Kiskunság

A Kiskunság kistáj az Alföldön, a Duna–Tisza közének magyarországi részén található. Pontosabb megnevezése a Kiskunsági-homokhát.

Földrajza

Kiskunsági táj (Csíra-szék, Orgoványi-rétek, Kiskunsági Nemzeti Park)

A Kiskunság a Duna-Tisza közi homokhátságon található, a Pesti-síkság és Bácskai-síkvidék között. A két folyóhoz képest jó 30-50 méterrel magasabban található térszín, amit főleg az ős-Duna hozott létre. Ugyanis régebben a Duna még nem a ma látható vonalán folyt, hanem északnyugat-délkeleti irányban, így terjedelmes hordalékkúpot hozott létre. Ez a homokhátság tetején meghaladja a 130 méter tengerszint feletti magasságot, amely igen jelentős a Tisza kb. 80 és a Duna völgyének kb. 90 méteres tengerszint feletti magasságához képest.

A terület talaja nagyrészt homokos illetve szikes, de réti talajok is találhatóak. A Kiskunság közepe a legmagasabb térszínek a leginkább terméketlenek, mivel itt jut legnagyobb uralomra a homok, ami a szél hatására buckákat hozott létre. Fülöpháza határában található két, nagyrészt eredeti formájában megmaradt homokdűne is (fülöpházi homokbuckák).

A vidéken igen nagy problémát okoz a '80-as évek óta egyre fokozódó vízhiány, igen magas az ariditási index mértéke. A szabadszállási Kondor-tó, a ladánybenei Madaras vagy a lajosmizsei Nyír-tó mind eltűnt. Olyan tanulmányok is napvilágot láttak már, amely szerint a Kiskunság egy része egyike lesz Európa félsivatagi tájainak. A vízhiány, illetve a Duna és Tisza közötti hajóút megteremtése céljából már 300 éve foglalkoznak egy Duna-Tisza csatorna építésével a Kiskunságon át.

Története

Nevét a területén a tatárjárás után letelepedett kunokról, illetve a török hódoltság megszűnte után szervezett önálló (1876-ig fennállott) közigazgatási egységről (Jászkun kerület) kapta. Középkori lakossága a 16. századra elmagyarosodott és magas szintű paraszti kultúrát fejlesztett ki. A hódoltság a népesség pusztulását, elmenekülését és nagyarányú keveredését idézte elő. A 18. század elején mindössze öt nagyobb helysége létezett: Kiskunlacháza, Kunszentmiklós, Szabadszállás, Fülöpszállás, Kiskunhalas. A Kiskunság pusztáinak újratelepülésében az egykori kun előzményű reliktumok baranyai és más Kelet-dunántúli települőkkel is kiegészült református lakosságán kívül a Jászság római katolikus népessége is részt vett egészen a 19. századig (Kiskunfélegyháza, Kiskundorozsma). A Felső-Kiskunságban jászsági eredetű települések Kerekegyháza, Ladánybene, Lajosmizse, Kocsér és Jászkarajenő.^[1] Különösen a jászkun redemptio után (1745) gyorsan megerősödtek mezővárosi jellegű közösségei, amelyekben jelentős extenzív állattartást tett lehetővé a pusztabérletek rendszere, részben ennek következményeként alkalmazták a szálláskertes településrendszert.