Ray McKinley | |
William P. Gottlieb felvétele | |
Életrajzi adatok | |
Születési név | Raymond Frederick McKinley |
Becenév | Eight Beat Mac, Mac |
Született | 1910. június 18.[1][2][3] Fort Worth |
Elhunyt | 1995. május 7. (84 évesen)[1][2][3] Largo |
Házastársa | Eleanor Sheehy |
Pályafutás | |
Műfajok | dzsessz |
Együttes | The Dorsey Brothers (1934 – 1939) Glenn Miller Army Air Forces Orchestra |
Hangszer | |
Tevékenység |
|
Kiadók |
|
Ray McKinley weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Ray McKinley témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Ray McKinley, (Fort Worth, 1910. június 18. – Largo, 1995. május 7.) amerikai dzsesszdobos, énekes, zenekarvezető.
Ray McKinley az Egyesült Államokbeli Fort Worthben született. Szülei kilencéves korában vették neki első dobkfelszerelést. Nem sokkal ezután a helyi a The Jolly Jazz Banddel kezdett játszani. Tizenötéves korától és Milt Shaw Detroiters-szel, valamint a Smith Ballew & Duncan-Marin együttesekkel játszott. Első jelentős szakmai kapcsolatát 1934-ben a Dorsey Brothers Orchestra-val kötötte.
McKinley 1929-ben Smith Ballew együttesében találkozott Glenn Millerrel. McKinley és Miller 1934-ben csatlakozott a Dorsey Brothershez. Miller 1934 decemberében Ray Noble-hoz igazolt. Millerrel való barátsága egészen Miller 1944-es haláláig tartott. Miután a Dorsey fivérek 1935-ben szétváltak, McKinley Jimmy Dorsey-vel maradt 1939-ig, mikoris csatlakozott Will Bradley-hez, akinél zenekarvezető társsá vált.
McKinley legnagyobb slágere Bradley-vel énekesként a „Beat Me Daddy, Eight to the Bar” volt, amelyet 1940 elején vettek fel − és amiért dalszerzői elismerést kapott Eleanore Sheehy, a felesége (dalszerző).[1] McKinley-t Eight Beat Mack-ként emllítik a „Down the Road a Piece” című dal szövegében, amelyet Will Bradley-vel és Freddie Slackkal készített 1940-ben.
McKinley és Bradley 1942-ben szétváltak. McKinley megalapította saját zenekarát, amely a Capitol Records számára készített felvételeket. A McKinley-nek ez a zenekara rövid életű volt, mert amikor feloszlatta a zenekart, csatlakozott a Glenn Miller „Army Air Forces” zenekarához, amelyet Miller 1944. decemberi repülőgéppel való eltűnése után Jerry Gray hangszerelővel vezetett. A következő év végén McKinley zenekarával a legendás hangszerelő, Eddie Sauter eredeti anyagokból készült művét mutatta be. De mivel a lemezbiznisz akkor hanyatlóban volt, 1950-re McKinley részmunkaidőssé, majd rádiós és tévés közreműködővé vált.
1956-ban a James Stewart főszereplésével készült Glenn Miller élete[4] című film sikere után McKinley-t választották az újjáélesztett Glenn Miller Orchestra vezetőjévé, amely továbbra is működik, és amelyet McKinley 1966-ig vezetett.[5]