulcsolt kezével kifejezett megdöbbenését, a jobb oldalon álló szent gyászát.

Vasari Giottinónak tulajdonítja Assisi alsó-bazilikájában, pontosan a Sant'Antonio-kápolnában (más néven del Sacramento) található Szent Miklós élete című freskóit is.

Számos alkotást tulajdonítottak a művésznek, mint például a Szűzanya megjelenése Szent Bernátnak, vagy a firenzei Piazza Tassón álló Fenség tabernákulumát; néhány rajza, amely az athéni herceg 1343-as kiűzését ábrázolja Firenzéből, valamint egy márványszobrot Giotto firenzei harangtornyán. Ezenkívül a San Pancrazio-templom két freskójának töredékét szentek fejével tulajdonították neki, amelyeket jelenleg a Museo degli Innocentiben őriznek.^[2]

Vasari különösen dicséri Giottinót a chiaroscuro „nagyon édes és nagyon egységes modorú” használatáért.

Pietà di San Remigio (1365 körül), Tempera fán, 195 × 134 cm, Uffizi Képtár, Firenze

Jegyzetek

1. mutualart.com. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
2. Luciano Bellosi, Giotto e la sua eredità, 2007, 376–377. o.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Giottino című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

• Pierluigi De Vecchi és Elda Cerchiari: Il tempo dell'arte, 1. kötet, Bompiani, Milánó, 1999
• Ada Labriola: GIOTTO di maestro Stefano, detto Giottino, 55. kötet, Istituto dell'Enciclopedia Italiana, Róma, 2001 (letöltve 2016. július 26-án)