A nomikai (飲み会) egy ivóparti jellegű, Japánra igen jellemző jelenség. A kultúra részeként megjelenik a foglalkoztatásban, az iskolai tanárok körétől a szórakozóhelyek alkalmazottaiig. Leggyakrabban éttermekben vagy izakajákban rendezik őket, ahol mindenki egy asztal köré ülhet, vagy a helyiségben elkülönített helyet foglalhat.
Az alkalmazottaktól általában elvárják, hogy részt vegyenek ezeken a partikon, hiszen a munka szocializációs elemeként tartják számon, de nem kifejezetten szükséges. Ezek a kollégák közti kapcsolatra helyezik a hangsúlyt, és nem különíthető el a munkától. A jelenlét persze nem feltétlenül jelenti, hogy alkoholt is kell fogyasztani, de általában egy bizonyos összeget együttesen fizetnek ki az ételért, italért és a foglalásért, tekintet nélkül a fogyasztásra. A megmaradó összeget félreteszik a következő nomikai szervezésére.
Létezik diák változata is ennek, ami konpa névre hallgat, és megkülönböztető jegyekkel rendelkezik.
Igen széles skálája van az okoknak, amiért nomikait lehet rendezni. Legyen az verseny, vagy nagy projektek, a kitűzött célok teljesítése, alapítási évforduló, iskolai sportesemény, új munkatárs érkezése, vagy vezető visszavonulása. Mindig van legalább egy főszervező, aki felelős az előkészületekért, és persze nem ugyanaz a személy, aki miatt rendezik.
A bonenkai (év végi ivóparti) kivételével, a legtöbb ivópartin csak a cég egy bizonyos csapata, részlege vesz részt. Egy bonenkai esetében a cég összes alkalmazottja jelen lehet, de ezt egy mamutvállalatnál több kis partival oldják meg.
A nomikai kezdetekor a szervezők rövid köszöntő beszédet mondanak, amit követ a menedzser, az elnök, vagy az igazgató, akik szeretnének értékelést, vagy bátorító szavakat nyújtani a résztvevőknek. Ezt pohárköszöntővel zárják, ami után mindenki elkezdhet inni és enni. Ha jelen vannak új alkalmazottak, vagy vendégek, akkor nekik illik külön bemutatkozni, illetve üdvözölni a többi dolgozót.
A nomkai néhány óra után véget is ér, ekkor mindenki összhangban áll és tapsol. Két fő stílusa van ennek a tapsnak: ippon-dzsime és szanbon-dzsime. Ezeket nagyjából úgy lehetne fordítani, mint „egytapsos befejezés” és „háromtapsos befejezés”. A háromtapsos befejezés három taps egymást követő három szakaszából áll, amiket egy darab taps követ. Ezt általában háromszor ismétlik, így összesen harminc tapssal zárva az eseményt. Néha a lezárás történhet hosszas tisztelgéssel a szervező vagy nagytiszteletű résztvevő előtt, de elénekelhetik a cég, vagy az iskola indulóját is.
A nidzsikai már az afterparty. Miután a fő nomikai lezárult, a résztvevők külön csapatokra bontva más szórakozóhelyekre is ellátogathatnak. Mivel az ezen való részvétel már annyira sem kötelező, mint a nomikai, ezek a csapatok általában baráti társaságok a cégen belül, vagy csak azok, akik szívesen isznak még többet. Azt az ivás, ami ezután jön, szandzsikainak nevezik.
Vannak szabályok, amelyeket egy nomikai alatt követni kell. Ilyen például, hogy senki nem tölti meg a saját poharát, hanem megvárja, amíg más felajánlja, hogy italt tölt neki. Ez különösen érvényes a szenpai-kóhai kapcsolatokra, ahol az alacsonyabb rangú fogja először megtölteni a felette álló poharát. Ez kölcsönös, így a felettes viszonzásul italt tölt a beosztottjának. Mindezt a munkahely harmóniájáért teszik. (Lásd: Wa)
Egy másik pontja a illemnek, ami a nyugati üzleti kultúrától eltér, hogy elfogadható, ha valaki lerészegedik a nomikai alatt. Ezen a vonalon maradva pedig, az ilyen körülmények között elhangzottakat és a tetteket sem veszik komolyan, és megbocsájtják, vagy figyelmen kívül hagyják, amikor visszatértnek dolgozni. Következésképpen előfordulnak igazán őszinte, rangtól független beszélgetések a kollégák között, ami a megszokott munkahelyi mellett talán nem lenne lehetséges. Ezt a jelenséget bureikónak hívják.
Másrészről, elfogadhatatlan kényszeríteni valakit, hogy igyon, vagy, hogy fogyasszon többet, mint amennyit szeretne. A résztvevők ihatnak alkoholmentes italokat, vagy meghagyhatják a teli üveget, ezzel jelezve, hogy nem akarnak (többet) inni.