Juszt Ernő

Juszt Ernő
Személyes adatok
Születési dátum1927. június 17.
Születési helyUngvár, Ungi zsupa, Csehszlovákia
Halálozási dátum1992. április 21. (64 évesen)
Halálozási helyPécs, Magyarország
Állampolgárságcsehszlovák (1927–1938), magyar (1939–1945), szovjet (1945–1989), magyar (1990–1992)
Posztfedezet
Junior klubok
IdőszakKlub
1937–1939Csehszlovákia UMTE (Užhorod)[1]
1939–1942Magyarország Ungvári gimnázium csapata
1943–1945Magyarország MTE Ungvár
1946–1947Szovjetunió Szpartak Uzsgorod
Felnőtt klubok1
IdőszakKlubMérk.(Gól)
1947–1948Szovjetunió Szpartak Uzsgorod
1948–1957Szovjetunió Dinamo Kijev123(1)
1959–1960Szovjetunió Szpartak Uzsgorod32(0)
Válogatottság
1952–1957Ukrán SSR Ukrán SzSzK?(?)
1952–1957Szovjetunió Szovjetunió?(?)
Edzőség
IdőszakKlub
1960–1961Szovjetunió Szpartak Uzsgorod (asszisztens)
1962Szovjetunió Avanhard Ternopol (edző)
1963–1968Szovjetunió Karpati Lvov (edző)
1969–1971Szovjetunió Karpati Lvov
1973Szovjetunió Karpati Lvov (edző)
1974–1978Szovjetunió Karpati Lvov
1990–1991Magyarország Magyarország U-17 (edző)
1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.
Sablon • Wikidata • Segítség

Juszt Ernő (szlovákul: Ernest Just, ukránul: Ернест Ервінович Юст, Erneszt Ervinovics Juszt, lengyelül: Ernest Just, oroszul: Эрнест Эрвинович Юст, Erneszt Ervinovics Juszt) (Ungvár, Csehszlovákia (jelenleg Ukrajnához tartozik), 1927. június 17. – Pécs, Magyarország, 1992. április 21.) csehszlovák, magyar, ukrán és szovjet jobb oldali fedezet labdarúgó, és labdarúgóedző. Szovjet sportmester (1952) és érdemes labdarúgóedző (1970). Egyike annak a két labdarúgónak, akiket Kárpátaljáról, illetve és második világháború utáni Dinamo Kijevből elsőként felvettek a ’’33 legjobb szovjet labdarúgó’’ listájára és meghívták az ukrán és szovjet válogatott-csapatba is. A kilencvenes évek elején tagja volt a magyar nemzeti U-17-es válogatott edzői stábjának.

Pályafutása

[szerkesztés]

Játékosként

[szerkesztés]

A pályafutását a csehszlovák labdarúgó-bajnokság szlovák csoportjában részt vevő UMTE Užhorod (1937-1939), az MTE Ungvár név alatt a magyar vidéki bajnokságban 1943–1945 között és az Szpartak Uszgorod ukrán másodosztályú bajnokságban 1946–1947 között szereplő ifjúsági csapatokban kezdte, majd az 1947/1948-as szezonban bekerült az Szpartak Uzsgorod felnőtt csapatába, amely azt megelőzően szerezte meg az első országos bajnoki címet (1946). (A gimnáziumi tanulmányai idején részt vett a tanintézetek közötti városi és országos bajnokságokban, és többször tagja volt a Kárpátaljai labdarúgó-válogatott csapatnak is.)

1948 novemberében több csapattársával együtt átigazolt a Dinamo Kijevhez. (Az ungváriak közül az év nyarán elsőként Láver György ment át a fővárosi elitklubhoz. Két hónappal később őt követte korábbi csapattársa Fábián János, ősszel pedig - a labdarúgás történetében egyedülálló módon - a Szpartak további hét oszlopos tagja is átigazolt a kijevi sztárcsapatba, nevezetesen: Tóth Dezső, Mihalina Mihály, Komán Mihály, Gazsó László, Szengetovszkij Zoltán, Godnicsák László és ifj. Györffy Zoltán. Ehhez, a magyar és csehszlovák labdarúgóiskolán felnövő, fiatal kárpátaljai tehetségekből álló csoporthoz két év múlva csatlakozott a munkácsi születésű Popovics Tibor is.) A Kijevi Dinamo utánpótlás kerete az ő részvételével 1949-ben kis-aranyérmeket szerzett az első ízben kiírt, a szovjet tartalékcsapatok közötti országos bajnokságon. Ebből az országos sikerből ő is kivette a részét és kilenc éven keresztül elismert tagja volt a kijevi nagy-csapatnak, és kiemelkedő eredményeket ért el országos és nemzetközi szinten, nevezetesen: 1952-ben ezüstérmes lett a szovjet bajnokságban, 1954-ben pedig az ukrán klubok közül elsőként a csapatával elnyerte a szovjet kupát. A Kijevi testnevelési és sportfőiskolán folytatott felsőfokú tanulmányai befejezése után, 1958-ban egy kis időre visszatért Ungvárra a Szpartakhoz, ahol befejezte aktív pályafutását.

Edzőként

[szerkesztés]

Ungvárott eleinte játékos-edzőként tevékenykedett, majd a vezetőedző asszisztense lett (1960-1961). Egy év múlva azonban őt meghívtak a szinten másodosztályú Avanhard Ternopolba, majd utána leszerződött az akkor alakuló Karpati Lvov csapathoz. Ott kisebb megszakításokkal majdhogy 15 évet edzősködött, ebből 8 éven keresztül vezetőedzője volt a galíciai főváros csapatának, amelyet bejuttatott az szovjet bajnokság elit csapatai közé úgy, hogy előtte a szovjet bajnokság 2. osztályában szereplő csapata - egyedülálló módon a szovjet labdarúgás történetében - elnyerte az országos kupát és részt vehetett a Kupagyőztesek Európa-kupája mérkőzésein (1969). (A Karpati Lvov az első osztályban kétszer ért el negyedik helyezést 1976-ban, s ez volt a klub legjobb teljesítménye a szovjet érában.)

Az 1972—1973 és az 1978—1987 közötti időszakban a helyi sportinternátusban a gyermekek felkészítésével foglalkozott. Irányítása alatt a különböző labdarúgócsapatokban több tucatnyi olyan, később híressé vált játékost készítettek fel, akik tovább öregbítették Lvov és Kárpátalja hírnevét az országban és a világban, és akik Ukrajna és más országok elit klubjaiban folytatták rendkívül eredményes pályafutásukat, nevezetesen: Dikovec János, Vajda Gábor, Gereg Iván, Rasztiszlav Potocsnják, Lev Brovarszkij, Edvard Kozinkevics, Vladimir Bulgakov, Igor Kulcsickij, Petr Danilcsuk, Gabovda János és mások. Élete utolsó éveit a felmenői történelmi hazájában, Magyarországon töltötte és a magyar nemzeti U-17-es válogatott labdarúgók felkészítésévél foglalkozott.

Sikerei, díjai

[szerkesztés]

Ukrajna

  • ’’Az év labdarúgója Ukrajnában’’
    • (5. hely): 1952

Szovjetunió

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Az Užhorod-i UMTE (magyar nevén Ungvári Munkás Testnevelési Egylet (MTE Ungvár)) 1919-ben alakult és eleinte csak a kárpátaljai, majd 1922. augusztus 28-ától a Csehszlovák Labdarúgó-szövetség által felállított Kárpátaljai Labdarúgó Kerület keretében a magyar nemzetiségű játékosokból álló csapatok részére szervezett tornákon és a kelet-szlovákiai labdarúgó-bajnokságban vett részt

Ajánlott irodalom

[szerkesztés]
  • Fedák László. Kárpátalja a sporteredmények tükrében (53., 56., 57, 114., és 137. oldal). Ungvár: Karpati (1994) 
  • Krajnyanica Péter. A kárpátaljai labdarúgás története (65., 83., 92., 93., 109., 123. és 173. oldal). Ungvár: Karpati (2004) 
  • Mihalina László. Otthon minden kő megsegít... (27., 79. és 84. oldal). Vác: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda (2011) 

Források

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Юст Ернест Ервінович című ukrán Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.