Királynék völgye 60

Királynék völgye 60
Nebettaui temetkezési helye
Nebettaui ábrázolása a sírban (Lepsius nyomán)
Nebettaui ábrázolása a sírban (Lepsius nyomán)
ElhelyezkedésKirálynék völgye
Felfedezés dátuma1903-05
FeltártaErnesto Schiaparelli
Előző
Következő
QV55
QV66

A Királynék völgye 60 (QV60) egy ókori egyiptomi sír a Királynék völgyében. Tulajdonosa a XIX. dinasztia idején élt Nebettaui hercegnő-királyné, II. Ramszesz ötödik lánya. A sír a Királynék völgye egyik legnagyobb sírja, eredetileg jó minőségű dekorációval, amely azonban rossz állapotban maradt fenn. Nebettaui minden ábrázolása megrongálódott. A sírt az ókorban kopt kápolnaként használták.[1]

A sír Ramszesz nagyanyja, Mut-Tuja sírja (QV80) előtt, a szintén Ramszesz korabeli QV58 közelében épült. Valószínűleg helyhiány miatt nem egy vonalban épült Ramszesz többi lánya sírjával (QV68 – Meritamon, QV71 – Bintanath, QV73 – Henuttaui, QV75 – Henutmiré).[1]

A sírt Champollion és Lepsius is említi, utóbbi 6-os számmal, és rövid leírást is ad róla.[2] A feltárásra Ernesto Schiaparelli (a torinói Egyiptomi Múzeum igazgatója) vezetésével került sor.

A sír leírása

[szerkesztés]

A sír számos helyiségből áll. A bejárati folyosó arra merőleges, kétoszlopos, részben boltíves mennyezetű csarnokba vezet, melyből jobbra egy mellékkamra nyílik, a bejárattal szemközti falán pedig a sírkamra és attól balra egy kisebb kamra. A kisebb kamra egy hosszabb helyiségben folytatódik, melynek jobb oldalán átjáró nyílik a sírkamrába. A sírkamra jobb oldalából szintén nyílik egy csaknem vele azonos méretű kamra.[1]

A sír bejárata egykor díszített volt. Ez, illetve az oszlopos csarnok elülső részének boltíves mennyezete korabeli újítás (utóbbi királyi sírnál először Nebettaui nagyapja, I. Széthi Királyok völgyebeli sírjánál fordul elő (KV17).[1] A bejáratnál női alakot ábrázoló féldombormű látható, nem világos, hogy Hathor istennő vagy Nebettaui. A csarnok két oszlopa már elpusztult. A helyiség díszítése Nebettauit ábrázolja különféle istenekkel (többek közt áldozatot mutat be Maatnak és Ptah-Szokarisznak), a dekoráció emellett a Halottak Könyve jeleneteiből és szövegeiből áll, melyek közt látható többek közt a szív megmérettetése – ez királyi sírokban ebben az időben fordul elő először.[3] Nebettaui az egyik ábrázolásán különleges fejdíszt visel: ureusszal ellátott keselyűkoronát virágokkal. Rajta kívül ezt a fajta koronát csak Iszet Ta-Hemdzsert és Titi királynékon ábrázolták,[4] illetve egy korábbi változatát Szitamon hercegnő-királyné fején.

A csarnokból jobbra nyíló kis mellékkamra díszítése részben megmaradt, a helyiségből kifelé tartó isteneket ábrázol. Az egyik isten alakja egy Nofertari sírjában (QV66) látható hasonló kép alapján azonosítható: „Ré az, aki megpihen Oziriszben, Ozirisz az, aki megpihen Rében”, azaz megtestesíti azt az elképzelést, hogy Ré, a Nap az éjszaka során eggyéválik Ozirisz testével és hajnalban újjászületik. Maat és Ozirisz mellett a Hórusz-fiak és a négy védőistennő is megjelenik. A kamra egyik fala leomlott a sírkamrából nyíló kamra felé.[5]

A csarnokból a sírkamrától balra nyíló mellékkamrában nem látható díszítés, leszámítva egy dzsed-oszlopot.[5] Az ebből nyíló kamra díszítésének nagy része elpusztult, de megmaradt belőle többek közt egy ureusz és egy udzsat-szem. Itt valószínűleg temetkezési kellékeket tároltak.[6]

A sírkamra eredeti bejárata összeomlott, az egész helyiség díszítése rossz állapotban van. A helyiség hátuljában tehénfejű Hathor istennő látható, ami ritka (az istennőt Nyugat-Thébában helyi istenként tehén, máshol többnyire teljesen antropomorf formában ábrázolták). Nebettaui Ozirisz-Wenennofernek, Ízisznek és Thotnak áldoz. Hátul egy falfülkét alakítottak ki, fölötte szárnyas napkoronggal. Ebben szobor vagy a kanópuszláda állhatott. A sírkamrából nyíló kamrában csak pár töredékes dombormű maradt fenn.[6]

Nebettaui címei a sírban: „az Ozirisz [=elhunyt], a király leánya, a nagy királyi hitves, a Két Föld úrnője, Felső- és Alsó-Egyiptom asszonya”.[7][8] (Egyik címe, a Két Föld úrnője egybeesik a nevével: nebet taui.)

Kopt kápolna

[szerkesztés]

A sírt sok más egyiptomi sírtól eltérően temetkezési célra nem hasznosították újra, a kora középkorban azonban egy itt élő kis kopt keresztény közösség kápolnává alakította át.[9]

A kereszténység az i. sz. 4. század végén érkezett meg erre a vidékre, és egy helyi, valószínűleg szándékosan elpusztított római szentély helyén az 5. század elején megépült a Dejr er-Rumi nevű kopt kolostor. A koptok több korábbi sírt lakóhelyként vagy kápolnaként hasznosítottak.[9] Nebettaui sírja legalább a 8. századig volt használatos kopt kápolnaként, és az évek során több módosításon esett át: többek közt átalakították a bejáratot, és új vályogtégla padlót raktak le, a sír előtt több kisebb épület épült. A legtöbb változtatás a kétoszlopos előcsarnokot érte, melyet fallal kettéválasztottak, hogy a keleti kereszténységben szokásos módon leválasszák a szentélyt. Az istenábrázolásokat letakarták, a falakra vörös festékkel keresztek, illetve az IC és XC feliratok kerültek (a Jézus, illetve a Krisztus név kopt rövidítései). Az egyik falban falfülkét alakítottak ki.[10]

A sírban és bejárata körül osztrakonokat találtak kopt nyelvű liturgikus, ill. világi szövegekkel, valamint muszlim kori cseréptöredékeket, amely arra utal, a sírt a kopt kor után is használták.[10]

Források

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d Demas, Martha, and Neville Agnew, eds. 2012. Valley of the Queens Assessment Report: Volume 1. Los Angeles, CA: Getty Conservation Institute. p.43 Getty Conservation Institute, link
  2. ↑ Denkmaeler aus Aegypten und Aethiopien nach den Zeichnungen der von Seiner Majestät dem Koenige von Preussen, Friedrich Wilhelm IV., nach diesen Ländern gesendeten, und in den Jahren 1842–1845 ausgeführten wissenschaftlichen Expedition auf Befehl Seiner Majestät. 13 vols. Berlin: Nicolaische Buchhandlung. (Reprinted Genève: Éditions de Belles-Lettres, 1972)
  3. ↑ Demas, op.cit., pp.44-45
  4. ↑ van Sicklen: A Ramesside Ostracon of Queen Isis; Journal of Near Eastern Studies 1974
  5. ↑ a b Demas, op.cit., p.46
  6. ↑ a b Demas, op.cit., p.47
  7. ↑ Porter, Bertha and Moss, Rosalind, Topographical Bibliography of Ancient Egyptian Hieroglyphic Texts, Statues, Reliefs and Paintings Volume I: The Theban Necropolis, Part 2. Royal Tombs and Smaller Cemeteries, Griffith Institute. 1964, pg 766-7
  8. ↑ Kitchen, K.A., Rammeside Inscriptions, Translated & Annotated, Translations, Volume II, Blackwell Publishers, 1996
  9. ↑ a b Demas, op.cit., p.318
  10. ↑ a b Demas, op.cit., p.48