Petropavlovszk (csatahajó)

Petropavlovszk
A Petropavlovszk Helsinkiben
Hajótípus	Csatahajó
Névadó	Petropavlovszki csata
Üzemeltető	Cári orosz haditengerészet
Hajóosztály	Gangut osztály
Pályafutása
Építő	Balti Hajógyár, Szentpétervár
Építés kezdete	1909. június 16
Vízre bocsátás	1911. szeptember 22
Szolgálatba állítás	1915. január 15
Szolgálat vége	1953. szeptember 4
Honi kikötő	Helsinki
Sorsa	1953 szeptembere után elbontották
Általános jellemzők
Vízkiszorítás	24 800 t
Hossz	181,2 m
Szélesség	26,9 m
Merülés	8,99 m
Hajtómű	4 Parsons gőzturbina 25 Yarrow kazán
Teljesítmény	52 000 LE (a tesztek ideje alatt)
Sebesség	24,1 csomó (44,6 km/h) (a tesztek ideje alatt)
Hatótávolság	5900 km 10 csomós sebesség mellett
Fegyverzet	12 db (4 × 3) 305 mm Obukovszkij 12"/52 ágyú 16 db (16 × 1) 120 mm 1905-ös mintájú ágyú 1 db 76 mm M1914/15 légelhárító löveg 4 db 450 mm-es torpedóvető cső
Páncélzat	vízvonal: 125-225 mm fedélzet: 12-50 mm fő lövegtornyok: 76-203 mm barbetták: 75-150 mm parancsnoki torony: 100-254 mm
Legénység	1149 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz Petropavlovszk témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

A Petropavlovszk (oroszul: Петропавловск) az első orosz csatahajótípus, a cári orosz haditengerészet számára az első világháború előtt épített, négy hajót számláló Gangut osztály harmadik darabja volt. Nevét az oroszok által az 1854-es petropavlovszki csatában a britek és a franciák felett aratott győzelméről kapta.

Története

A hajó 1914-1915 telén készült el, ám 1915 közepéig nem került harcképes állapotba. Szerepe a Finn-öböl bejáratának védelme volt a németek ellenében, akik azonban sohasem próbáltak meg behatolni, így idejét gyakorlatozással és aknatelepítő műveletek biztosításával töltötte. Az 1917-es februári forradalmat követően legénysége csatlakozott a Balti Flotta lázadásához, majd az 1917-es októberi orosz forradalmat követően több évig a bolsevik csapatok egyetlen rendelkezésre álló csatahajója volt; tüzérségi támadást hajtott végre a Krasznaja Gorka-i erőd fellázadt helyőrsége ellen és segítette a Finn-öbölben a "fehéreket" támogató brit hajókkal szembeszálló könnyűfegyverzetű erőket. Legénysége később csatlakozott az 1921-es kronstadti lázadáshoz, amelynek leverése után a hajó a Marat nevet kapta.

A Marat csatahajót 1928 és 1931 között jelentősen átépítették. Parancsnoki tornyának méretét és magasságát jelentősen megnövelték, hogy helyet biztosítsanak az új, hatékonyabb tűzvezető berendezéseknek. Egy KPD-6 típusú tűzvezető berendezést kapott, két 6 méter bázistávolságú, német Zeiss optikai távmérővel, mely a nagy méretű új előárboc tetején került elhelyezésre. A hátsó felépítmény egy 8 méter bázistávolságú Zeiss optikai távmérővel lett ellátva. Az első kéményt hátra hajtottra cserélték, magasságát 2 méterrel megnövelték. A főárbocra egy darut építettek a KR-1 (német Heinkel HD 55) felderítő repülőcsónak számára, melynek indító katapultberendezése a 3. lövegtorony tetején kapott helyet. Lövegtornyait felújították, elhasznált 305 mm-es ágyúit újakra cserélték, mind a négy lövegtorony helyi tűzvezetés céljára egy-egy 8 méter bázistávolságú Zeiss optikai távmérővel lett ellátva, a toronytetők vastagabb, 152 mm-es páncélzatot kaptak. Addigi szenes kazánjait olajtüzelésűekre cserélték. Az átépítés következtében vízkiszorítása 26 170 tonnára nőtt teljes terhelés mellett. A hajóorrot is átalakították, hogy javítsák tengerállóságát. 1941-ben további korszerűsítését tervezték, de a német támadás ezt megakadályozta.

A már az I. világháború idején a legmodernebb csatahajókhoz (brit Queen Elizabeth és Revenge osztályok, német Bayern osztály) képest eleve csak közepes harcértékűnek tekintett Marat a II. világháború idejére 305 mm-es, gyengének számító fegyverzete, relatíve vékony és rossz felépítésű páncélzata, és kis sebessége miatt teljesen elavultnak számított.

1937-ben a Szovjetunió képviseletében részt vett a VI. György brit király megkoronázása alkalmából rendezett spitheadi haditengerészeti parádén. Két évvel később, a téli háború idején támadást intézett egy finn parti ütegállás ellen, mielőtt a Finn-öböl befagyott volna; röviddel ezután légvédelmét korszerűsítették. Az 1941. június 22-i német offenzíva kezdetekor Kronstadtban tartózkodott, és szeptemberben tűztámogatást biztosított a szovjet csapatoknak a Leningrád felé közeledő németek ellenében. Ugyanebben a hónapban két (Hans-Ulrich Rudel Ju 87 Stuka bombázójáról ledobott) 1000 kg-os bomba telitalálatától elsüllyedt a kikötő sekély vizében, miután a töltetek felrobbantották az elülső lőszerraktárát. Néhány hónappal később kiemelték, és álló üteggé nyilvánítva tüzérségi támogatást nyújtott Leningrád ostroma alatt.

1943-ban ismét a Petropavlovszk névre keresztelték, és terveket készítettek a háború után újjáépítésére, testvérhajója, a Frunze orr-részének felhasználásával, ám ezeket végül nem fogadták el és 1948-ban hivatalosan is visszavonták őket. 1950-ben a Volhov nevet kapta a közeli Volhov folyó után, majd álló kiképzőhajóként szolgált 1953-ig, amikor is törölték a hadrendből és elbontották.

Technikai paraméterek

A Petropavlovszk vízvonali hossza 180 méter, teljes hossza 181,2 méter, szélessége 26,9 méter, merülése pedig 8,99 méter volt, 49 centiméterrel több a tervezettnél. Teljes terheléssel vízkiszorítása 24 800 tonna volt, mely több mint 1500 tonnával haladta meg a 23 288 tonnás tervezett vízkiszorítását.^[1]

Galéria

• 
  A Gangut osztály jellegrajza a brit Brassey's Naval Annual haditengerészeti szakkönyv 1912-es kiadásából.
• 
  A Petropavlovszk csatahajó 1917 táján.
• 
  A Petropavlovszk már Marat néven, átépítése és modernizációja után, az 1937-es spitheadi flottaszemlén.
• 
  A Marat (ex Petropavlovszk) szovjet csatahajó 1939-ben.

Jegyzetek

1. McLaughlin, 207. o.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Russian battleship Petropavlovsk (1911) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom

• szerk.: Gardiner: Conway's All the World's Fighting Ships: 1906–1921. Annapolis: Naval Institute Press (1985). ISBN 0-85177-245-5 
• Head (2009). „The Baltic Campaign, 1918–1920, Pts. I, II”. Warship International, Toledo, OH XLVI (2–3), 135–50, 217–39. o, Kiadó: International Naval Research Organization. ISSN 0043-0374. 
• McLaughlin, Stephen. Russian & Soviet Battleships. Annapolis, Maryland: Naval Institute Press (2003). ISBN 1-55750-481-4 
• Rohwer, Jürgen. Chronology of the War at Sea 1939–1945: The Naval History of World War Two, Third Revised, Annapolis, MD: Naval Institute Press (2005). ISBN 1-59114-119-2 
• Stephen, Martin. Sea Battles in Close-up: World War 2. Annapolis, Maryland: Naval Institute Press (1988). ISBN 0-87021-556-6 

Linkek

• Műszaki adatok
• Rövid cikk és részletes fotógaléria (orosz nyelven)