Nikola Šop | |
Született | 1904. augusztus 19. Jajca |
Elhunyt | 1982. január 2. (77 évesen) Zágráb |
Foglalkozása | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Nikola Šop (Jajca, 1904. augusztus 19. – Zágráb, 1982. január 2.) jugoszláv költő.[1][2] Jajcán született boszniai horvát családban.[1] 1931-ben szerzett diplomát a Belgrádi Egyetem filozófiai karán, összehasonlító irodalom szakon.[3] 1970-ben életművéért Vladimir Nazor-díjat kapott.[4]
Munkássága elsősorban a magányos belső teret, a „fényes magány” megszentelt körét világítja meg, amelyben elképzelt költői világát éli meg, jobban, mint magát a vallásosságot, amely verseiből spontán módon természetes lelki- és tudatállapotként sugárzik. Šop modern keresztény, aki emberségével legyőzi a dogmákat.
Olyan vallásos költészetet alkotott, amelyben Jézus Krisztust egy hétköznapi, átlagos emberként mutatja be, aki az isteni és az emberi természet közé szorult, aki a világban bolyong és csodálja környezetét, ugyanakkor megbotránkoztatja a környező gonoszság és romlottság.[5] A Megváltót egy vele egyenrangú baráthoz hasonlítja, aki megosztja vele a jót és a rosszat. Teljes emberként mutatja be, aki lemond az isteni hatalomról, hogy saját alázatával és kedvességével meglágyítsa és megnemesítse az emberi szíveket.
Janus Pannonius fordítója[6] és egy Horatiusról szóló könyv szerzője.
Az 1950-es és 1960-as években az űrrepülések és az űr ember általi meghódítása vált költészetének tárgyává.[2]