Pap Károly | |
Élete | |
Született | 1897. szeptember 24. Sopron, Magyarország |
Elhunyt | 1945. január 31. (47 évesen) bergen-belseni koncentrációs tábor, Németországi Szövetségi Köztársaság |
Nemzetiség | magyar |
Házastársa | Solymosi (Stricker) Hedvig (h. 1927–1945) |
Pályafutása | |
Jellemző műfaj(ok) | regény, novella, dráma |
Első műve | Mikáél (elbeszélés, 1929) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Pap Károly témájú médiaállományokat. |
Pap Károly (Sopron, 1897. szeptember 24. – Bergen-belseni koncentrációs tábor, 1945. január 31.)[1] író.
Pollák Miksa, a soproni neológ hitközség főrabbija fiaként konzervatív zsidó családban született. Szülővárosában tanult. Anyja, Pollák Sarolta vagyonos családból származott a Sopron megyei Beledről. 1914–1918 között részt vett az első világháborúban. 1919-ben vöröskatona volt, utána másfél évre (1920–1921) börtönbe került, majd Bécsbe emigrált. 1922-ben Debrecenben dolgozott egy koporsókészítő mellett.
1923-ban jelent meg első novellája. 1926-ban Mikes Lajos és Osvát Ernő fedezte fel, Az Est és a Nyugat munkatársa lett. 1927. október 16-án Budapesten házasságot kötött Solymosi (Stricker) Hedviggel.[2] 1936-ban Baumgarten-díját a hatóságok megakadályozták. 1943-ban munkaszolgálatos lett. 1944-ben Buchenwaldba, onnan 1945 februárjában Bergen-Belsenbe vitték, ahol mártírhalált halt.
Fő témája a zsidóság identitáskeresése, messianisztikus vallásosság jellemzi. Az új Krisztusról szóló apokrif történetekben fejezi ki korkritikáját. A VIII. stáció (1933) vallásfilozófiai problémákat tárgyaló művészregény az evangélium és Dosztojevszkij szellemében. Önéletrajzi ihletésű Azarel (1937) című regényének és Irgalom (1937) című novelláskötetének közös hőse egy kisfiú, az ő nézőpontjából érzékelteti idegenkedését mindenfajta ortodoxiától és képmutatástól. Az asszimiláció kérdéseit feszegeti a Zsidó sebek és bűnök (1935) című írásában.