A hálózatalapú tanulás vagy konnektivizmus a fogalmi társadalom tanuláselmélete, melyet George Siemens[1] és Stephen Downes[2] nevei fémjeleznek. Három terület metszéspontján helyezkedik el: informatika, pedagógia és hálózatkutatás. A hálózatalapú tanulás tömören a hálózatelméletek pedagógiában való alkalmazását jelöli.
A tanulásban egyre nagyobb szerephez jut az elektronikus eszközökkel támogatott információ-csere egy informális hálózatba szervezve folyamatos, élethosszig tartó, más tevékenységekbe beágyazott, hálózatosodott tevékenységként. Az információszerzés és összefüggésbe helyezés motiváltsága is felerősödik, A keresés és értékelés egy, a témával foglalkozó hálózatban, virtuális közösségben motiváló hatású az információszerzésre és az információk összefüggésbe helyezésére. A tudásalkotás körforgásában a személyes tudások a hálózatba szerveződnek, s az így összeadott tudás ismét egyéni tudásforrássá válik („cycle of knowledge development”). Az együttműködő tevékenységek alkalmainak elterjedésével a „hogyan” és „mit” tanuljunk mellé a „hol tanuljunk” kérdése is felzárkózik.
Tanulóközpontú, irregulárisan szerveződő tanulási forma, mely a tanuló autonómiáján és spontán tudáscserén alapulva már nem hierarchikus, hanem sokirányú, decentralizált és sokcsatornás; a kollaboratív tanulásra ösztönözve kibontakoztatja a tanulói kreativitást.[3]
’’Integráltan kell felfogni a konnektivizmust, tehát kutatni szükséges az Új MÉDIA rendszerek (iTV, mobil, PDA) eszközökkel történő hálózatos tanulást is az oktatás kulcsmozzanatai (kompetenciák, tartalom, motiválás, rugalmasság, tanulói teljesítmények értékelhetősége) szempontjából.’’(Forgó Sándor)
Egy olyan nemlineárisan szerveződő tanulási forma, amely elsősorban informális keretek között valósul meg, és a tanulók saját maguk által szervezett tanulási tempóban, módszerrel sajátíthatják el a tudásanyagot. Az információszerzésre a felfedezéses módszer a jellemző, olyan folyamat, ahol a tanár, mint segítő, és nem mint fő szervező van jelen.
A konnektivista tanulás módszerei a Web 2.0 típusú alkalmazások használatára épülnek. Ezek az alkalmazások a következő tevékenységek megvalósítását segítik elő a tanulásban és a tanításban.[4]
A konnektivizmust már több oldalról is érte kritika.
Pløn Verhagen meglátása szerint a konnektivizmus nem tanuláselmélet, csupán pedagógiai nézőpont a képzésre. Verhagen érvelése szerint a tanuláselméletek feladata az instruktiv szinttel való foglalkozás, tehát hogy milyen módon tanulnak az emberek, a konnektivizmus azonban azzal foglalkozik, hogy mit és miért tanulnak.[5]
A konnektivizmus egy másik kritikusa, Bill Kerr úgy látja, hogy bár a technológiának hatása van a tanulás körülményeire, de ami a tanuláselméletet illeti, nem hozott újat a már meglevő elméletekhez képest.[6]