Paolo Orsi | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1859. október 18. Rovereto |
Elhunyt | 1935. november 8. (76 évesen) Rovereto |
Ismeretes mint |
|
Iskolái | |
Szakmai kitüntetések | |
Bressa Prize (1913) | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Paolo Orsi témájú médiaállományokat. |
Pietro Paolo Giorgio Orsi (Rovereto, 1859. október 17. – Rovereto, 1935. november 8.) olasz régész.
Nemesi családban, Rovereto városában született, amely abban az időben az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, s ez kedvezett közép-európai kulturális kapcsolatainak.
Nagyon fiatalon kezdett érdeklődni a régészet, epigráfia, numizmatika iránt. Mindössze tizenhat éves, amikor szülővárosa polgári Múzeum Társaságához jelentkezett, ahol 1880-ban a régészeti, numizmatikai részleg konzervátora lett.
Miután középiskolai tanulmányait a helyi Császári Királyi Gymnasiumban befejezte, Bécsbe költözött, hogy ókori történelmet és régészetet tanuljon, majd a Padovai Egyetemen diplomázott. Közben a római La Sapienza Egyetemen paleontológiát hallgatott.
Korai kutatásai közben szülőföldjén felfedezte a történelem előtti lelőhelyet, a Colombo-barlangot Moriban (Trento autonóm megye).
Miután egy rövid ideig tanított az alatri gimnáziumban, Róma megyében, a firenzei régészeti, képzőművészeti főigazgatóságán, majd a központi nemzeti könyvtárban kapott állást.
Miközben a Római Egyetem régészeti katedrájáért versenyben maradt, szerepet vállalt a közigazgatásban mint a múzeumi feltárások felügyelője. 1890-ben Siracusába küldték, ahol a történelem előtti idők tanulmányozásának szentelte idejét, különös figyelemmel a szikánok, a szikulok, italikuszok eredete és települései, valamint az olyan bronzkori központok iránt, mint Thapsos, és a görög kolóniák, mint Naxosz vagy Megara Hyblaea. Az Iblai-hegységben, és tengerig húzódó völgyében végzett ásatásai során templomokat, temetőket, városfalakat, palotákat, érméket, valamint egyéb dolgokat tárt fel és felfedezte Casmene ősi városát. Sajátos értelmezést adott a Priolo Gargallo-beli San Foca-bazilika építészetének.
1900–1901-ben a Nápolyi Nemzeti Múzeum (állami) biztosaként kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után, amint lefektette tíz nagy gyűjtemény globális átrendezésének alapjait (amit aztán a következő igazgató, Ettore Pais fejezett be).
1907-ben megbízást kapott, hogy szervezze meg Calabria regionális múzeumi felügyeletét Reggio Calabria székhellyel. Hozzájárult a Magna Grecia Nemzeti Múzeum megszületéséhez. Különösen Reggio Calabria, Locri, Crotone, Sibari, San Giorgio Morgeto és Rosarno városokban dolgozott sokat, ahol folytatta a Magna Graecia tanulmányozását. Városokat fedezett fel, egy ion templomot, Medma, Krimisa, Kaulon ősi falait és helyszíneit. Több éven át ásatott Monteleone di Calabria (ma Vibo Valentia) területén. 1931-ben Umberto Zanotti Biancóval megalapította az „Archivio storico per la Calabria e Lucania” folyóiratot.
Mindig megmaradt kettős szerepében, vagyis az 1924-ben megkapott calabriai főfelügyelősége mellett elsősorban Szicília földjét ásatta, visszautasítva az egyetem katedrát is. Nyugalomba vonulása után is folytatta munkáját Siracusa múzeumában, amely ma az ő nevét viseli. Bibliográfiája tele van alapvető művekkel az őstörténet és a középkor témájában, különös figyelemmel Kelet-Szicília és Calabria helyszínei mellett Rovereto, az Alpok és Dél-Tirol ásatásaira.
Neki emel emléket az 1990 óta évenként megrendezett Régészeti Filmfesztivál Rovereto városi múzeumában.
A Siracusai Régészeti Múzeumot róla nevezték el, a Reggio Calabria-i Magna Grecia Nemzeti Régészeti Múzeum nagy mennyiségű Szicíliában és Calabriában általa összegyűjtött leletet őriz a görög időszakból.
Szótári meghatározások a Wikiszótárban
Kézikönyvek a Wikikönyvekben
Idézetek a Wikidézetben
Forrásmunkák a Wikiforrásban
Képek a Commonsban
Hírek a Wikihírekben