A Richard R. Thornton által 1884-ben alapított[3] portlandi jogi tanszéken heti háromszor zajlott oktatás. 1906-ban a képzési idő kettőről három évre emelkedett, 1915 áprilisában pedig Eugene-be költöztették; egyes oktatók Portlandben maradtak és megalapították az Északnyugati Jogi Főiskolát (ma a Lewis és Clark Főiskola része).[4] Az intézményt az Amerikai Ügyvédi Kamara 1923-ban akkreditálta; ez volt az első év, hogy a kamara akkreditálhatott.[5]
1931-ben Wayne Morse lett a dékán. Három évvel később megalapították a Főkötő-rendet, majd 1938-ban az intézmény a Fenton épületbe költözött. Az 1939-ben diplomázott Jaszui Minoru jogi útra terelte a japán-amerikaiak második világháború alatti kijárási tilalmát.[6]
1941-ben ideiglenesen Orlando John Hollis lett a dékán, majd 1945-től, Wayne szenátorrá választásától állandó jelleggel töltötte be a pozíciót. A világháború alatt a hallgatók többségét besorozták; 1944-ben senki, 1945-ben pedig 1 fő szerzett diplomát. A háború után minden jelentkező veteránt felvettek; az 1948-ban végzett 26 hallgatóból 25 szolgált a háborúban.[6]
A háború után Kenneth J. O’Connell javaslatait törvénybe foglalták. 1958-ban a Legfelsőbb Bíróság bírója, később főbírája lett.[6]
Az 1960-as években Chapin Clark későbbi dékán környezetjogi tárgyakat oktatott, Jon Jacobson pedig megalapította a vízjogi központot. 1968-ban Eugene Scoles lett a dékán.[6]
1970-ben az intézmény a jogi központba költözött, 1974-ben pedig megalapították a Wayne Morse-ról elnevezett tanszéket. 1977-ben Hans A. Linde oktató a Legfelsőbb Bíróság bírója lett. 1978-ban környezetjogi tanácsadó központ létesült, amely az 1980-as években duplájára nőtt.[6]
1981-ben David B. Frohnmayer Oregon államügyésze lett, 1982-ben pedig először rendezték meg az intézmény közjogi konferenciáját. 1986-ban megalapították a Journal of Environmental Law and Litigation folyóiratot.[7]
A 21. század elején vitarendezési központ alakult, majd 2003-ban a környezetjogi központ új telephelyet nyitott. 2004-ben mikro- és kisvállalkozásokat segítő központ nyílt. 2008-ban átadták a portlandi telephelyet.[6]
A vitarendezési központban alap- és mesterképzés is zajlik.[8] A jogi szakírói képzés a U.S. News & World Report 2024-es rangsorában az első helyen szerepelt.[9]
A Land Air Water (Föld, levegő, víz) csoport által 1983 óta március első hétvégéjén megszervezett Public Interest Environmental Law Conference-en[17] a világ több országának környezetvédelmi aktivistái, tanácsadói és hallgatói is részt vesznek. A konferencia 120 szekcióban 6–10 meghívott felszólalóval zajlik.[18] Átlagosan kétezren vesznek rajta részt.
Az első előadások csütörtök délután kezdődnek, a megnyitó aznap estére esik. A záróbeszédet vasárnap délben tartják.
A konferencián főképp közérdekű nonprofit szervezetek tagjai vesznek részt.
↑Jack Faust (angol nyelven). Schwabe, Williamson & Wyatt. [2012. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 24.)
↑Jeffrey Schultz: Encyclopedia of Minorities in American Politics. (angolul) Westport (Connecticut): Greenwood Publishing Group. 2000. 351. o. ISBN 978-1-57356-148-8
↑Jeffrey Kovac: Jacob Tanzer (1935–2018) (angol nyelven). The Oregon Encyclopedia. (Hozzáférés: 2024. január 24.)
Ez a szócikk részben vagy egészben az University of Oregon School of Law című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.