Nihondzsinron

A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.
Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.

A nihondzsinron (日本人論; Hepburn: nihonjinron?, ’értekezések/elméletek a japán emberről’) olyan írások összefoglaló neve, melyek a japán kultúra, társadalom és nemzeti karakter jellemzőivel foglalkoznak.[1] A kifejezés ugyanakkor magában foglalja a „japánosság” egyedi, lényegi természetének meghatározására tett kísérleteket.[2]

A nihondzsinron története

[szerkesztés]

A nihondzsinron bizonyos elemei Japánban már az ősidők óta erősen jelen vannak, azonban csak 1965-től indult robbanásszerű terjedésnek, amely egészen napjainkig tart. Az elmúlt 10 év egyik jellemző kérdése, hogy a külföldiek (外国人, gaikokudzsin) hogyan látják a japánokat, ebben a témában a külföldiek egyre több írást tesznek közzé.[3]

A második világháború előtt a japánok saját népük megnevezésére a „varevare kokumin” (我々国民, „nemzetünk”) vagy „dóhó” (同胞, „honfitársak”) kifejezéseket használták. Ma már a nihondzsin (日本人, =japán(ok)) szó használata vált általánossá, azonban a második világháború előtt a japánok közt ez a megnevezés nem volt megszokott.[4] A külföldiekkel való érintkezés, és az eltérő értékek, minőségek találkozása során vált tudatossá a japánokban saját „japánosságuk” mivolta.[5] Ebben a folyamatban kulcsszerepet játszott Ruth Benedict antropológus könyve, a Krizantém és kard.[m 1] Habár a második világháború után lett virágzó a nihondzsinron, és Japán gazdasági erejének ugrásszerű növekedése által a külföldiek egyre több nihondzsinron témájú írást adtak ki, mégis Benedict munkássága adott hatalmas lendületet a „japán ember” fogalom Japánon belüli általános elterjedésére, és a nihondzsinron áttörő megjelenésére.[6]

Benedict előtt is már több külföldi írt a japánokról, az egyik korábbi, említésre méltó személy Xavéri Szent Ferenc, még korábbról pedig Marco Polo. Marco Polo így nyilatkozott a japánokról: "Világos bőrűek, udvariasak, kifinomultak". Japán elszigeteltsége alatt (1600-1850) a téma szószólói főként csak a Dedzsima szigetén (出島) kereskedő hollandok voltak. Az ország megnyitását követően azonban több országból érkeztek szerzők Japánba, a nyugatizálódó Meidzsi-korban pedig hirtelen megnőtt a nihondzsinronnal foglalkozó külföldiek és japánok száma is. A Taisó- és a Sóva-korban japánok által írt éles, önelemző nihondzsinron értekezések bontakoztak ki.[7]

A nihondzsinron fajtái

[szerkesztés]
A japán zászló - Egyszerű és elegáns (vabi-szabi)
  • Pszichológiai (心理学的, sinrigakuteki)
  • Szociológiai (社会学的, sakaigakuteki)
  • Esztétikus (美学的, bigakuteki)
  • Intellektuális (思想的, siszóteki)

Pszichológiai nihondzsinron

[szerkesztés]

Ellentmondások alkotják a Japánról szóló könyvek lánc- és vetülékfonalát: a japánok legnagyobb mértékig agresszívak és békések; militárisak és művésziek; pökhendiek és udvariasak; merevek és alkalmazkodóak; engedelmesek és neheztelők, amikor erőszakoskodnak velük. Rettentően foglalkoztatja őket, hogy mit fognak más emberek gondolni a viselkedésükről, és ugyanakkor felülkerekednek a vétkeken, ha mások nem tudnak semmit a botlásukról.[8]

Kulcsfogalmak:

  • Ganbari (頑張り) - „Ganbare”, vagy udvariasabban mondva „ganbatte kudasai”-t általában „Sok szerencsét!”-nek fordítják, amit például akkor mondunk, ha egy barátunk vizsgázik vagy versenyre megy. Azonban ez a kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy: „Adj bele mindent!”, „Küzdj keményen!”, a szerencsének igazából semmi köze sincs hozzá. Hasonló esetekben használják még kondzso (根性, szívósság, energikusság) és a gaccu (ガッツ, az angol "guts" szóból) szavakat is.
  • Gaman (我慢) - tűrőképesség; hasonló a ganbarihoz. Ha a gamant túlzásba viszik, akár áldozatává is válhatnak (karósi, 過労死 - belehalni a túl sok munkába és a stresszbe).
  • Amae (甘え) - kényeztetés, függés; olyan személy magatartása, aki el szeretné érni, hogy a körülette lévő emberek szeressék, gondoskodjanak róla, függjön tőlük. A japán ember egyik jellemző érzése.[9]
  • Hadzsi (恥) - szégyen; Ruth Benedict a "szégyen kultúrájá"-nak nevezi Japánt.[10]

Szociológiai nihondzsinron

[szerkesztés]

Kulcsfogalmak:

  • A vertikális társadalom (タテ社会, tatesakai) - Nakane Csie nevéhez fűződő elmélet, mely szerint a japán társadalmi szervezet legjellegzetesebb vonása az egyszeres kötésű társadalmi kapcsolatokból ered: az egyénnek vagy egy csoportnak mindig egyetlen megkülönböztethető viszonya van a többiekhez képest.[11]
  • Beosztott lojalitása a vezető felé; a vezető atyaias felelőssége a követői felé.
  • A „csoportos társadalom” (集団社会, sudansakai)- az egyén alá van rendelve a csoportnak
    • Ie rendszer, a hagyományos japán családmodell (家) - engedelmesség az apának, ugyanakkor az apa felelőssége gondoskodni a feleségről és a gyerekekről, és még a távolabbi rokonokról is.
    • Buraku (部落, falucska) - engedelmesség a közösség felé, kölcsönös segítségnyújtás, munkamegosztás.
  • Kaidzsin (間人, „összefüggő emberek”) - Hamagucsi Esun elmélete, ami szerint a japán társadalom alapegysége nem az egyén, hanem az egyének közötti kapcsolódás.[12]
  • Aránylag kis szakadék a gazdag és a szegény között, nincsenek hatalmas egyenlőtlenségek, mint az Egyesült Államokban, és nincs szigorú osztályrendszer sem, mint Nagy Britanniában. A japánok többsége középosztálybelinek tartja magát a kormány felmérései szerint.[13]
  • Szempai-kóhai (先輩後輩, „a feljebbvaló/rangidős és az alárendelt/kezdő”) - vertikális, alá-fölérendelt viszonyok a cégeknél, társulatoknál, szervezeteknél.
  • Va (和, „béke, harmónia”) - kiemelt jelentőséggel bír.
    • Japán, a „harmónia országa” (日本、「和の国」- Nihon, „va no kuni”)
    • Jamato, japán ősi megnevezése (大和, szó szerint: „nagy va”).[14]
  • Ucsi és a szoto (内と外, „belső és külső”) - eltérő magatartásformák a csoporton belül és kívül.

Kapcsolódó kifejezések:

  • Omote és ura (表と裏, „felszín és a rejtett oldal”) - a felszíni megjelenés, és ami mögötte van.
  • Tatemae és honne (建前と本音) - amit a nyilvánosság felé közvetítünk, és amit valóban gondolunk.[15]

Esztétikai nihondzsinron

[szerkesztés]
Egy japán teaház, amely tükrözi a vabi-szabi esztétikát, Kenroku-en (兼六園)

Kulcsfogalmak:

  • Vabi és szabi (侘び寂び) - az egyszerű, elegáns dolgok szeretete.
    • Vabi - „meglelni a szépséget a szegénységben és az egyszerűségben”; a vabisii (侘しい) szóból eredeztethető, jelentése: „nyomorult, elhagyatott”.
    • Szabi - „elegáns egyszerűség”; a szabisii szóból eredeztethető, jelentése: „magányos, elhagyatott”
  • A természet szeretete (大自然への憧れ)
  • Szentimentálisan merengeni a szépség és az élet múlásáról (物の哀れ, monono avare - szó szerint „a dolgok szánalma”).[16]
  • Miniatürizálás (小型化, kogataka) - a japánok imádják a dolgokat lekicsinyíteni.
    • Bonsai (盆栽) - törpefák 　
      Bonszai, miniatűr szilvafák
    • Necuke (根付) - miniatűr elefántcsont figurák　
      Kutya alakú necuke (Kokei (虎渓) műve)
    • Haiku (俳句) - „miniatűr” versek

Intellektuális nihondzsinron

[szerkesztés]

Úgy tartják, hogy a japán ész inkább intuíción (直感, csokkan) alapul, mint logikán (論理, ronri).[17]

Nihondzsinron magyarázatok

[szerkesztés]

Ökológiai magyarázatok

[szerkesztés]
  • Szezonalitás

A japánoknak hagyományosan a négy változó évszakkal kellett együtt élniük (tavasz, nyár ősz, tél), vagy hattal, ha beleszámoljuk az esős évszakot, ami májusban és júniusban van (梅雨, cuju), és a tájfunt, ami október környékén van. Ezért a haikukban sokszor van évszakra való utalás.[18]

SZIROM

Virágszirom szállott lebegve

ott a fagallyról? Tévedés.

Egy tarka lepke.
– Arakida Moritake (Kosztolányi Dezső fordítása)[19]
Hanami a Marujama parkban, a Jakasza szentély mögött Kiotóban. Csoportos esemény és a mono no avare
  • Éghajlat

Japán a monszun övhöz tartozik, de sokkal északabbra helyezkedik el, mint a legtöbb monszun éghajlatú ország, és hideg levegő áramlik az Északi-sark felől. Ezért van Japánnak árasztásos rizstermesztő mezőgazdasága, ahol mindenkinek együtt kell dolgoznia az ültetés és az átültetés időszakában. Ugyanakkor a japán házak nyitott architektúrájúak, amelyek a nedvességet monszun idején kiengedik, így a japán embernek kevés magánélete van.

Ezért van az, hogy Japán egy csoportokon alapuló társadalom, amely kevés teret hagy az egyénnek. Ez az érv „környezeti determinizmusként” (環境決定論, kankjó ketteiron) ismeretes.[20]

Történelmi magyarázatok

[szerkesztés]
  • Szakoku (鎖国, „bezárt ország”)

250 év (1600-tól 1850-ig) izoláltság által vált Japán zárt társadalommá. „Szigeti mentalitású” (島国根性, simaguni kondzso), egyedi kultúra, ami csak „külső nyomásra” (外圧, gaiacu) változtatható meg. Japán szinte teljesen el volt zárva a világtól az Edo-kor (1600-1868) nagy részében, és kifejlesztette saját egyedülálló társadalmi szerkezetét, melynek befolyása a mai napig tart. Csak más országok, különösen az Egyesült Államok „külső nyomásra” válaszolt, ami végül az ország megnyitását (開国, kaikoku) eredményezte.[21]

Biológiai magyarázatok

[szerkesztés]
  • Cunoda Tadanobu elmélete, hogy míg a nyugati emberek a bal agyféltekéje a logikáért, jobb agyféltekéje az érzelmekért felel, addig a japán agy jobb fele mindkettőért felel, ezért a logika és az érzelem összekeveredik.[22]

Problémák a nihondzsinron elméletekkel[23]

[szerkesztés]
  • Feltételezi a homogenitást
  • Viszonyítási alapja csak a „Nyugat”
  • Feltételezi, hogy más társadalmak nem rendelkeznek Japán speciális tulajdonságaival
  • A területi különbségeket figyelmen kívül hagyja
  • Figyelmen kívül hagyja az osztályt és a státuszt
  • A történelmet is figyelmen kívül hagyja
  • Feltételezi a zavartalan, stabil hierarchiát
  • Kivételek és ellentmondások
  • Általában értékítéletekkel teli
  • Sok nihondzsinron elmélet ellentmond egymásnak

Népszerű nihondzsinron könyvek

[szerkesztés]

Manabe Kazufumi és Harumi Befu felmérése alapján, Japánban megjelent népszerű könyvek listája.[24]

  • Aida Yūji 会田雄次: Omote no ronri - Ura no ronri 表の論理・裏の論理. Kadokawa bunko 角川文庫, 1979.
  • Ruth Benedict: Kiku to katana 菊と刀. Gendaikyōyō bunko 現代教養文庫, 1948.
  • Szuzuki Takao 鈴木孝夫: Tozasareta gengo - Nihongo no sekai 閉された言語・日本語の世界. Shincho Sensho 新潮選書, 1980.
  • Edward Reischauer: Za Japaniizu ザ・ジャパニーズ. Bungeishunju 文藝春秋, 1979.
  • Doi Takeo 土居健郎: 'Amae' no kōzō「甘え」の構造. Kōbundō 弘文堂, 1971.
  • Kahn Hermann: Chō-taikoku Nihon no chōsen 超大国日本の挑戦. DIAMOND Inc., 1970.
  • Hamaguchi Eshun 浜口恵俊:'Nihonrashisa' no saihakken「日本らしさ」の再発見. Kodansha 講談社, 1977.
  • WiIkinson Endymios: Gokai 誤解. Chuo Koronsha 中央公論社, 1980.
  • Itasaka Gen 板坂元: Nihonjin no ronri kōzō 日本人の論理構造. Kodansha 講談社, 1971.
  • Brzezinski Zbigniew: Hiyowana hana Nihon ひよわな花・日本. Saimaru Shuppan サイマル出版, 1972.
  • Kamishima Jirō 神島二郎: Nihonjin no hassō 日本人の発想. Kodansha 講談社, 1975.
  • Donald Keene: Aoi me no Tarō Kaja 碧い眼の太郎冠者. Chūkō Bunko 中公文庫, 1973.
  • Minami Hiroshi 南博: Nihonjin no shinri 日本人の心理. Iwanami Shinsho 岩波新書, 1953.
  • Ezra F. Vogel: Japan azu nanbā wan ジャパン・アズ・ナンバーワン. TBS-BRITANNICA, 1979.
  • Nakane Chie 中根千枝: Tateshakai no ningenkankei タテ社会の人間関係. Kodansha 講談社, 1967.
  • Gregory Clark: Nihonjin - Yunīkusa no gensen 日本人一ユニークさの源泉. Saimaru Shuppankai サイマル出版, 1977.
  • Toyama Shigehiko 外山滋比古: Nihonjin no ronri 日本語の論理. Chūkōsōsho 中公叢書, 1973.
  • Lee O-Young: `Chijimi' shikō no nihonjin「縮み」志向の日本人. Kodansha 講談社, 1982.
  • Kindaichi Haruhiko 金田一春彦: Nihonjin no gengo hyōgen 日本人の言語表現.Kodansha 現講談社, 1975.
  • Paul Bonnet: Fushigi no kuni NIPPON 不思議の国ニッポン.DIAMOND Inc., 1978.
  • Isaiah Ben-Dasan: Nihonjin to yudayajin 日本人とユダヤ人. Yamamoto shoten 山本書店,1970.

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. ↑ Shimazono Susumu 島薗進: Nihonjinron to shūkyō 日本人論と宗教 Archiválva 2014. november 29-i dátummal a Wayback Machine-ben [A nihondzsinron és a vallás]. 3. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  2. ↑ Tom Gill: Nihonjinron. 3. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  3. ↑ Manabe Kazufumi 真鍋一史―Harumi Befu: Nihonjin-ron no kenshō 日本人論の検証 Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben [A nihondzsinron vizsgálata] 1. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  4. ↑ Tsukishima: 1994a, 12.o
  5. ↑ Manabe Kazufumi 真鍋一史―Harumi Befu:　Nihonjin-ron no kenshō 日本人論の検証 [A nihondzsinron vizsgálata] http://www.kwansei.ac.jp/s_sociology/kiyou/60/60-ch08.pdf Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben 1. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  6. ↑ Tsukishima: 1994a, 13.o
  7. ↑ Tsukishima: 1994a, 14.o
  8. ↑ Ruth-Szadahiko: 2006, 26. o.
  9. ↑ Tokita Kenichi　時田憲一: ’Amae’ to ’kūki’ no shinrigaku「甘え」と「空気」の心理学 [Az amae és kúki pszichológiája] (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  10. ↑ Benedict-Szadahiko: 2006, 303. o.
  11. ↑ Nakane: 1970, x. o.
  12. ↑ Hamagucsi Esun 浜口恵俊: "Nihonjinrashisa" no saihakken「日本らしさ」の再発見 [A „japánosság” újrafelfedezése]. Kodansha 講談社, 1988.
  13. ↑ Tom Gill: Nihonjinron. 79. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  14. ↑ Tom Gill: Nihonjinron. 88. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  15. ↑ Tom Gill: Nihonjinron. 90. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  16. ↑ Tom Gill: Nihonjinron. 106. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  17. ↑ Tom Gill: Nihonjinron 8. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  18. ↑ Tom Gill: Nihonjinron. 145, 146. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  19. ↑ Kosztolányi Dezső haiku fordításai (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  20. ↑ Tom Gill: Nihonjinron. 149-151. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  21. ↑ Tom Gill: Nihonjinron. 152-160. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  22. ↑ Tsunoda Tadanobu 角田忠信: Nihojin no nō 日本人の脳 [A japán agy]. Taishukan 大修館, 1978.
  23. ↑ Tom Gill: Nihonjinron. 12-76. o. (Hozzáférés: 2014.11.21.)
  24. ↑ Manabe Kazufumi-Harumi Befu: Japanese Cultural Identity Archiválva 2014. november 29-i dátummal a Wayback Machine-ben. 4. o. (Hozzáférés: 2014.11.22.)

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. ↑ Magyarul megjelent: Ruth Benedict-Mori Szadahiko: Krizantém és kard: A japán kultúra újrafelfedezése. Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2006. Eredeti könyv: Ruth Benedict: The Chrysanthemum and the Sword: Patterns of Japanese Culture. Houghton Mifflin, Boston, 1946.

Források

[szerkesztés]
  • Tsukishima Genzo 築島謙三: ’Nihonjinron’ no naka no nihonijn 「日本人論」の中の日本人、上 [„Nihondzsinron”-ban lévő japán ember, első kötet] Tokyo 東京, Kodansha 講談社, 1994.
  • Ruth Benedict-Mori Szadahiko: Krizantém és kard - A japán kultúra újrafelfedezése. Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2006.
  • Nakane Chie: Japanese Society. University of California Press, Berkley, 1972.