Monogatari

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.
Taketori monogatari (A bambuszgyűjtő öregember meséi)

A monogatari (japánul 物語) hagyományos japán epikai műfaj. Jelentése: elbeszélni valamit (mono o kataru), vagy geszta, beszámoló.[1] A Heian-korban, a 10. században jelent meg, és a Kamakura-korban, sőt egészen a 15. század végéig kedvelt irodalmi műfaj maradt.

A monogatarik tematikus felosztása

[szerkesztés]

A 10. század kezdetén monogatarinak nevezték a regényszerű, fiktív elbeszéléseket, amik legendákról, anekdotákról, csataleírásokról, háborús krónikákról szóltak. Akkoriban Kiotó udvari nemes urai írtak monogatarikat.

Kiemelkedő monogatarik

[szerkesztés]
Az Ucubo monogatari 1809-es kiadása

Heian-kor

[szerkesztés]

Az első fennmaradt monogatari a Taketori monogatari (A bambuszgyűjtő öregember meséi) 900 körül keletkezett. Egy napon az idős Taketori a bambuszerdőben járva meglátott egy fénylő bambuszfát. Felvágta a szárát, és egy gyönyörű icike-picike, hüvelyknyi kisleányt talált benne. A gyermektelen házaspár felnevelte Kaguja-himét. A csodás szépségű lány kezéért hercegek versengtek, sőt a császár is elment hozzájuk, hogy feleségül kérje.

Szintén 900 körül írták az Isze monogatarit (Iszei történetek), amiben vers (vaka) és próza keveredik egymással, ezért uta monogatarinak, lírai elbeszélésnek is nevezik. A mű Arivara no Narihira költő és lovag gáláns kalandjait meséli el a Fudzsivara család felemelkedése idején. A Isze monogatari ma is rendkívül kedvelt olvasmány Japánban.

950 körül íródott a Jamato monogatari (Jamatói történetek), ami szintén lírai elbeszélés. Minden egyes története más főhősről szól.[2] Jamato Japán ősi tartománya.

A császári udvarban a nemes urak gyakran keveredtek szerelmi kalandokba. Így a nem szívesen látott mostohagyermek témája (mamako-banasi) is utat talált az irodalomba.[3] Az Ocsikubo monogatari (Ocsikubo története) kb. 968–969-ben keletkezett. Főhőse egy fiatal lány, aki a palota szomszédságában álló épület alagsorában él, és akit mostohaanyja kénye-kedve szerint dolgoztat. Hasonló Hamupipőke-sorsról szól a Szumijosi monogatari, amit inkább a Kamakura-kor irodalmához sorolnak. A Szumijosi monogatariról készült legrégibb tekercsképet a Tokiói Nemzeti Múzeumban őrzik, és fontos nemzeti kulturális értéknek számít.[4]

A Torikaebaya monogatari (Bár csak kicserélhetném őket!) a 11. század végén keletkezett. Az udvaronc apa sóhajt fel így gyakran, mert lányos fia és fiús lánya gyakran kellemetlen helyzetbe hozza. Végül lányát fiúnak, fiát pedig lánynak öltözteti a felnőtté válás ünnepén.

Az Ucubo monogatari (Az odvas fa meséi) állítólagos szerzője Minamoto no Sitagó,[5][6] akit Japán harminchat költőgéniusza közé sorolnak. Ez a mű tartalmaz először fejezetcímeket, s ezt a formát a későbbi monogatarik is megtartják. A cím arra utal, hogy a főhős és anyja a hegyekbe menekült, ahol egy cédrusfa odúja lett otthonuk.

A monogatari mellett megjelenik a napló, és beköszönt a nőirodalom virágkora. Muraszaki Sikibu írta a Gendzsi szerelmeit, ami a japán irodalom kimagasló alkotása, gyöngyszeme.

Átmenet a Kamakura-korba

[szerkesztés]
Eiga monogatari

A dannourai tengeri csatában 1185-ben a Minamotók legyőzték a Tairákat, s ezzel véget ért a Heian-kor. Taira–Minamoto-háború véres harcai nyomot hagytak az irodalomban is. A rekisi monogatariban (történelmi tárgyú elbeszélés, regény) tükröződtek vissza a politikai változások. A Kodzsikihez hasonló történelmi feljegyzések, krónikák már 200 éve nem születtek Japánban. De a megváltozott politikai viszonyok szükségessé tették összefüggő történeti munkák megírását. Olyan vegyes művek születtek, amik nem csak történeti tájékoztatást, de szórakozást is nyújtottak egyben.[7] Az Eiga monogatori (Viruló virágok)[8] vagy (Pompa és ragyogás),[9] Fudzsivara no Micsinaga régens működését és 887 és 1092 között történt udvari eseményeket beszéli el.

Az Ó-kagami (Nagy tükör) a 12. század végén született. Ez a monogatari felépítésében hasonlít Sze-ma Csien művéhez, A történetíró feljegyzéseihez.[10] A 850 és 1025 között történt eseményekről tudósít, Montoku trónra lépésétől Go-Icsidzsó császár uralkodásáig. Két öreg, a 151 és 140 éves Ójake no Jocugi és Nacuyama Sigeki mesélik el egymásnak az eseményeket, néha kérdést intéz hozzájuk egy 20 éves szamuráj.

Az Ó-kagami kiegészítésének tekinthető a Mizu-kagami (Víztükör). A két kötetből álló császári krónika Dzsinmutól Ninmjó császárig, az Ima-kagami (A jelenkor tükre) Icsidzsótól Takakura császárig terjedő időszakot öleli fel.

A Kondzsaku monogatarisú (A jelen és múlt történetei) késő heian-kori antológia, több mint ezer szecuvát, továbbá japán, kínai és indiai elbeszéléseket, meséket, sőt állatmeséket tartalmaz. A Kondzsaku nagy hatással volt a szecuva irodalomra.

Kamakura-kor

[szerkesztés]
A Szoga fivérek a kardcsapást gyakorolják egy jégtömbön (Szoga monogatari)

A feudális nemesség felemelkedésével megjelennek a szenki és a gunki monogatarik, a háborúkról, csatákról, a katonák, harcosok bátor hőstetteiről szóló romantikus elbeszélések, regények. Nyelvezetük eltér az előző monogatarikétól, mert szerzőik kínai szavakat is kevernek a japán szövegbe.

A legrégibb, a 13. század első felében írt Hógen monogatari a Hógen-lázadás történetét írja le, a Heidzsi monogatari pedig a Heidzsi-lázadás krónikája.

A Genpei szeiszui-ki a Minamotók és a Tairák felemelkedésének és bukásának a története.

A Taiheiki (A nagy béke története) a 14. század végén keletkezett háborús krónika az 1318 és 1367 közötti eseményekről. Go-Daigo császár harcolt a Kamakura-bakufu ellen, és megalakult az ’északi és déli udvar’ (nambokucsó). A krónika már a Muromacsi-kort érinti.

A Szoga monogatari a Szoga fivérek, Dzsuró és Kudó vérbosszúját meséli el apjuk gyilkosán.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Paul Adler, Michael Revon: Japanische Literatur. Geschichte und Auswahl von den Anfängen bis zur neusten Zeit. Frankfurt, 1926. 145. o.
  2. ↑ Karl Florenz: Geschichte der japanischen Litteratur, C. F. Amelangs Verlag, Leipzig, 1909, 173. o.
  3. ↑ Karl Florenz: Geschichte der japanischen Litteratur, C. F. Amelangs Verlag, Leipzig, 1909, 177. o.
  4. ↑ A Szumijosi monogatariról készült legrégibb tekercskép (angol nyelven). National Museums of Japan (e-Museum). [2014. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 15.)
  5. ↑ Karl Florenz: Geschichte der japanischen Litteratur, Leipzig, 1909.
  6. ↑ Kubota Dzsun: Ivanami Nihon Koten Bungaku Dzsiten, Tokyo, 2007, Ivanami Soten.
  7. ↑ Karl Florenz: Geschichte der japanischen Litteratur, C. F. Amelangs Verlag, Leipzig, 1909, 232. o.
  8. ↑ Karl Florenz: Geschichte der japanischen Litteratur, C. F. Amelangs Verlag, Leipzig, 1909, 234. o.
  9. ↑ Jürgen Berndt: BI-Lexikon, Ostasiatische Literaturen. Bibliographisches Institut, Leipzig, 1987, 221. O.)
  10. ↑ Karl Florenz: Geschichte der japanischen Litteratur, C. F. Amelangs Verlag, Leipzig, 1909, 238. o.

Források

[szerkesztés]
  • Nelly Naumann, Wolfram Naumann: Die Zauberschale. Erzählungen vom Leben japanischer Damen, Mönche, Herren und Knechte, Deutscher Taschenbuch Verlag, München, 1990, ISBN 3423112964
  • Karl Florenz: Geschichte der japanischen Litteratur, Leipzig, 1909
  • Jürgen Berndt: BI-Lexikon, Ostasiatische Literaturen, Leipzig 1987, ISBN 3-323-00128-1
  • Paul Adler, Michael Revon: Japanische Literatur. Geschichte und Auswahl von den Anfängen bis zur neusten Zeit.. Frankfurter Verlagsanstalt, Frankfurt (1926)
  • Donald Keene: A Neglected Chapter. Courtly Fiction of the Kamakura Period, Monumenta Nipponica. 44, Nr. 1., 1989,

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Monogatari című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]