Herczeg Ferenc | |
Herczeg Ferenc 1905-ben | |
Született | Franz Herzog 1863. szeptember 22.[1][2][3][4][5] Versec |
Elhunyt | 1954. február 24. (90 évesen)[1][2][3][4][5] Budapest[6] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | |
Tisztsége |
|
Iskolái | Temesvári Piarista Gimnázium |
Sírhelye | Farkasréti temető (37/3-1-97) |
Írói pályafutása | |
Jellemző műfajok | regény |
Fontosabb művei | Az élet kapuja Bizánc Pogányok A hét sváb A kék róka Pro libertate! |
A Petőfi Társaság elnöke | |
Hivatali idő 1905 – 1919 | |
Előd | Jókai Mór |
Utód | Pekár Gyula |
A Magyar Revíziós Liga elnöke | |
Hivatali idő 1927 – 1945 | |
Herczeg Ferenc aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Herczeg Ferenc témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Magyar területi revizionizmus a két világháború között |
---|
Szervezetek |
Személyek |
Herczeg Ferenc · Harold Harmsworth · Bethlen István · Bánffy Miklós · Horthy Miklós · Csáky István · Teleki Pál |
Események |
Lajtabánság · Soproni népszavazás · Komáromi tárgyalások · Első bécsi döntés · Kárpátalja visszafoglalása · Szörényvári tárgyalások · Második bécsi döntés · Magyar–szlovák kis háború · Délvidék visszafoglalása |
Fogalmak |
Herczeg Ferenc (született: Franz Herzog), (Versec, 1863. szeptember 22. – Budapest, 1954. február 24.)[7] német származású magyar író, színműíró, újságíró, az MTA tagja és másodelnöke, 1904-től 1919-ig a Petőfi Társaság elnöke. Álneve: Katang. A Horthy-korszak legnépszerűbb írója, az Új Idők című irodalmi hetilap főszerkesztője, a Magyar Revíziós Liga elnöke és 1927-től a parlament felsőházi képviselője volt. A két háború közötti időszak legnépszerűbb írója volt. Az Élet kapuja című regényét háromszor is jelölték Irodalmi Nobel-díjra, illetve számos nyelvre lefordították műveit. Színdarabjait a világ számos pontján játszották és játsszák.
A kommunista hatalomátvétel után életműve nagyrészt feledésbe merült. Herczeg életműve akkor került vissza a szélesebb köztudatba, mikor a magyarországi 2020-as nemzeti alaptanterv kötelező szerzői közé került. A döntés - amelyet egyesek üdvözöltek, mások viszont erőszakos kanonizálásnak, politikai indíttatásúnak véltek - megosztotta a közvéleményt.[8]
Jómódú verseci sváb polgárcsaládból származott; felmenői Sziléziából származó telepesek voltak. Édesapja Herzog Ferenc József (aki 1880-ban hunyt el) gyógyszerész, Versec polgármestere, édesanyja Hoffmann Lujza (1842–1938)[9] volt. Magyarul 1874–76-ban tanult meg a Temesvári Piarista Gimnáziumban.[10] 1876-ban Szegeden, 1878-ban Fehértemplomban folytatta gimnáziumi tanulmányait, 1881 és 1884 között joghallgató volt a budapesti tudományegyetemen. Ennek elvégzése után Temesváron, majd utána Budapesten volt ügyvédjelölt.
1886-ban kardpárbajt vívott egy katonatiszttel, Sipos Lászlóval, aki sebesülésébe a párbaj színhelyén belehalt. Herczeg emiatt Vácott négy hónapra fegyházba került.[11] Ott írta meg Fenn és lenn című első regényét, amellyel a Singer és Wolfner könyvkiadó 1000 frankos regénypályázatát is megnyerte. 1891. március 12-én Rákosi Jenő felfigyelt Egy kard affaire című tárcájára, majd a Budapesti Hírlaphoz szerződtette mint állandó tárcaírót.
Rendkívül gyorsan népszerű lett. Sikere arra biztatta, hogy „a nemzet írójává” váljék. Ekkor novellák és vígjátékok helyett történelmi drámákat, regényeket kezdett írni. Később vissza-visszatért ifjúkori sikereinek műfajához; e művei a bestsellerpiacon is sikert arattak.
A Nemzeti Színház 1893. március 10-én mutatta be A dolovai nábob leánya című első drámáját, mely az év során huszonötször került előadásra. 1896. december 16-tól az Új Idők című irodalmi hetilap alapító szerkesztője volt.
A rendszer írófejedelme volt. Népszerűségét emelte lapja, a nagy példányszámú Új Idők (1894–1949), melynek szerkesztője volt, egyúttal a beérkezett olvasói levelekre is személyesen válaszolt.
1893. február 1-jén lett a Kisfaludy Társaság rendes tagja, 1899. május 15-én pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta. 1906-ban nősült meg. Felesége Grill Janka[12] (más forrás szerint Júlia,[13] illetve Juliska[14]) volt, de gyermekük nem született.
1896-ban Versec városnak lett országgyűlési képviselője szabadelvű párti programmal. Az 1901-es választásokon alulmaradt, azonban az 1904–05-ös időközi, valamint az 1905–06-os és az 1910–18-as általános választásokon a pécskai kerület megválasztotta országgyűlési képviselőjének. 1903. december 16-tól 1910. december 31-ig volt belső munkatársa a Tisza István gróf által alapított Az Újságnak. 1911. január 1-je és 1918. október 1-je között szerkesztette a Magyar Figyelő irodalmi és politikai szemlét.
Tisza István miniszterelnök kérte fel arra is, hogy vezesse a Hadsegélyező Hivatalt, ahol 1914 augusztusától 1916-ig dolgozott. 1916-ban Berlinben volt politikai megbízott. 1919 április-májusában a tanácskormány őrizetbe vette mint „ellenforradalmárt”, és a Markó utcai fogházban tartották elzárva. 1891-ben választotta meg rendes tagjává a Petőfi Társaság, 1903-ban másodelnök lett, 1904-től 1920-ig elnöke, 1920-tól pedig tiszteletbeli elnöke.
A Magyar Tudományos Akadémiának 1910. április 28-án rendes, 1914. május 7-én tiszteleti tagja lett, 1920–22-ben és 1929–31-ben, illetve 1945–46-ban másodelnöke, 1922. május 11. és 1946. július 24. között pedig igazgatósági tagja. Amikor 1949-ben átszervezték az MTA-t, a tagságát megszüntették.
1920-ban a Délmagyarországi Közművelődési Egyesület elnöke lett, majd tagja a Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácsának. 1922-ben a Délvidéki Otthon elnöke, a Pátria Magyar Írók, Hírlapírók és Művészek Klubja elnöke, 1927 és 1945 között a Magyar Revíziós Liga országos elnöke. 1929-ben a Társadalmi Egyesületek Szövetségének díszelnöke, 1931-ben a Dunántúli Közművelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke, 1938-ban a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli tagja lett.
1925-ben, 1926-ban és 1927-ben Az élet kapuja című regénye alapján az Akadémia Nobel-díjra jelölte.[15] 1930-ban Magyar Corvin-lánc kitüntetésben részesült.
1925 és 1930 között 40 kötetes díszkiadásban jelentek meg munkái. 1927 és 1945 között a felsőház tagja volt. A magyar revíziós mozgalom egyik vezéralakjaként ismerték. Ő avatta fel 1932. október 6-án a budapesti Szabadság téren Lord Rothermere ajándékát, a Magyar fájdalom szobrát, amelyet 1945-ben eltávolítottak helyéről.
A magyar irodalom vérkeringéséből azonban lassan kikerült; a második világháború után már visszavonultan élt és nem publikált. 1949-ben eltávolították a villájából, és csak akkor kapta vissza villája egyik szobáját, amikor egy szovjet íróküldöttség tett nála látogatást. 1949 után műveit évtizedekig nem adhatták ki Magyarországon. Halálát húgyvérűség, agyvizenyő okozta.
1908 és 1914 között Vácon, az Ilona utcai Duna-parti házban élt feleségével, melynek emlékét a házon tábla jelzi.