Katar történelme

Katar története az emberiség megjelenésétől egészen a modern állam megalakulásáig. Katarban az emberiség első jelei nagyjából 50 000 évvel ez előttre tehetők, mert erről a korról maradtak fenn kőkorszaki leletek. Mezopotámia volt az első civilizáció, mely jelen volt a félszigeten az újkőkorszak alatt, amiről olyan bizonyítékok vannak, mint az Ubaid időszakról fennmaradt cserépdarabok.[1]

A félsziget több különböző birodalom fennhatósága alatt is állt a kezdeti időszakban. Ilyen a szeleukidák, a pártusok és a szászánidák birodalmai. 628-ban a terület megismerkedett az iszlámmal, mikor Mohamed követet küldött Munzir ibn Sawához, Kelet-Arábia szászánida kormányzójához. A VIII. századra a gyöngykereskedés központja lett. Az abbászid korszakban megnőttek a települések. Miután Bani Utbah és más arab törzsek elfoglalták Bahreint, 1783-ban az al Khalifa-ház elfoglalta Bahrein és a szárazföldi Katar trónját,. Az elkövetkező évszázadokban Kartar Nedzsd vahhábja és az al Khalifák közötti viszály színtere lett. A törökök 1817-ben bővítették birodalmukat Kelet-Arábia felé. Innét csak 1915-ben, az első világháború alatt vonultak ki.

1916-ban Katar brit protektorátus lett, és Abdullah Al Thani olyan szerződést kötött, mely szerint csak akkor engedményezhet át területeket a briteknek, ha azok garantálják, hogy megvédik a tenger felől érkező agressziótól, valamint segítenek, ha szárazföldi támadás éri a területet. Egy 1934-ess szerződés komolyabb védelmet ígért nekik.[2] 1935-ben 75 éves koncessziót biztosítottak a kőolaj kitermelésére a Qatar Petroleum Company részére, 1940-ben pedig jó minőségű kőolajat találtak Dukhan közelében.

Az 1950-es és 1960-as években a kőolajból származó bevételek jólétet hoztak a környékre, megnövekedett a betelepülés, tartósan javult a társadalom jóléte, és kezdetét vette az ország modern kori története. Miután 1968-ban Nagy-Britannia bejelentette, hogy felhagy a sejkségekkel korábban kötött szerződésekkel, Katar a másik nyolc érintett állammal szövetkezett, hogy egy közös arab emírséget hozzanak létre. 1971-re, mikor véget ért a britekkel kötött szerződés, a kilencek még nem állapodtak meg az unió feltételeiről. Ennek megfelelően szeptember 3-án Katar kikiáltotta a függetlenségét. 1995-ben édesapja, Khalifa bin Hamad után vértelen puccsal Hamad bin Khalifa emírhelyettes lett az ország új emírje. Szabadabb lett a sajtó, önkormányzati választásokat tartottak, amik a parlamenti választások eljövetelét is belengette. 2003. áprilisban új alkotmányról szavazhattak, amely 2005. júniusban lépett hatályba.

Őskor

[szerkesztés]

Paleolit kor

[szerkesztés]

1961-ben egy dán régészcsoport nagyjából 30 000 kőfaragványra lelet a félszigeten mintegy 122 paleolit helyszínről. Ezek többsége tengerparton volt, és tipológiailag négy elkülöníthető kulturális csoportba tartoznak. Olyan makrolitikus tárgyak kerültek elő, mint a kaparó, a nyílvessző vagy a kézi balta, melyek az alsó vagy középső paleolit korszakára datálható.[3]

A Perzsa-öböl területének nagyjából 80 000 évvel ezelőtti víz alá kerülése során[4] el kellett hagyniuk a térségben élőknek a lakhelyeiket – létrejött a Katari-félsziget – és fokozatosan elfoglalták ennek tengerparti területeit.[5] Innentől kezdve a mai Szaúd-arábiai Nedzsd és al-Hasa régióiból is jöttek ide törzsek, a vízlelőhelyek körül pedig ideiglenes táborhelyeket alakítottak ki.[6]

Neolitikum (i. e. 8000–3800)

[szerkesztés]

Al Da'asa, az ország északkeleti részén fekvő település az Ubaid-korszak egyik legtermékenyebb emlékforrása. Ennek a felszínre kerülése egy dán régészcsoport 1961-es munkájának köszönhető..[7] Az elméletek szerint ezen a területen egy kisebb ideiglenes település lehetett, talán egy halászó, vadászó, gyűjtögető törzs központja, akik többször is felkeresték a területet.[8] Ezt támasztja alá a majdnem 60 tűzrakó hely felfedezése, amellyel gyógyíthattak, esetleg halat szárítottak felette, ezen felül kaparó eszközöket, vágó szerszámokat, pengéket vagy nyílhegyeket készíthettek felette. A tűzrakó helyeken ezeken kívül több festett ubaid cserépdarab is megmaradt, amiből tengeren túli kapcsolatokra lehet következtetni.[9]

Egy 1977–1978-as ásatás Al Khor területén több Ubaid-kori vésetet tárt fel, ami a legrégebbi temetkezési helyszín volt az országban.[10] Az egyik sír egy elhamvasztott nő maradványait tartalmazta, ami mellett nem voltak mellé eltemetett tárgyak. Nyolc másik sírban voltak a halottak mellett emlékek, kagylókból, obszidiánból készített gyöngyök. Az obszidián valószínűleg Nadzsranból, Délnyugat-Arábiából származtak.[7][9]

Bronzkor (i. e. 2100–1155)

[szerkesztés]
Lásd még: Kassúk
Al Khor-sziget, a bíborfesték hazája.

A Katari-félsziget elég közel volt a dilmun civilizációhoz Bahreinben, hogy érezni lehessen a hatását.[11] Két helyen hoztak felszínre a kutatások barbár agyagművességet a katari-félszigeten, amiből arra lehet következtetni, hogy a terület része volt a dilmun kereskedelmi területnek.[7] Mikor 2100–1700 környékén nekiálltak a tengeri kereskedelemnek, Katar akkori lakosai elkezdtek gyöngyöket keresni a Perzsa-önölben.[12] Ekkoriban a katariak gyöngyökkel és datolyapálmával kereskedtek.[13]

A dilmunok idejéből származó katari leletek nem utalnak arra, hogy itt tartósabban éltek volna emberek.[8] A nomád arab törzsek vándorlásai miatt – miközben élelmiszer- és vízutánpótlást kerestek – ez a terület néptelen maradt.[14] A dilmun időszakból fennmaradt településnyomok, leginkább Al Khor-szigeten azért jöhettek létre, hogy gyorsítsák a kereskedelmi utakat Bahrein és a Perzsa-öböl többi városa, leginkább Tell Abraq között. Mások szerint a telepeket erre járó dilmuni halászok vagy gyöngyhalászok építhették ki. A kerámiatárgyak jelenléte arra utalhat, hogy Katar lakossága kereskedelmi kapcsolatban állt a dilmun civilizációval, bár ezt eléggé valószínűtlennek tartják, mivel elég szűkös olt a félsziget lakossága.[15]

Az Al-Khor-szigeten talált, időszámításunk előtti 2. évezrede, kassú és babiloni befolyást mutató anyagok arra utaltak, hogy kereskedelmi kapcsolat volt Katar lakossága és a kassúk között.[6] A leletek között volt 3 000 000 összetört csigaház és több kassú cserép.[7] Azt állítják, hogy Katar a legelső ismert hely, ahol csigákból vontak ki színezőanyagot, ami közé tartozott a bíborfesték is, amit a kassúk állítottak elő a szigeteken.[1][16] A festéket a sávos bíborcsigából vonták ki, a színt pedig türoszi bíbornak nevezték.[7] A festékgyártást Bahreinben a kassú vezetés ellenőrizhette, hogy a készárut Mezopotámiába exportálhassák.[17]

Ókor

[szerkesztés]

Vaskor, babilóniai perzsa ellenőrzés ( i. e. 680–325)

[szerkesztés]
Lásd még: Asszíria
Helyreállított romok Katar nyugati partjainál Ras Abrouq mellett Zekreetnél.

Assur-ah-iddína asszíriai király i. e. 680-ban sikeres támadást indított, Bazu ellen,[18] ami Dilmunt és Katart foglalta magában.[19] A félszigeten eddig semmilyen régészeti bizonyíték nincs arra, hogy a kora vaskorban lett volna itt település.[20] Ennek valószínűleg a kedvezőtlen időjárás a magyarázata, amelynek hatására Katar egy sokkal kevésbé lakható területté vált.[21]

Az i. e. 5. században Hérodotosz görög történetíró írta le először Katar népeit. Ő „tengerentúli kánaánitáknak” nevezte őket.[22]

Görög időszak (i. e. 325–250)

[szerkesztés]
Bővebben: Szeleukida Birodalom

I. e. 325 körül[12] Nagy Sándor elküldte Androszthenész admirálist, hogy térképezze fel a teljes Perzsa-öblöt. A kért kimutatások Sándor halála után, 323-ban készültek el.[23] Nagy Sándor halála után az ókori Görög Birodalom keleti felét I. Szeleukosz szeleukida uralkodó kapta meg. 312-től kelet felé terjeszkedett a Szeleukida Birodalommal, a célja pedig az volt, hogy Kelet-Arábiát elfoglalhassa.[24] Katarban a régészeti leletek között ógörög hatásra utaló tárgyi emlékeket találtak. Dukhantól északra az ásatások agyagedény darabokat találtak, melyeken szeleukida nyomok láthatóak. Ezen kívül egy 100 halomból álló temetőt is találtak a korból Ras Abrouq környékéről.[7][25] A relatíve sok kőhalom egy elég méretes tengeren túli közösség létére utal.[26]

Miután a szeleukidák elvesztették a Perzsa-öböl mentén a területeiket, i. e. 250 körül megszűnt a befolyásuk.[27][28]

Perzsa ellenőrzés (i.e. 250 BC– i.sz.642)

[szerkesztés]
Bővebben: Pártus Birodalom és Szászánida Birodalom
Katar első ismert megjelenítése Catura néven Ptolemaiosz térképén i.sz. II. században

.

Miután a szeleukidákat a pártusok legyőzték i.e. 250-ben, ők nyertek lényeges befolyást a Perzsa-öbölben és az arab tengerpartokon.[27][28] mivel a pártusoknak fontosak voltak a Perzsa-öbölön keresztül vezető kereskedelmi útvonalak, helyőrségeket telepítettek a tengerpartra.[27] A Katarban feltárt agyagműves emlékek arra utalnak, hogy kapcsolatban voltak a Pártus Birodalommal.[29]

Ras Abrouq, Dukhantól északra egy tengerparti kikötői város, ahol i.e. 140-ben külföldi hajók is lehorgonyoztak, és halakat szárítottak.[30] A helyszínen sok kőnől készült építményt és nagy mennyiségű halcsontot találtak.[26]

Idősebb Plinius római író, i.sz. az első évszázad derekán írt a félsziget lakóiról. "Catharreinek" nevezte őket, akik a leírása szerint olyan nomádok, akik folyamatosan kóboroltak, hogy élelmet és vizet szerezzenek.[26] Nagyjából a II. századból származik az első térkép a régióról, melyet Ptolemaiosz készített, és a területet "Caturának" nevezte el.[31]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a History of Qatar című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Bahrain Through the Ages: The Archaeology. Routledge, 79, 215. o. (1986). ISBN 978-0710301123 
  2. ↑ "Background Note: Qatar". U.S. Department of State (June 2008). This article incorporates text from this source, which is in the public domain.
  3. ↑ (2009. október 28.) „Book reviews”. American Anthropologist 72 (3), 700–701. o. DOI:10.1525/aa.1970.72.3.02a00790. 
  4. ↑ Jeanna Bryner: Lost Civilization May Have Existed Beneath the Persian Gulf. Live Science, 2010. december 9. (Hozzáférés: 2015. június 3.)
  5. ↑ Abdul Nayeem, Muhammad. Qatar Prehistory and Protohistory from the Most Ancient Times (Ca. 1,000,000 to End of B.C. Era). Hyderabad Publishers, 14. o. (1998). ISBN 9788185492049 
  6. ↑ a b Magee, Peter. The Archaeology of Prehistoric Arabia. Cambridge Press, 50, 178. o. (2014). ISBN 9780521862318 
  7. ↑ a b c d e f History of Qatar. www.qatarembassy.or.th . Ministry of Foreign Affairs. Qatar. London: Stacey International, 2000. (Hozzáférés: 2015. január 9.)
  8. ↑ a b Rice, Michael. Archaeology of the Arabian Gulf. Routledge, 206, 232–233. o. (1994). ISBN 978-0415032681 
  9. ↑ a b Masry, Abdullah. Prehistory in Northeastern Arabia: The Problem of Interregional Interaction. Routledge, 94. o. (1997). ISBN 978-0710305367 
  10. ↑ Casey & Vine 1991, p. 12
  11. ↑ Toth, Anthony. "Qatar: Historical Background." A Country Study: Qatar (Helen Chapin Metz, editor). Library of Congress Federal Research Division (January 19693). This article incorporates text from this source, which is in the public domain.
  12. ↑ a b McCoy, Lisa. Qatar (Major Muslim Nations). Mason Crest (2014). ISBN 9781633559851 
  13. ↑ Mohamed Althani, p. 15
  14. ↑ Peoples of Western Asia. Marshall Cavendish Corporation, 351. o. (2007). ISBN 978-0761476825 
  15. ↑ Al-Khor Island: Investigating Coastal Exploitation in Bronze Age Qatar. Moonrise Press Ltd, 43. o. (2014). ISBN 978-1910169001 
  16. ↑ Sterman, Baruch. Rarest Blue: The Remarkable Story Of An Ancient Color Lost To History And Rediscovered. Lyons Press, 21–22. o. (2012). ISBN 978-0762782222 
  17. ↑ Carter, Killick (2014). p. 45.
  18. ↑ Late Babylonian Period and Neo-Assyrian Period (1000 BC - 606 BC). anciv.info. (Hozzáférés: 2015. január 17.)
  19. ↑ Liverani, Mario. The Ancient Near East: History, Society and Economy. Routledge, 518. o. (2014). ISBN 978-0415679060 
  20. ↑ Casey & Vine 1991, p. 16
  21. ↑ (2014. június 1.) „Archaeological heritage of pre-Islamic Qatar”. World Heritage 72, 50. o. (Hozzáférés: 2016. február 14.) 
  22. ↑ Gulf States: Kuwait, Bahrain, Qatar, United Arab Emirates, Oman, Yemen. JPM Publications, 31. o. (2010). ISBN 978-2884520997 
  23. ↑ Althani, Mohamed. Jassim the Leader: Founder of Qatar. Profile Books, 16. o. (2013). ISBN 978-1781250709 
  24. ↑ Reade, Julian. Indian Ocean In Antiquity. Routledge, 252. o. (1996). ISBN 978-0710304353 
  25. ↑ Kapel, Holger. Atlas of the stone-age cultures of Qatar, 12. o. (1967) 
  26. ↑ a b c Casey & Vine 1991, p. 17
  27. ↑ a b c Qatar Country Study Guide Volume 1 Strategic Information and Developments. Int'l Business Publications, USA, 34, 58. o. (2012). ISBN 978-0739762141 
  28. ↑ a b Cadène, Philippe. Atlas of the Gulf States. BRILL, 10. o. (2013). ISBN 978-9004245600 
  29. ↑ New techniques to locate lost prehistory in Qatar. world-archaeology.com, 2013. március 28.
  30. ↑ Rahman 2006, pp. 33
  31. ↑ Maps. Qatar National Library. [2017. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 11.)