Hirtelen félelem (Sudden Fear) | |
1952-es amerikai film | |
Rendező | David Miller |
Producer | Joseph Kaufman |
Vezető producer | Joan Crawford |
Műfaj | film noir |
Forgatókönyvíró | Lenore J. Coffee |
Főszerepben |
|
Zene | Elmer Bernstein |
Operatőr | Charles Lang |
Díszlettervező | Boris Leven |
Gyártás | |
Gyártó | RKO Pictures |
Ország | Amerikai Egyesült Államok |
Nyelv | angol |
Forgatási helyszín | |
Játékidő | 100 perc |
Forgalmazás | |
Forgalmazó | |
Bemutató | 1952 |
További információk | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Hirtelen félelem (Sudden Fear) egy 1952-ben bemutatott amerikai film noir thriller, amelyet David Miller rendezett, és amelyben Joan Crawford, Jack Palance és Gloria Grahame játsszák a főbb szerepeket. A történet egy sikeres nőről (Crawford) szól, aki egy szélhámos férfiba (Palance) szeret bele, aki a szeretőjével (Grahame) ördögi tervet eszel ki, hogy megszerezze a nő vagyonát. A forgatókönyvet Edna Sherry 1948-ban kiadott Hirtelen félelem című regénye alapján Lenore J. Coffee és Robert Smith írta.
Myra Hudson (Crawford) sikeres Broadway-drámaíró, aki miután nem tartja alkalmasnak a szerepre, kirúgatja a színész Lester Blaine-t (Palance) a legújabb Broadway-darabjának főszerepéből. Később egy San Franciscóba induló vonaton ismét találkozik a férfival, akit új oldaláról ismer meg, és rövid ismerkedés után férjhez is megy hozzá.
Az esküvő után Lester rájön, hogy Myra módosítani szeretné a végrendeletét és vagyonának nagy részét különböző alapítványokra kívánja hagyni. Ezért a férfi egy régi ismerősével és szeretőjével, Irene-nel (Grahame) elhatározzák, hogy Myra meggyilkolásával szert tesznek a nő vagyonára.
A véletlen folytán Myra azonban rájön a tervre, és saját tervet eszel ki, hogy megakadályozza a gyilkosságot, s megbosszulja újdonsült férjét és annak szeretőjét. Ez persze újabb bonyodalmakat szül, arról nem is beszélve, hogy Myra felismeri, hogy nincs meg benne a kellő rosszindulat, hogy végrehajtsa a tervét.
Eközben Lester összerakja a képet, és üldözőbe veszi a nőt az éjszakában. Csakhogy Lester nagy hibát vét, amikor összetéveszti a sötétben a feleségét a szeretőjével, így utóbbit gázolja halálra Myra helyett. Myra szemtanúja az eseményeknek, s amikor nyilvánvalóvá válik számára, hogy Lester és Irene a helyszínen életüket vesztették, megkönnyebbülten hagyja el a színt.
A The New York Times kritikusa, A. H. Weiler pozitívan értékelte az alkotást: „Joan Crawford megérdemli a dicséretet ezért az igazán profi alakításért...az egész produkció kiváló ízléssel állt fel, és fontos kiemelni, hogy a helyszín, ahol a legtöbb jelenet játszódik egy izgalmasan fotogenikus terület. David Miller rendező teljes mértékben kihasználta a város meredek utcáit és a panorámás kilátást. A fokozott jelenetekben az elsötétített lakásban, valamint a csapadékos sötét sikátorok és hátsó udvarok üldözős jeleneteiben, sikerült hiteles légkört teremtenie.”[1]
Otis L. Guernsey Jr., a New York Herald Tribune kritikusa ugyancsak elismerően szólt a filmről: „Az egész helyzetet úgy tervezték, hogy Joan Crawford sokféleképpen reagálhasson az ördögi eseményekre – egyszerre tudta megmutatni a ragyogó tekintetű szerelmes nőt, átadni a szörnyű kiábrándulás érzetét, bemutatni a félelmet és a gyűlöletet, végül a hisztériát. Crawford kifejező arcjátékkal és erőteljes lélekjelenléttel bizonyította, hogy ő a legalkalmasabb színésznő a feladatra.”[2]
Crawford harmadik Oscar-jelölését szerezte meg a filmben nyújtott alakításáért, és ez volt az első alkalom, hogy örök riválisa, Bette Davis (The Star) ellen küzdött az elsőbbségért. Végül egyikük sem nyert, Shirley Booth vitte haza a díjat a Come Back, Little Sheba című filmért.
1984-ben egy film noir történész, Spencer Selby megjegyezte: „A film kétségtelenül az egyik legelegánsabb és kifinomultabb noir film ebben a műfajban.”[3]