Porceláncsigák

Porceláncsigák
Ipsa childreni porceláncsigafaj
Ipsa childreni porceláncsigafaj
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Puhatestűek (Mollusca)
Osztály: Csigák (Gastropoda)
Alosztály: Valódi csigák (Orthogastropoda)
Alosztályág: Apogastropoda
Öregrend: Caenogastropoda
Rend: Sorbeoconcha
Alrend: Hypsogastropoda
Alrendág: Neogastropoda
Öregcsalád: Cypraeoidea
Család: Porceláncsigák (Cypraeidae)
Rafinesque, 1815
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Porceláncsigák témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Porceláncsigák témájú kategóriát.

A porceláncsigák (Cypraeidae) a puhatestűek (Mollusca) törzsének a csigák (Gastropoda) osztályába tartozó mélytengeri állatcsalád. A családot kaurikagylóknak is szokták nevezni, meglehetősen közismert képviselőjük, a kaurikagyló (Naria ocellata) faj alapján. Azonban a családot inkább nevezzük porceláncsigáknak, hiszen a kaurikagyló (valójában csigák, nem kagylók) csak egy csigafaj elnevezését jelenti.

Leírás

[szerkesztés]

A porceláncsigák név valóban jól jellemzi e szép, 1–10 cm nagyságú csigákat. Általában az utolsó kanyarulat beborítja a többit. Gyakran az előbb készült kanyarulatok le is bontódnak. A héj nyílása keskeny, mindkét ajak fogazott. Ezek a fogacskák védelmet biztosítanak a csigának a ragadozók elől. A csigák héja olyan sima és fényes mint a porcelán, ezek általában szép mintázatúak, ezért a csigagyűjtők népes tábora körében nagyon közkedveltek. Az élő állat házából alig látunk valamit, ugyanis a köpeny szinte teljesen beborítja.

Elterjedés

[szerkesztés]

A trópusi és szubtrópusi mélytengeri területek lakói. Sekély vagy viszonylag mély vizekben keresnek élőhelyet.[1] Többségük a korallok övezetében él.

Életmód

[szerkesztés]

A porceláncsigák életmódját kevés szóval jellemezhetjük. Általában moszatokkal, szivacsokkal, csalánozókkal, és az alkalomadtán bekebelezhető kisebb ízeltlábúakkal és puhatestűekkel táplálkoznak.

Szaporodás

[szerkesztés]

Petéit többnyire ott rakja le, ahol apály idején sem kerül szárazra a part. Egy-egy petecsomó 150-300, ritkább esetben 500-600 petét tartalmaz. Egy nőstény egy év alatt 100000 petét is rakhat. A nőstény általában addig őrzi őket, amíg ki nem kelnek. A fiatal állatok héja kezdetben a megszokott csigahéjra hasonlít, és csak az utolsó járat felépülésével borítódnak be az addig képződött kanyarulatok.

A kultúrában

[szerkesztés]

Fizetőeszköz

[szerkesztés]

A porceláncsigáknak nagy kultúrtörténeti jelentőségük van. A múltban különböző célokra használták, és bizonyos mértékig még ma is használják. Számos fajukat fizetési eszközként használták, a pénz helyettesítésére. Így például a Pénzkauri (Monetaria moneta) Kínában i. e.1500-tól 200-ig fizetési eszköz volt. E csigapénz Tibetben a 12. században, Jünnan számos részén pedig még a 19. században is forgalomban volt. Bengáliában és Thaiföldön a Gyűrűskauri (Monetaria annulus) nevű faj a 19. században még a pénz szerepét töltötte be. Mindkét említett faj meglehetősen kicsiny méretű, mintegy 1,5-2 cm nagyságú. A kaurikagylók nyugat felé is eljutottak, főként a közel-keleti országokba és Afrikába. Először az arabok, de később az európai kereskedő és hajósnépek is terjesztették. A kagylópénzt azokban az országokban terjesztették el, amelyekkel kereskedelmi kapcsolatban álltak. A csigapénz általánosan elfogadott lett az akkori gyarmati országokban, és így a kereskedők megszabadulhattak a cserekereskedelemmel való bonyodalmaktól. E fizetési eszköz a 12. és a 19. század között élte az aranykorát. Külön hajók hozták a porceláncsigákat Ázsiából Afrikába, és a kereskedők nagy nyereségre tettek szert. Napjainkban teljesen eltűnt, és csak az elzártan élő törzsek körében van még némi szerepe.

Porceláncsigákból készült nyaklánc

Ékszer, dísz

[szerkesztés]

A porceláncsigákat még azokon a területeken is szívesen vásárolták, ahol nem használtak pénzként. Ott a szép kagylókat ékszerként viselték vagy jelképként alkalmazták. Átfúrva, esetleg meg is csiszolva felfűzték, és fejdíszként használták vagy lószerszámokon helyezték el. Nemcsak az indopacifikus területen és Afrikában használták ilyen célokra, hanem a földközi-tengeri népek is. Helyenként még Közép-Európában is megtaláljuk használatának nyomát. A földközi-tengeri népek körében különös szerepe volt a Tigriskauri (Cypraea pantherina), amelyet a szerelem istenasszonyának szenteltnek tartottak. Dél-Olaszországban még ma is találunk porceláncsigákból készült láncokat, amiket a terméketelenség és a nemi betegségek ellen védekezve amulettként viseltek. Afrikában más porceláncsigáknak hasonló értelmű jelentősége van. Tongán és a Fidzsi-szigeteken az Aranykauri (Callistocypraea aurantium) törzsfőnöki jelvény, amelyet felfűzve a nyakukon, illetve a fülükön függőként viselnek, és e díszt nemzedékekről nemzedékekre öröklik. A porceláncsigákkal különböző szerszámokat, hangszereket és fejfedőket is díszítettek. Európában is divatban voltak, főként a hátaslovak szerszámait díszítették velük.

Egyéb felhasználás

[szerkesztés]

A porceláncsigákat szerencsejátékokban is alkalmazták, és szerszámként is használták különböző feladatok elvégzésére. Így például az ókori egyiptomiak papiruszt simítottak vele, a Közel-Kelet egyes országaiban pedig a ruhaneműk „vasalására” használták. A déltengeri országokban megcsiszolva megcsiszolva kókuszdió-kaparónak, tintahal-halászat alkalmával csaléteknek, egyes példányokat pedig horogként alkalmaztak. Mikronézia őslakói tengeri térképeiket pálcikákból és porceláncsigák héjaiból állították össze. A pálcikák jelentették az áramlatokat és a korallzátonyokat, a különböző nagyságú csigahéjak pedig az egyes szigeteknek feleltek meg.

Rendszerezés

[szerkesztés]

Alább a porceláncsigák rendszertani rendszerezése látható:

Képtár

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Cypraeidae (angol nyelven). Seashells. (Hozzáférés: 2022. december 26.)

Források

[szerkesztés]