1938. október 10–én született Ikedában, Oszaka prefektúrában, ikertestvérével együtt, aki azonban kétéves korában meghalt. Tizenhárom évesen készítette első felvételét, akkor még egy játékkamerával. Később ipari formatervezést tanult. Tanulmányai befejezése után egy design cégnél helyezkedett el. Néhány évre rá elvesztette érdeklődését a design iránt és Takeji Iwamiyanál kezdett fotózást tanulni.
1961-ben Tokióba költözött, hogy csatlakozzon a legendás fotográfiai csoporthoz, a VIVO-hoz. Sajnos a csoport rövid időn belül feloszlott, de kétségkívül mély nyomot hagyott a japán fotográfia történetében.
Asszisztensi munkát kapott Eikoh Hosoe mellett, aki a VIVO egyik alapítója volt. Segédkezett az Ordeal by Roses című sorozatának elkészítésénél, 1961–1962 között.
Nem sokkal később egy baloldali fotósokból álló csoporthoz is belépett. A csoport tagjait a háború utáni amerikai befolyás ellenérzése kapcsolta össze. Moriyama több olyan felvételt is készített, ahol a tokiói bevásárlóközpontokban, boltokban amerikai termékek hosszú sora található a polcokon.
A hatvanas évek végén újabb lehetősége adódott és részt vett a Purovōku (Provoke) nevű kísérleti fotósmagazin munkájában. A többi tagtól eltérően Moriyama kivonta magát a politikai megnyilvánulások alól. A lap nem élt meg hosszú életet, Moriyama mégis nagy hatást gyakorolt az akkori japán fotósvilágra.
Daido Moriyama a hatvanas évek kiemelkedő alakja volt és a mai napig az egyik legkiemelkedőbb fotográfusként tartják számon, nem csak Japánban de nemzetközi szinten is.
Fontos munkái közé tartozik a Nippon gekijō shashinchō, melyben a városi élet sötét oldalát és a kevésbé ismert városi részeket mutatja be. Célja az elmaradott területek megmutatása volt, melyek jelentősen különböztek Japán iparosodott területeitől.
Fotózás iránti szenvedélye és elkötelezettsége 1965–ben kezdett igazán kibontakozni, miután a Yokosuka közelében lévő amerikai légi támaszpont mellé költözött. Ekkor kezdte el járni az utcákat, kutatva a legkülönbözőbb témák után. Fotózott nőket, férfiakat, állatokat, gyerekeket. Az utcai élet sötét és sokszor meghökkentő világát. Betért elszegényedett kabuki színházakba, sztriptíz bárokba és amerikai katonáknak fenntartott kocsmákba is. Kisméretű kézi kamerájával járta az utcákat, akár éjszaka, akár nappal.
Az idő előrehaladtával egyre több nemzetközi meghívást kapott, egyre szélesebb körben kezdték elismerni. Első úti célja (1971–ben) New York volt, ahová Tadanori Yokoo grafikussal utazott.
Számtalan kiállítás után megalapította galériáját majd tanítani kezdett, fotóstanfolyamokat szervezett.
Korát meghaladva, egyik példaképéhez William Kleinhez hasonlóan, újraértelmezte az addigi fényképészeti irányelveket és formákat. Erősen kontrasztos, szemcsés ábrázolásmódja, monokróm technikája és különleges szögből beállított képei átalakították a kor fényképészeti kifejezés módját.
Nem fordít különösebb figyelmet a fotók kompozíciójára, nem célja a szép láttatása. Felvételein a kemény valóság, az őszinteség tükröződik.
Leghíresebb képei közé tartozik a Stray Dog,[11] melyet többször felhasznált kiállításai során, mindig más kompozícióban. A kutya hol jobbról, hol balról néz vissza a kamerába.
Mivel felvételeit a legtöbb esetben utómunkával látja el, gyakorta előfordul, hogy a különböző helyeken megjelent színes felvételeket (munkássága során előfordulnak színes felvételek is, bár jóval ritkábban, mint a monokróm alkotások) kiállításain már fekete – fehér formában prezentálja.
Több mint 100 kiállítás és 150 kötet jegyzi a nevét, továbbá rendszeresen hívják vendégelőadásokra a japán egyetemek.
Művészetére hatással vannak; Seiryū Inoue, Shōmei Tōmatsu, William Klein, Andy Warhol, Eikoh Hosoe, a japán író Yukio Mishima, a japán drámaíró Shūji Terayama, és Jack Kerouac Úton című regénye.
William Klein és Daido Moriyama (magyar nyelven). pontoldal.wordpress.com. [2014. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 10.)