John Gibbon (tábornok)

John Gibbon
Született1827. április 20.[1][2][3]
Holmesburg, Pennsylvania, Amerikai Egyesült Államok
Meghalt1896. február 6. (68 évesen)[1][2][3][4]
Baltimore, Maryland, Amerikai Egyesült Államok
SírhelyArlingtoni Nemzeti Temető
Állampolgárságaamerikai
NemzetiségeUSA Amerikai Egyesült Államok
FegyvernemUS Army
Szolgálati ideje1847–1891
Rendfokozata
Vezérőrnagy
EgységeXXIV. hadtest, XVIII. hadtest, II. hadtest második hadosztály, I. hadtest második hadosztály, Vasdandár
CsatáiMexikói–amerikai háború
Amerikai polgárháború
Nagy Sziú háború
Nez Perce háború
IskoláiWest Point
John Gibbon aláírása
John Gibbon aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz John Gibbon témájú médiaállományokat.

John Gibbon[6] (Philadelphia, 1827. április 20. – Baltimore, 1896. február 6.) amerikai hivatásos tiszt. Harcolt a mexikói–amerikai háborúban, az amerikai polgárháborúban és az indián háborúkban. Hosszú és sikeres tábori szolgálat után 1884-től kezdve különböző adminisztratív feladatkörökbe kényszerítette a kora. Szabad idejében többek között a polgárháborús hagyományokat ápoló szervezetek tagja volt. Írásaival segítette a kormányzatot indiánpolitikája alakításában és tüzérségi kézikönyvet írt a West Point katonai akadémia kadétjai számára.

Ifjúsága

[szerkesztés]

Gibbon a philadelphiai Holmesburgben született, Pennsylvania államban, Dr. John Heysham Gibbons és Catharine Lardner Gibbons negyedik gyermekeként.[7][* 1] 11 éves korában a család az Észak-Karolina állambeli Charlotte-ba költözött, miután apja az Egyesült Államok helyi öntödéjének fő fémvizsgálója lett.[9]

Fiatalon, mindössze tizenöt éves korában, 1842-ben felvételt nyert a West Point katonai akadémiájára. Az első évfolyamot magatartási problémák miatt ismételnie kellett.[* 2] Gibbon azon a kérdésen bukott meg, hogy az Amerikai Egyesült Államok mikor nyerte el függetlenségét.[10] 1847-ben sikeresen elvégezte az akadémiát, Ambrose E. Burnside-dal és A. P. Hillel azonos évben. Tanulmányi eredménye az osztály középső részébe helyezte, ami a tüzérség hadnagyi rangjához volt elegendő. A 3. tüzérezredben kapott szolgálati helyet és harcolt a mexikói–amerikai háború, noha hadműveletben nem vett részt.[11] Ezután Florida déli részén teljesített szolgálatot, ahol a szeminol indiánok és a telepesek közötti békét próbálta megőrizni. Eközben találkozott először későbbi parancsnokával, George G. Meade-del, akit úgy írt le, mint „egy vékony ember, baltaszerű arccal.”

1854-ben visszarendelték a West Point akadémiára tüzérségi tanulmányokat oktatni és ő lett az iskola szállásmestere is. 1855-ben Gibbon feleségül vette a baltimore-i származású Francis North Moale-t. Személyesen Fannie-nek becézte feleségét, míg leveleiben Dear mama-nak (kb. Kedves anyus) szólította.[10] Négy gyermekük született, Frances Moale Gibbon, Catharine "Katy" Lardner Gibbon, John Gibbon, Jr. (aki gyermekként meghalt) és John S. Gibbon. Gibbon 1859-ben publikálta az általa írt tüzérségi kézikönyvet.[10] Ebben tudományos igényességgel írt a tüzérek feladatáról és a polgárháborúban ezt mindkét oldal sokat használta az oktatásban.

A polgárháborúban

[szerkesztés]
Gibbon (jobbra), a II. hadtest parancsnokaival: Hancock vezérőrnagy (ülve) és Barlow (balra), Birney (középen állva) a Vadon csatája közben

A háború kitörése után

[szerkesztés]

A polgárháború kezdetén Gibbon a 4. US könnyűtüzérség B ütegének századosa volt. Az üteg Camp Floydban állomásozott, Utah államban, ahol a Mormon háború utáni rendet tartotta fönt. Családjának számos tagja birtokolt rabszolgákat és három bátyja, két sógora és unokatestvére, J. Johnston Pettigrew a Konföderáció oldalán harcolt, Gibbon az unió oldalát választotta.[12][13]

Washingtonba érkezése után Gibbon még mindig a 4. US tüzérségének parancsnoka volt, Irvin McDowell vezérőrnagy pedig a fővárosban gyülekező uniós erők tüzérségi főnökének tette meg. 1862. május 2-án kinevezték az önkéntes hadsereg dandártábornokának,[10] s ebben a minőségében Rufus King wisconsini dandárját irányította. A dandár a 2., 6. és 7. wisconsini gyalogezredet foglalta magába.[10] Gibbon nekilátott a csapatok gyakorlatoztatásának és a csapatszellem növelése céljából messziről is feltűnő egyenruhát csináltatott katonáinak. Azok idegenkedve fogadták a fehér nadrágokat és fekete Hardee kalapot, melynek jól megkülönböztethető kinézete miatt a dandár a "feketekalapos" becenevet kapta. A katonák ki nem állhatták a fehér nadrágokat és a fővárosban a táborban egy reggel Gibbon arra ébredt, hogy a bosszúszomjas bakák a lovára húzták fel az utált ruhadarabot.[10]

A Második Bull Run-i csatától Chancellorsville-ig

[szerkesztés]
Gibbonról készült kép valamikor 1864, vagy 65 folyamán.

A dandár a tűzkeresztségen a Második Bull Run-i csata idején esett át. A Stonewall dandár meglepetésből rájuk támadt a Brawner-farmon, hogy az uniós hadsereg figyelmét magára vonja. A feketekalapos dandár annak ellenére, hogy soha még tűzharcban nem vett részt, keményen ellenállt Stonewall Jackson támadásának és nem lehetett meghátrálásra késztetni.[10] 1862. szeptember 14-én Gibbon vezette a dandár rohamát a South Mountain-i ütközetben a Turner-résnél, ahol Joseph Hooker vezérőrnagy elismerő szerint olyan „keményen harcoltak, mint a vas”. A dandár innentől Vasdandár néven vonult be a köztudatba. Gibbon áttört South Mountainnél és három nappal később részt vett az Antietami csatában, ahol dandárjától ideiglenesen elszakadva a tüzérséget kellett igazgatnia a kukoricamező véres harcai közepette. Feleségének írt levelében így fogalmazott: „Pontosan annyira fáradtam én is bele ebbe a szörnyű háborúba mint te és minden nehézség nélkül tudnám a csatatereket teljes életemben nélkülözni.”[10]

Gibbont 1862 decemberében a Fredericksburgi csatában megbízták az I. hadtest 2. hadosztályának irányításával. Az I. hadtest parancsnoka John F. Reynolds vezérőrnagy volt, aki régi barátjának számított és boldog volt hogy alatta szolgálhat.[10] A támadási terv magában foglalta, hogy William B. Franklin vezérőrnagy nagy hadosztályából „legalább egy” hadosztály megtámadja Stonewall Jackson hadtestét. A választás Meade hadosztályára esett, akit Gibbon kötelességtudóan kísért a támadásban. A két hadosztály azonban önmagában nem tudott sok eredményt elérni és visszaverték. A harcban bal csuklóján egy tüzérségi srapneltől sebesült meg[10] és a seb ismétlődően elfertőződött, így Gibbon kénytelen volt egy pár hónapot kihagyni az aktív szolgálatból. Washingtonban lábadozva többek között maga az elnök, Abraham Lincoln is meglátogatta és beszélt vele, hogyan megy a harc.[10] A washingtoni kezelés után visszalátogatott Baltimore-ba a családját meglátogatni.[10] 1863. április 1-jén állt újra szolgálatba, Darius N. Couch vezérőrnagy II. hadtestének 2. hadosztályában. 1863 május első napjaiban, a Chancellorsville-i csata idején, Gibbon hadosztálya végig tartalékban volt és így harcot nem látott. Május 22-én Couch áthelyezését kérte és az új hadtestparancsnok Winfield S. Hancock vezérőrnagy lett. Nem sokkal a szolgálat ismételt felvétele után, 1863 júniusában Gibbon értesült fia, a majdnem két éves John Gibbon Jr. hirtelen haláláról.[14]

A Gettysburg hadjáratban

[szerkesztés]
Gibbon szobra a Gettysburg Katonai Nemzeti Parkban.

Rövid időre megint hazatért, hogy meggyászolhassa fiát, de június végére már ismét csapatainál volt,[10] és július első három napjában lezajlott gettysburgi csatában már részt vett. A II. hadtest a Potomac hadsereg tartaléka volt a csata kezdetén és Taneytown közelében állomásozott. Reynolds vezérőrnagy a csata nyitó fázisában meghalt és Meade, a hadsereg parancsnoka ekkor Hancockot küldte a balszárny irányításának átvételére. A II. hadtest tehát Gibbonra maradt és az ő vezetésével tartott észak felé. Hancock az este beköszöntével átadta a gettysburgi parancsnokságot Henry W. Slocum vezérőrnagynak és visszavette a II. hadtestet. Az éjszakát a balszárnyon töltötték, az I. hadtest maradványai mellett. Július 2-án a konföderációs erők erőteljes támadást indítottak a tőlük balra elhelyezkedő III. hadtest ellen. Hancock egymás után indította segítségül a II. hadtest egységeit, majd Daniel Sickles vezérőrnagy megsebesülésével Meade kinevezte a II. és III. hadtestet magába foglaló szárny irányításával,[* 3] így Gibbon megint átvette a II. hadtestet. Július 2-a délutánján és estéjén a hadtest keményen harcolt Richard H. Anderson vezérőrnagy konföderációs csapatainak áttörési kísérletével és a rohamot visszaverve ellentámadásba lendült. Az ellentámadás során az uniós hadsereg visszaszerezte a délután elvesztett tüzérségi ütegek jó részét.[10][15]

Kb. negyven évvel a csata után Gibbon memoárjában azt állította, hogy a július 2-i éjszakai haditanácson George G. Meade hadseregparancsnok félrevonta és mondta neki, hogy „amennyiben Robert E. Lee holnap támad, az a maga frontszakaszán megy majd végbe.”[16] Meade jövendölése igaznak bizonyult; július 3-án Gibbonra hárult a Pickett-roham kivédésének oroszlánrésze, melyben ismét megsebesült.[17] Az orvosok szerint Gibbon bal vállát átütő golyó hátulról érkezett.[10] Ezen alkalommal Baltimore-ban heverte ki a sebet. Ezalatt toborzóközpontot vezetett az Ohio állambeli Clevelandben és barátja, illetve hadsegédje Frank A. Haskell társaságában 1863 novemberében részt vett a Gettysburgi Nemzeti Temető felszentelésén.[18]

Az Overland-hadjáratban

[szerkesztés]
Gibbon (balszélen) Lee's appomattoxi fegyverletételénél.(nagyítás)

Gibbon 1864. májusában és júniusában az Overland hadjárat alatt ismét a II. hadtest második hadosztályát irányította. Részt vett a Vadon csatában, ahol Hancockkal összetűzésbe került. Hacock elégedetlen volt a II. hadtest teljesítményével.[10] Ez inkább volt magyarázható Hancock Gettysburg alatt szerzett és hosszasan gennyedző, de nem gyógyuló sebének kínjaival, semmint Gibbon hibájával. Spotsylvania Court House-i csatában. A Cold Harbor-i csatában 1864. június 7-én előléptették az önkéntes hadsereg vezérőrnagyává.

Petersburg ostrománál és az Appomattox hadjáratban

[szerkesztés]

Az 1864 júniusától 1865 áprilisáig húzódó petersburgi ostromban a II. hadtest átkelt a James-folyó déli oldalára. Az ostrom a habozó támadás miatt megakadt a védelmen és hosszadalmasan elnyúlt. 1864. augusztus 28-29-én csapatait Henry Heth vezérőrnagy hadosztálya csúfosan visszaverte és sok foglyot ejtett közülük. Gibbont mélységesen leverte, hogy csapatai megtagadták a harcot a Második Ream's Station-i ütközetben. A hadtest elvesztette hadilobogóinak egy részét, ami sosem történt még meg vele.[10] Hancock és Gibbon viszonya jegessé hidegült és kénytelenek voltak közvetítőkön keresztül kommunikálni. Gibbon szerint a csatabárdot ugyan később elásták, de a viszony sohasem lett olyan szívélyes, mint azelőtt.[10] 1864 szeptemberében Gibbon ideiglenesen irányítást kapott a XVIII. hadtestnél, majd októberben maga is betegszabadságra ment.

1864. december 3-án a XVIII. hadtestet feloszlatták a X. hadtesttel együtt, és a fehér bőrű katonákból megalakult a XXIV. hadtest, a négerekből pedig a XXV. hadtest.[19] Előbbi parancsnoka 1865. január 1-jén Gibbon lett a James hadseregben. Közvetlen felettese a James-hadsereg irányítója, Edward O. C. Ord vezérőnagy volt. Február 7-én győzelmet értek el a Hatcher's Run-i ütközetben, Fort Gregg ostromában. 1865. áprilisában katonái élén áttörést ért el a Harmadik Petersburgi ütközetben, mely során elfoglalták Fort Gregget a konföderációs védelemtől. Az Appomattox hadjárat során a déliek menekülési útját kellett elvágnia a Appomattox Court House-i csata idején. A siker Lee fegyverletételét eredményezte. Egyike volt a három megbízottnak, akik a konföderációs megadást felügyelték. A XXIV. hadtestet 1865 augusztusában feloszlatták.

Indián háborúk

[szerkesztés]
Gibbon és Joseph, a Nez Perce főnöke, akivel később jó barátságba kerültek.
Gibbon 1877-ben vagy 1878-ban, ezredesként a Montana Column egyenruhájában.

Gibbon 1866-ban került ki az önkéntes hadsereg soraiból. A hivatásos hadsereg századosi rangjában tér vissza a 4. US tüzérezredhez, de a 36. US gyalogezredben ezredesi rangot kap.[10] 1876-ban a 7. US gyalogsági ezred parancsnoka volt, mely Shawban, Bakerben és Ellisben állomásozott a territóriumon, mikor a Nagy Sziú háború kitört. Irányítás alatt nem csak a 7. US gyalogsági ezred, de a 2. US lovassági ezred F, G , H és L százada is. A lovassági különítményt James S. Brisbane vezette és az Ellis-erődben állomásoztak. George Crook, Alfred Terry és Gibbon összehangolt műveletet kellett vezessen a sájennek és a sziúk ellen 1876 júniusában, de a Rosebudi ütközetben Crookot visszaüldözték.

Gibbon éppen nem volt a közelben, mikor George A. Custer alezredes megtámadott egy igen nagy falut a Little Bighorn-folyó parján. Az Little Bighorn-i ütközetben Custer és 261 katonája elesett. Gibbon csapatainak június 26-i megérkezése valószínűleg megmentette több száz ember életét, akik Marcus Reno őrnaggyal voltak és támadás alatt álltak. Gibbon személyesen a következő nap ért oda és segített a sebesültek kimentésében, valamint a holtak eltemetésében.

A következő évben, 1877-ben még mindig Gibbon volt a parancsnok a hadszíntéren, mikor táviratot kapott Oliver O. Howardtól. Az új parancs utasította, hogy vágja el a portyázásból visszatérő, Howard által üldözött, Idahót elhagyó Nez Perce törzsvisszavonulási útját. Gibbon Montana állam nyugati felén, a Big Hole (Nagy lyuk) folyó mellett talált rá a Nez Perce törzsre. A Big Hole melletti ütközetben Gibbon erői súlyos veszteségeket szenvedtek és osztottak egyaránt. Gibbon saját személyét is kitette a harc kockázatának, és egy indián puskatüze tartotta sakkban a fedezékében. A Nez Perce törzs az ütközet második napja után rendben visszavonult. Gibbon sürgős felhívására Howard csapatainak elővédje a következő nap érkezett meg a csatamezőre. A veszteségek és saját maga sebesülése miatt Gibbon nem tudta folytatni a további üldözést.[20]

Gibbon élete végéig tagja maradt Az Egyesült Államok Katonai Szolgálata Intézményének és „Our Indian question” (Indiánkérdésünk) c. esszéje elnyerte az intézmény első aranymedálját. Az esszét a Journal of the Military of the Military Service Institution of the United State című újságjában jelentette meg.[21][22]

Karrierje késői része és a visszavonulás

[szerkesztés]

Gibbon 1884-ben átmenetileg a Platte adminisztrációs hivatal parancsnoka lett. Az állandó hadseregben 1885-ben előléptették a hivatásos hadsereg dandártábornokává[23] és megkapta a Columbia adminisztrációs hivatal irányítását, mely a csendes-óceáni északnyugati partok összes támaszpontja fölött diszponált. Ezen minőségében 1886-ban statáriumot vezetett be Seattle-ben a kínaiak elleni felkelés idején. 1890-től vezette az Atlanti Katonai Hadosztályt, majd 1891-ben, 65. születésnapján visszavonult.[10]

Gibbon a Vasdandár egyletének elnöke volt. Mikor Gibbon Wisconsin államon keresztülutazott, hírét vette, hogy a Vasdandár a közelben tartja egyesületi összejövetelét, és elhatározta, hogy látogatását teszi a rendezvényen. A rendezvény ajtaján kopogtattak és Gibbon állt az ajtóban. A neki ajtót nyitó veterán megkérdezte, hogy kicsoda. Gibbon a legenda szerint azt válaszolta „Én vagyok Gibbon tábornok, és még mindig azt a gazfickót keresem, aki fehér gatyát húzott a lovamra!” A társaság ezzel beinvitálta.

1895-től haláláig a Military Order of the Loyal Legion of the United States (Az Egyesült Államok hűséges légióinak katonai rendje) főparancsnoka volt. Az 1886-ban végző West Point-os diákok évfolyamának ő tartott búcsúbeszédet.

Halála és emlékezete

[szerkesztés]
John Gibbon sírja az Arlingtoni Nemzeti Temetőben

John Gibbon Baltimore-ban halt meg és az Arlingtoni Nemzeti Temetőben van elhantolva. Híres és jelentős, 1859-ben írt kézikönyve, az Artillerist's Manual (Tüzérek kézikönyve) mellett 1928-ban posztumusz megjelent a Personal Recollections of the Civil War (A polgárháborúra való személyes visszaemlékezés). Jóval halála után, 1994-ben kiadták az Adventures on the Western Frontier (Kalandok a nyugati határvidéken) című művét, és számos, magazinokban és újságokban megjelent cikket, melyben a vadnyugaton folytatott életét és a kormánynak szánt tanácsokat találunk az indián benszülöttekkel folytatott viszonyt illetően.

1988. július 3-án, a gettysburgi csata 125. évfordulóján John Gibbon bronzszobrát felállították a Gettysburgi Katonai Nemzeti Parkban, sebesülése helyének közelében.[24]

A minnesota állambeli Gibbon róla kapta a nevét, szintúgy az Idaho állambeli Gibbonsville, az Oregon állambeli Gibbon, a Nebraska állambeli Gibbon [25] és a Washington állambeli Gibbon is.[26][27] A Gibbon folyó[28] és a Yellowstone Nemzeti Park egyik vízesése is az ő nevét viseli az 1872-es expedíciója emlékére.

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. ↑ A Wright-Magner cikk ellenére - mely leszögezi, hogy Gibbon édesanyjának vezetékneve Larder volt, ez egyszerű elírás lehetett, és anyja vezetékneve voltaképpen Lardnernek volt írva. A leszármazástani honlap a Hissem-Montague család "Heysham-Gibbon ágával kapcsolatban szintén a Lardner vezetéknévre utal egy pár helyesírási hiba kivételével.[5] Az oldal ezen linken hivatkozik a Lardner családra.[8] Ezenfelül Gibbon anyai vezetéknevét a betűvel írták, nem pedig e-vel Lavery és Jordan szerint, akik olyan leveleket idéznek, melyek a Lardner-Gibbon iratokban találhatók meg a Historical Society of Pennsylvania irattárában. Alan és Maureen Gaff szerint Gibbon apja nagyjából 18. életévének betöltése idején elhagyta eredetileg Gibbonsnak írt nevéből az utolsó s-t, még Catherinével való házassága előtt. Azonban Dennis Lavery és Mark Jordan életrajzírók egész művükben konzekvensen ragaszkodnak a Gibbon betűzéshez, mikor a gyermek szüleiről beszélnek.
  2. ↑ A West Pointon a tanulmányi szint nem teljesítése esetén büntetőfeladatot adtak, ami még több házifeladatban materializálódott. Akinek a büntetőfeladatai egy bizonyos szint fölé mentek, az képtelennek minősült az azévi tanulmányi szintet teljesíteni. Ezt mint fegyelmi kihágást értékelték, abból kiindulva, hogy fegyelmezett kadétnak mindig megvan a házi feladata.
  3. ↑ Chris Army nem igazán biztos benne, hogy Meade vajon egyszerre akarta-e mindkét hadtestet Hancock alá rendelni, vagy csak a sors hozta így, de a végeredmény ez lett [10]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ↑ a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ a b NCpedia (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ https://archive.org/details/biographicaldict04johnuoft/page/n290/mode/1up
  5. ↑ a b Vezetéknév
  6. ↑ Lavery 838. o. és Eicher 253. o., Warner 171. o., Tagg 44. o., Nolan 40. o., Wright, Magner, 119. o. és Gibbon sírköve nevét, mint John Gibbon adja meg. Az előszóban (ix. oldal) Gibbon Adventures on the Western Frontier (Kalandok a nyugati határmezsgyén) fejezetben Alan és Maureen Gaff szerkesztők a középső nevét Oliverben rögzítik. A leszármazással foglalkozó weboldal Archiválva 2008. június 22-i dátummal a Wayback Machine-ben [5] a Hissem-Montague család "Heysham-Gibbon" ágával kapcsolatban a következő lehetséges középső nevekre hivatkozik: Hannum, Heysham, és Oliver, de megjegyzi, hogy egyik öccse, Nicholas által írt levélben jelzik, hogy apjuk általában nem szerette a középső neveket, talán a sajátja miatt és egyik gyermekének sem adott ilyet, mindössze Nicholas kapott anyjától ilyet.
  7. ↑ Lavery, Jordan 2. o.
  8. ↑ Lardner
  9. ↑ Lavery, Jordan 2–5. o.
  10. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u Army
  11. ↑ Wright, Magner 119. o.
  12. ↑ Lavery, Jordan 25-32. o., 37-38. o.
  13. ↑ Gibbon 1994 ix-xi. o.
  14. ↑ Haskell 34-37. o.
  15. ↑ OR. I. sorozat, XXVII. kötet/1 [S# 43]- Gettysburg hadjárat John Gibbon US dandártábornok jelentése a II. hadtest és a 2. hadosztály tevékenységéről
  16. ↑ Haskell 34-37. o.
  17. ↑ Haskell 48-68. o.
  18. ↑ Gaff 305. o.
  19. ↑ The Civil War Archive
  20. ↑ Greene
  21. ↑ Journal
  22. ↑ Gold Medal
  23. ↑ Union Generals
  24. ↑ Wright, Magner 126-127. o.
  25. ↑ City of Gibbon
  26. ↑ NPRHA.org
  27. ↑ WPNDB
  28. ↑ Origin of Certain Place Names

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a John Gibbon című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.