A matematika, azon belül a számelmélet területén a Perrin-számok a következő rekurzív megadású sorozattal meghatározott számok:
a kezdeti értékek pedig
A Perrin-számok sorozata így kezdődik:
Az n-csúcsú körgráfok különböző maximális független csúcshalmazainak száma éppen az n-edik Perrin-számmal egyenlő (ha n > 1).[1]
A sorozatot elsőként Édouard Lucas említette 1876-ban. 1899-ben ugyanezzel a sorozattal François Olivier Raoul Perrin foglalkozott.[2] A legátfogóbb vizsgálatot Adams és Shanks (1982) végezte el a sorozattal kapcsolatban.
A Perrin-sorozat generátorfüggvénye:
A Perrin-sorozat számai felírható a következő egyenlet gyökeinek hatványai segítségével:
Az egyenletnek három gyöke van; egy p valós gyöke (az úgynevezett műanyagszám, plastic number) és a két komplex konjugált gyök, q és r. Ezt a három gyököt tekintve a Lucas-sorozat Binet-formulájának analógiájára a Perrin-sorozat Binet-formulája:
Mivel a q és r komplex gyökök egynél kisebbek, nagy n-re ezek hatványai nullához közelítenek. Nagy n-re tehát a képlet így is felírható:
Ennek segítségével gyorsan kiszámíthatók a Perrin-sorozat tagjai nagy n-ekre. A Perrin-sorozat egymást követő tagjainak aránya közelít p-hez, aminek értéke körülbelül 1,324718. Ez a konstans ugyanaz a Perrin-sorozat számára, mint az aranymetszés Φ-je a Lucas-sorozat számára. Hasonló kapcsolat létezik p és a Padovan-sorozat, a Φ és a Fibonacci-számok, illetve az ezüstmetszés arányszáma és a Pell-számok között.
A Binet-formulából meghatározható G(kn) képlete G(n−1), G(n) és G(n+1)-ből kifejezve; tudjuk, hogy
ami három lineáris egyenletet eredményez, melynek együtthatói felbontási testjében vannak; egy mátrixinverzióval megoldható az egyenletrendszer -re, majd a k-adik hatványra emelve kiszámítható az összeg.
Magma példakód:
P<x> := PolynomialRing(Rationals()); S<t> := SplittingField(x^3-x-1); P2<y> := PolynomialRing(S); p,q,r := Explode([r[1] : r in Roots(y^3-y-1)]); Mi:=Matrix([[1/p,1/q,1/r],[1,1,1],[p,q,r]])^(-1); T<u,v,w> := PolynomialRing(S,3); v1 := ChangeRing(Mi,T) *Matrix([[u],[v],[w]]); [p^i*v1[1,1]^3 + q^i*v1[2,1]^3 + r^i*v1[3,1]^3 : i in [-1..1]];
melynek eredménye az helyettesítésekkel:
A 23-as szám itt a sorozatot meghatározó polinomból adódik.
Az előzőek alkalmazásával kiszámítható az n-edik Perrin-szám egész aritmetika és darab szorzás segítségével.
Bebizonyították, hogy minden minden p prímre, p osztója P(p)-nek. Az állítás megfordítása azonban nem igaz: egyes n összetett számokra is n osztója P(n)-nek. Ha n ezzel a ritka tulajdonsággal rendelkezik, akkor Perrin-álprím.
Az első néhány Perrin-álprím:
A Perrin-álprímek létezésének kérdése már Perrinben is felmerült, de létezésükről nem tudott senki, míg Adams and Shanks (1982) felfedezték a legkisebbet, a 271441 = 5212 számot; a következő legkisebb a 904631 = 7 · 13 · 9941. Tizenhét egymilliárdnál kisebb Perrin-álprím létezik;[3] Jon Grantham bebizonyította,[4] hogy végtelen sok létezik belőlük.
Adams and Shanks (1982) azt is észrevették, hogy a prímek eleget tesznek a következő feltételnek: P(−p) = −1 mod p. Az olyan összetett számok, amik mindkét feltételnek megfelelnek, a szigorú Perrin-álprímek (Restricted Perrin pseudoprimes) (A018187 sorozat az OEIS-ben). További feltételek képezhetők az n hat előjeléből, melyek három különböző formát vehetnek fel.
Bár a Perrin-féle álprímek ritkák, jelentős átfedés van köztük és a Fermat-álprímek között. Ez éles ellentétben van a Lucas-álprímekkel, melyek antikorrelálnak. Ez utóbbi jelenség teszi lehetővé a népszerű és igen hatásos Baillie–PSW-prímteszt működését, melynél nem ismeretesek álprímek, de ha léteznek, biztosan nagyobbak 264-nél.
A Perrin-prímek olyan Perrin-számok, melyek prímszámok. Az első néhány Perrin-prím:
A Perrin-prímekhez tartozó indexek a Perrin-sorozatban, tehát a P(n)-ekhez tartozó n számok: