| Lausanne-i Henrik | |
| Született | 12. század |
| Elhunyt | 1148 Toulouse |
| Foglalkozása | remete, prédikátor |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Lausanne-i Henrik, franciául: Henri de Lausanne (?, 12. század – Toulouse, 1148) egyéb nevein Cluny-i Henrik vagy katolikus nevén Eretnek Henrik, 12. századi remete és prédikátor, aki az egyház reformját szorgalmazta.
Gyakorlatilag semmit sem tudunk a származásáról vagy a korai életéről. Egyike lehetett azoknak a remetéknek, akik akkoriban Nyugat-Európa, és különösen Franciaország erdeiben nyüzsögtek.[1] Egyes krónikások szerint hitehagyott „fekete szerzetes”, azaz bencés volt.[1]
Amikor 1101-ben megérkezett Le Mans-ba, távol volt a város püspöke (Lavardini Hildebert), így engedélyt kapott a prédikálásra. Akár remete és aszkéta tekintélye, akár személyes varázsa révén, hamarosan óriási befolyásra tett szert az emberek felett.[2] Ő maga mezítláb járt, a puszta földön aludt, és alamizsnából élt.[1] Kritizálta az egyházi liturgiát, a papság korruptságát és az egyházi hierarchikus rendszert. Elutasította a kereszt kultuszát, a misék celebrálását.[3] Bűnbánatot hirdetett és az ösztönzésére Le Mans lakói hamarosan elkezdték semmibe venni a városuk papságát, és elutasítottak minden egyházi tekintélyt.[2] A nemes nők, akikre a szavai hatottak, feladták ékszereiket és fényűző ruházatukat.[1]
Az élete mindenekelőtt Hildebert, Le Mans-i püspök feljelentésének köszönhetően ismert. Ott remete prédikátorként mutatják be, mint egy új „Keresztelő Jánost”. Teljesen elszakadva a világtól, radikális egyszerűséggel öltözködött és evett. Ellentétben az olyan prédikátorokkal, mint Vital de Savigny, nem a tömeg elcsábítására törekedett. Ellenfelei mindenféle vádat zúdítottak rá: például nőkkel és fiatal tinédzserekkel tart fenn kapcsolatokat, amikor papi állapota miatt tisztának kellene maradnia stb.
Rómából hazatérve Hildebert nyilvános vitát folytatott vele.[1] Hildebert úgy döntött, nem ítéli halálra, hanem kiűzi a városból. Ezután valószínűleg Poitiers-be, majd Bordeaux-ba ment.[1] Később az arles-i érsekségben találjuk, ahol az érsek letartóztatta, és a pápa törvényszéke elé vitték.[1] 1134-ben II. Ince pápa elé a pisai zsinatra vitték, ahol a nyomásra kénytelen volt „bevallani a hibáit”, majd börtönbüntetésre ítélték.[1] Más források szerint Clairvaux-i Bernát menedékjogot adott neki, de ő visszatért Dél-Franciaországba, ahol Bruysi Péter befolyása alá került.[4]
1139 körül Petrus Venerabilis, clunyi apát írt egy értekezést Epistola seu tractatus adversus Petrobrusianos címmel Bruysi Péter és Lausanne-i Henrik tanítványai ellen. Azzal vádolja őket, hogy minden dél-franciaországi egyházmegyében olyan hibákat prédikálnak, amelyeket Bruysi Pétertől örököltek. Eszerint Henrik tanítása a következőképpen foglalható össze: az egyház doktrinális és fegyelmi tekintélyének elutasítása; az evangélium szabad értelmezése; a csecsemők keresztségének elítélése, a halottakért való ima elítélése, az eucharisztiának, a miseáldozatnak, a szentek közbenjárásának az elítélése.[1]
„Szent” Bernát a toulouse-iaknak írt 1146 végi levelében felszólította az egyháziakat, hogy irtsák ki az eretnekség utolsó maradványait.[1]
Nem sokkal ezután, 1148 táján eretnekként letartóztatták, Toulouse püspöke elé állították, és valószínűleg életfogytiglan börtönbe zárták [1][5] vagy kivégezték. Követői felvették a Henriciens (henrikiánusok) nevet és csatlakoztak a katharokhoz.[3]
Jacques Basnage de Beauval francia református teológus, történész szerint L. Henrik a reformáció és a protestantizmus egyik előfutára volt azáltal, hogy a Szentírást a hit és a vallás egyedüli útmutatójának tekintette.[3]
A Jehova Tanúi azt mondják, hogy Lausanne-i Henrik egyike az „igaz felkent keresztények” hosszú sorának, akik a Biblia igazságát védelmezték a történelem során.[6]