Otto Ribbeck | |
Született | Johannes Carl Otto Ribbeck[1][2][3] Erfurt[1][2][3] |
Elhunyt | 1898. július 18. (70 évesen)[4][5][2][3] Lipcse[1][2][3] |
Állampolgársága | porosz[3] |
Házastársa | Emma Ribbeck (1854. szeptember – )[2][3] |
Szülei | Friedrich Ribbeck |
Foglalkozása |
|
Tisztsége |
|
Iskolái |
|
Kitüntetései |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Otto Ribbeck témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Otto Ribbeck (Erfurt, 1827. július 23. vagy 1827. július 25. – Lipcse, 1898. július 18.) német filológus. Művei többnyire a latin költészet kritikáira és klasszikus jellemrajzokra korlátozódnak.
A berlini Frigyes Vilmos Egyetemen végezte felsőfokú tanulmámyait, ahol Karl Lachmann, Franz Bopp és August Böckh mellett tanult, majd onnan a Bonnba ment, ahol Friedrich Gottlieb Welcker és Friedrich Ritschl filozófiai rendszerét tanulmányozta. Miután Berlinben megszerezte diplomáját egy évig Olaszországban tartózkodott, 1853-ban visszatért Berlinbe, ahol August Böckh iskolájában tanított. Ezután Elberfeldben és Bernben kapott katedrát. Miután professzori kinevezést kapott a Kieli Egyetemen és a Heidelbergi Egyetemen, Ritschl utódja lett a klasszikus filológia tanszéken a Lipcsei Egyetemen, ahol meghalt. 1887/88-ban az egyetem rektora volt.
A szentpétervári Orosz Tudományos Akadémia 1893-ban levelező tagjává fogadta.[6]
Sokoldalú, szellemes tudós, akit modern műveltség és ízléses előadás is jellemeznek; a szövegkritika nagymesterének tartották.
Ribbeck több, a római költőkről és költészetről szóló alapmű szerzője volt, amelyek közül a legfontosabbak a következők: Geschichte der römischen Dichtung ("A római költészet története", 2. kiadás, 1894-1900); Die römische Tragodie im Zeitalter der Republik ("A római tragédia a köztársaság idején", 1875); Scaenicae Romanorum Poesis Fragmenta, beleértve a tragikus és komikus töredékeket (3. kiadás, 1897).
Szövegkritikusként jelentős meggondolatlanság jellemezte, és soha nem habozott megváltoztatni, átrendezni vagy hamisítványként elutasítani azt, ami nem felelt meg az ő mércéjének. Ezek a tendenciák szembetűnően megmutatkoznak Horatius Episztoláinak és Ars Poeticájának (1869), Juvenális szatíráinak (1859) kiadásában és a Der echte und unechte Juvenal ("Valódi és hamisított Juvenaális", 1865) című kiegészítő esszéjében. A későbbi években azonban sokkal konzervatívabbá vált.
Vergilius kiadása (Vergilii Opera, prolegomena és kritikai jegyzetekkel, 5 kötet, 1859-69; 2. kiadás, 1894-1895), bár csak kritikai jellegű, nagy hatású mű, különösen a prolegomena[7] Ritschl életrajza (1879-1881) a maga nemében az egyik legjobb munka. Ritschl hatása látható Ribbeck Plautus Miles gloriosusának kritikai kiadásában, valamint Beiträge zur Lehre von den lateinischen Partikeln ("Hozzájárulások a latin partikulák tanításához") című, igen ígéretes munkájában. Több művét Reden und Vorträge című művét halála után adták ki (Lipcse, 1899). Nagy érdeklődést tanúsított a monumentális Thesaurus Linguae Latinae iránt, és főként az ő erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a szász kormányt rávették, hogy jelentős támogatással segítse annak elkészítését. Klasszikus jellemrajzai (amelyek a Rheinische Museumban jelentek meg, amelynek 1876-ban szerkesztője lett).
Számos kisebb tanulmányt is írt, főleg az általa szerkesztett Rheinisches Museumban. Kitűnő munka Ritschl-életrajza (1879-81, 2 köt.).
Ez a szócikk részben vagy egészben az Otto Ribbeck című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.