Penyige | |||
A Lekvárium épülete | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | Magyarország | ||
Régió | Észak-Alföld | ||
Vármegye | Szabolcs-Szatmár-Bereg | ||
Járás | Fehérgyarmati | ||
Jogállás | község | ||
Polgármester | Juhász Gyula (független)[1] | ||
Irányítószám | 4941 | ||
Körzethívószám | 44 | ||
Népesség | |||
Teljes népesség | 695 fő (2024. jan. 1.)[2] | ||
Népsűrűség | 39,02 fő/km² | ||
Földrajzi adatok | |||
Terület | 18,89 km² | ||
Időzóna | CET, UTC+1 | ||
Elhelyezkedése | |||
é. sz. 47° 59′ 55″, k. h. 22° 34′ 07″47.998550°N 22.568616°EKoordináták: é. sz. 47° 59′ 55″, k. h. 22° 34′ 07″47.998550°N 22.568616°E | |||
Penyige weboldala | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Penyige témájú médiaállományokat. | |||
Sablon • Wikidata • Segítség |
Penyige község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Fehérgyarmati járásban.
A vármegye keleti részén helyezkedik el, a Szatmári-síkságon, Fehérgyarmat keleti szomszédságában. E város központjától 5, Kisartól 10, Csengersimától 24, Mátészalkától 23 kilométer távolságra található.
A szomszédos települések: észak felől Nagyar, északkelet felől Kömörő, kelet felől Mánd, délkelet felől Nagyszekeres, dél-délkelet felől Zsarolyán, dél felől Cégénydányád, nyugat felől pedig Fehérgyarmat.
Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 491-es főúton, amely áthalad a központján. Kömörővel és Szatmárcsekével a 4129-es út köti össze; határszélét délen érinti még a 4127-es út is.
A hazai vasútvonalak közül a települést a Nyíregyháza–Mátészalka–Zajta-vasútvonal érinti, melynek egy megállási pontja van itt; Penyige vasútállomás a belterület déli szélén helyezkedik el, közúti elérését a 491-es főútból kiágazó 41 331-es számú mellékút biztosítja.
Penyige nevének első írásos említése 1181-ből ismert. 1332-ből a neve Penge formában maradt meg, 1435-ben Penige alakban jegyezték fel. Ekkor már egyházas hely volt, Jakab nevű papja 40 dénár pápai tizedet fizetett.
A település a Domahidy család ősi birtokaként ismert. 1423-ban Domahidy Lászlót és rokonát, Istvánt fej- és jószágvesztésre ítélték, ekkor a település egyharmada maradt Domahidy Györgyé, kétharmadát a Kölcsey családbeliek kapták meg. Domahidy György a birtokrészét 1427-ben Csáky Istvánnak, majd 1446-ban az Ujhelyi családnak zálogosította el. 1515-ben az Újlakyak és Ungai Hajas Tamás, 1517-ben Gúthy Ferenc és Imre, 1543-ban Nyikey András és Ifjú Márton, 1581-ben Kóródi István, 1583-ban pedig Dannyay István és Kende Vid kaptak benne résztulajdont.
1630-ban Mosdóssy Imre, majd 1638-ban Szuhay Gáspár, Mátyás és Anna az egész helységet megkapták királyi adományként. A 18. században a Lővey, Kállay, Jármy, Bessenyei, Orosz és Tőrös családok birtoka volt. A 19. században az Isaák és Patay családok, majd a század végén a Vállyi családbeliek birtokolták; a 20. század elején Vállyi János örököseinek birtoka volt.
A község határában található dűlőnevek egyike a Silyedés, melynek mondája után írta Tompa Mihály a Sülyedés című népregéjét.
Itt található a Szenke nevű holtág is, amelybe egy alkalommal, 1905-ben 9 kislány fulladt bele, miután az őket szállító csónak felborult. A szerencsétlenséget megörökítő népballada máig fennmaradt.
A településen 2008. július 13-án időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) tartottak, az előző képviselő-testület önfeloszlatása miatt.[19] A polgármester-választáson a hivatalban lévő faluvezető is elindult, de alulmaradt egyetlen kihívójával szemben.[13]
A település népességének változása:
Lakosok száma | 731 | 714 | 712 | 693 | 697 | 700 | 695 |
2013 | 2014 | 2015 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |
2001-ben a település lakosságának 98%-a magyar, 2%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[20]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 93%-a magyarnak, 3,2% cigánynak, 0,4% ukránnak mondta magát (6,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 4,9%, református 67,2%, görögkatolikus 2,8%, evangélikus 0,6%, felekezeten kívüli 5,2% (17,7% nem válaszolt).[21]
2022-ben a lakosság 94,7%-a vallotta magát magyarnak, 2,3% cigánynak, 1,4% ukránnak, 0,6% németnek, 0,3% ruszinnak, 1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (5,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 3,9% volt római katolikus, 61,4% református, 6,3% görög katolikus, 1,7% egyéb keresztény, 0,4% evangélikus, 5,5% felekezeten kívüli (20,8% nem válaszolt).[22]