Rota Romana

Rota Romana (Tribunal Rotae Romanae)
Rangja:bíróság
Alapítója:X. Piusz pápa
Alapítás dátuma:1908. június 29.
Feladatköre:az Apostoli Szentszék rendes fellebbviteli bírósága.
Vezetője:Alejandro Arellano Cedillo dékán
A Wikimédia Commons tartalmaz Rota Romana témájú médiaállományokat.
Tárgyalás a Rota Romana-n

A Rota Romana (latinul: Tribunal Rotae Romanae) az Apostoli Szentszék rendes fellebbviteli bírósága.

Története

[szerkesztés]

A Rota Romana az Apostoli Kancelláriából származik, jelen formájában 1908-tól áll fenn, de története sokkal régebbire nyúlik vissza. III. Ince pápa az akkor már létező, s az Apostoli Kancellária mellett fennálló ügyhallgatókra bízta az ítélkezés feladatát. Ezt X. Gergely pápa megerősítette, s állandó bírósággá alakította át. Első szabályzatát XXII. János pápa 1331-ben hozta meg. Nevük valószínűleg a kör alakú asztalból származik, amely körül az ügyhallgatók, későbbi bírák összegyűltek megtárgyalni az ügyeket és ítélkezni.

IV. Szixtusz pápa 1472-ben az ügyhallgatók számát 12 főben szabályozta. Illetékességi körét XIV. Benedek pápa 1474-ben szabályozta. Az ügyhallgatókat a Római pápa választotta, de hagyományosan Spanyolország kettő, Németország, Franciaország, Bologna, Milánó, Velence, Ferrara és Perugia egy-egy főt jelölhetett a bíróság tagjai közé.

XVI. Gergely pápa 1834-ben a Rota Romanát a Pápai állam fellebbviteli bíróságává tette, s a Pápai állam 1870-es megszűnésével tevékenysége gyakorlatilag megszűnt.

X. Piusz pápa 1908. június 29-én élesztette újra, ekkortól beszélhetünk a mai értelemben vett Rota Romanáról. Tevékenységét legutóbb II. János Pál pápa szabályozta 1982-ben.

Feladatköre

[szerkesztés]

Mint az Apostoli Szentszék rendes fellebbviteli bírósága a Rota Romana jelentős függetlenséggel bír. Ügyrendjét, eljárási rendjét maga határozza meg.

A Rota Romana első fokon ítélkezik:

  • Az Egyházi Törvénykönyv (CIC) 1405. kánon 3§-ban szereplő ügyekben:
  1. Püspökök fölött egyházi peres ügyekben, az 1419. kánon 2. §-ának érintetlenül hagyásával;
  2. Prímás apát, monasztikus kongregációk legfőbb apátja és pápai jogú szerzetes intézmények legfőbb elöljárója fölött;
  3. Az egyházmegyék és mindazon egyházi akár természetes, akár jogi személyek ügyeiben, akiknek a római pápán kívül nincs más elöljárójuk.[1]
  • Mindazokban az ügyekben, melyeket a pápa - akár a felek kérésére - a saját ítélőszéke elé vont, s az ügyben ezt a bíróságot kijelölte. Ezekben az ügyekben második és további fokozatokon is maga a Rota ítélkezik, kivéve, ha a pápa mást döntést hoz.

A Rota Romana másodfokon ítélkezik:

  • Mindazokban az ügyekben, ha a rendes, az 1419. kánonban[2] foglalt elvek alapján hozott ítélet ellen fellebbezéssel éltek. Minden hívőnek joga van hozzá, hogy a megyés püspök ítélete ellen a Pápához fellebbezzen.[3]
  • A saját első fokon hozott ítéletei elleni fellebbezés esetén, azzal a kitétellel, hogy ilyenkor aki részt vett az első fokú ítéletben a másodfokúban nem vehet részt.

A Rota Romana harmad, vagy további fokon ítélkezik:

  • Azokban az ügyekben, melyekben már vagy ő maga, vagy bármely más bíróság ítéletet hozott, kivéve ha ítélt dologról van szó.[4]

Vezetői

[szerkesztés]
  • Joachim-Jean-Xavier d'Isoard (1823–1827)
  • Michele Lega (1908–1914)
  • Massimo Massimi (1924–195)
  • André-Damien-Ferdinand Jullien (1944–1958)
  • William Theodore Heard (1958–1959)
  • Francis John Brennan (1959–1968)
  • Boleslaw Filipiak (1967–1976)
  • Ernesto Maria Fiore (1985–1993)
  • Mario Francesco Pompedda (1993–1999)
  • Raffaello Funghini (1999–2004)
  • Antoni Stankiewicz (2004–2012)
  • Pio Vito Pinto (2012–2021)
  • Alejandro Arellano Cedillo (2021–)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ CIC 1405. kánon 3§
  2. ↑ Minden egyházmegyében, minden a jogban kifejezetten ki nem vett ügyben a megyés püspök az elsőfokú bíró, aki bírói hatalmát személyesen vagy mások által gyakorolhatja(...) - Vö. CIC 1419)
  3. ↑ Vö. CIC 1438. kánon
  4. ↑ Vö. CIC 1444. kánon 1§. 2.

Források

[szerkesztés]
  • Magyar katolikus lexikon
  • Erdő Péter: Egyházjog, Budapest, 2003. ISBN 963-361-463-5 - Letölthető a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból
  • Pietro Brunori: A katolikus egyház. Alapok, személyek, intézmények. Budapest, 2002. ISBN 963-361-273-X