A Läther (kiejtés: mint a "Leather") Frank Zappa három CD-ből álló albuma, eredetileg 4 hanglemezből álló doboznak tervezték. Az összeállítás 1977-ben készült 1972 és '76 közötti felvételekből, végül csak 1996-ban jelenhetett meg, CD formátumban.
Minden darab szerzője Frank Zappa.
1976 elején Zappa és Herb Cohen menedzser viszonya pereskedéssel zárult. Zappa és Cohen cégének, a DiscReet Recordsnak a terjesztését a Warner Bros. intézte. Mikor Zappa kérte, hogy a DiscReet helyett közvetlenül a Warnerrel intézhesse az ügyeit, hogy így Cohentől függetlenedni tudjon, a Warner beleegyezett, így jelenhetett meg a Zoot Allures 1976-ban. Ekkor viszont a szerződése még négy további lemezre kötelezte a DiscReet és a Warner felé.
1977 elején Zappa állítása szerint átadta 4 önálló nagylemez mesterszalagját a Warnernek,[1] ami alapján teljesítette a szerződéses kötelezettségét, és ez már szabad kezet adott neki a következő lemezek terjesztőinek kiválasztásában. A Zappa in New York volt az első átadott (dupla) lemez, Zappa által elfogadott borítóval és kísérőszöveggel, amit hamarosan követett a Studio Tan, a Sleep Dirt és az Orchestral Favorites, bár ez utóbbiaknak Zappa csak a szalagjait szállította le. Az anyagot kifogásolhatónak minősítve a Warner az átvételkor a szerződés szerinti négy album előállítási költségeit nem volt hajlandó kifizetni.
A Warner szerződésszegése miatt (és mert láthatólag nem sok hajlandóságot mutattak az anyagok megjelentetésére) Zappa 1977 második felében úgy döntött, hogy az adott helyzetben szabadon átszerkesztheti az anyagot egy négylemezes kiadvánnyá, aminek a "Läther" címet adta. A négylemezes doboz tehát a korábbi, az eredeti ötlemezes változatból született, és nem fordítva, mint azt sokan hiszik. Bár Gail Zappa is állítja, hogy "a "Läther" mindig is egy négylemezes kiadványként volt elképzelve",[2] elfelejti azonban, hogy az ötlemezes változat minden felvétele 1971 és 1976 között készült, s egy évvel a "Läther" előtt már mindegyik kész is volt.
A hivatalos, 1996-ban írt történet ellenére semmi nem bizonyítja, hogy Zappa a Warnernek valaha is átadta a "Läther" szalagjait, a négylemezes doboz nem is elégítette volna ki a szerződés kívánalmait (hiszen csak egy kiadvány). Zappa mind a négy kérdéses nagylemezt maga állította össze, mindegyiknek határozott, önálló karaktere volt, a "Läther"-ön ezek a karakterek viszont összekeveredtek, a dalok új zenei és párbeszédes részekkel kapcsolódtak össze. Az a feltételezés, hogy a négylemezes "Läther"ből született meg az öt különálló nagylemez, kicsit olyan, mintha a rántottából próbálnánk meg újra nyers tojásokat előállítani.
1977-ben végül lehetőséget kapott arra, hogy a Mercury-Phonogram terjesztésében megjelentesse a Läthert a az új, Zappa Records címkével. A Warner ezért perrel fenyegette meg, ezzel megakadályozva a doboz kiadását, s közben úgy döntött, hogy 1978-ban és 1979-ben kiadja a három még visszatartott lemezt (Studio Tan, Sleep Dirt és Orchestral Favorites). Zappát nagyon bosszantotta, hogy az önálló lemezek felett sem rendelkezhetett már és a négylemezes kiadás elé is akadályok gördültek – a gordiuszi csomót azzal vágta át, hogy 1977. decemberében a pasadenai KROQ rádióban a teljes albumot leadatta, arra buzdítva a hallgatóit, hogy vegyék magnóra, másképp úgysem hallgathatják meg többé (ez a felhívás a lemez bónusszámai között meg is hallgatható). A négylemezes albumot a Rykodisc CD kiadásáig a közönség csak ilyen rádiófelvételekből, vagy a tesztlemez másolataiból ismerhette.
A három CD az 1977-ben tervezett négylemezes kiadáshoz hűen mutatja be az anyagot, a harmadik lemez végén néhány bónuszfelvétellel. A lemez harminc számából húsz elérhető más kiadványokon is, bár az is igaz, hogy mindössze hat olyan darab van, ami mindenben megegyezik a párhuzamos kiadások valamelyikén levővel; a többinek vagy a keverése, vagy a vágása különböző.
A négylemezes változat a Greggary Peccaryval fejeződött be, a CD-n ezt négy bónuszfelvétel követi: