A kírtan vagy kírtana (dévanágari: कीर्तन ; bengáli: কীর্তন) az indiai vallásokban jellemző áhítatos ének, gyakran hangszeres kísérettel.[1] A hinduizmus, főleg a vaisnava ága, a szikhizmus, a sant hagyományok és a buddhizmus egyes formái, valamint más vallási csoportok egyik fő vallási gyakorlata. [2] A Bhāgavata Purāṇa szerint ez a bhakti-jóga második foka.[1]
Általában egy szólista által énekelt, majd a jelenlévők által ismételt énekből áll, hangszerek kíséretében. Néha az éneklés átadja helyét egy spirituális történet elbeszélésének,[3] [4] az istenség neve (nāma-kīrtana) ismétlésének vagy a táncnak.[5]
Olyan hangszerek kíséretét alkalmazzák, mint a harmónium, a vína vagy ektara (a vonós hangszerek formái), a tablá (egyoldalú dob), a mrdanga vagy pakhawaj (kétoldalas dob), fúvós hangszerek és cintányérok.[6]
A kírtan több óráig is eltarthat és a lelki emelkedettség állapotát idézi elő a résztvevőkben.[5] Az újkorban az egyik bengáli misztikus, Csaitanja népszerűsítette, aki az istenséggel való közvetlenebb érzelmi megtapasztalásra törekedett.[5]
Míg a kírtan egy istenséget dicsérő dalra utal, addig a bhadzsan (bhajan) az istenséggel való személyes kommunikáció.[7] A kírtan Észak-Indiában olyan dalok csoportos éneklésére utal, amelyek bhadzsanokat is tartalmazhatnak. Dél-Indiában az ilyen kírtan előadást bhadzsannak nevezik.[7]