Sancta Maria Alemannorum

Sancta Maria Alemannorum
Valláskatolicizmus
NévadójaSzűz Mária
Építési adatok
Építése1127 vagy később[1]
Bezárása1187
Stílusromán építészet
Építtetőjeszentföldi német keresztesek
Elérhetőség
TelepülésJeruzsálem óvárosa, zsidó negyed
HelyMiszgav ladach utca
Elhelyezkedése
Sancta Maria Alemannorum (Jeruzsálem óvárosa)
Sancta Maria Alemannorum
Sancta Maria Alemannorum
Pozíció Jeruzsálem óvárosa térképén
é. sz. 31° 46′ 32″, k. h. 35° 13′ 59″31.775598°N 35.233028°EKoordináták: é. sz. 31° 46′ 32″, k. h. 35° 13′ 59″31.775598°N 35.233028°E
Térkép
A Wikimédia Commons tartalmaz Sancta Maria Alemannorum témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Sancta Maria Alemannorum[2] (lat. ’Német Szűz Mária’ vagy ’németek Szűz Máriája’) keresztes korabeli, romos állapotú hajdani katolikus templom Jeruzsálem óvárosában, a mai zsidó negyedben. A 12. század első felében alapított, bazilikális elrendezésű, román stílusú templomot a szentföldi németek működtették, akik ispotályt és zarándokszállást is építettek a szentély mellé. Az épületegyüttes 1187-ig, a keresztes Jeruzsálem elestéig üzemelt eredeti funkciójában; ezután az enyészeté lett. Feltárása és régészeti parkká alakítása az 1967-ben kezdődő, a zsidó negyedben végzett régészeti munkálatokhoz kötődik.

Leírása

[szerkesztés]

A Sancta Maria Alemannorum a keresztes Jeruzsálem német negyedének keleti lejtőjén, a Templom-hegy délkeleti részéhez és az ottani Templum Salomonishoz vezető[3] Németek utcájában épült; ezt a területet ma a zsidó negyed(wd) foglalja el. Nem messze tőle állt a jeruzsálemi németek másik temploma, a St. Thomas Alemannorum.[2][4] A Sancta Maria Alemannorum egy nagyobb komplexum részét képezte: délről egy emeletes csarnok, észak felől egy másik ház tartozott hozzá, valamint esetleg a templomtól délre és nyugatra feltárt keresztes korabeli épületek is a Sancta Maria Alemannoruméi lehettek.[5][6] Maga a templom román stílusú, keletelt, s a szentföldi keresztes építészetben népszerű bazilikális elrendezésű: a főhajót a két mellékhajótól három-három darab, 1 m × 1 m-es négyzet alaprajzú oszlop választotta el. Ezek közül csak a szentélyhez legközelebb eső oszloppár talapzata maradt eredeti helyén; rajtuk kívül a nyugati fal két pilasztere is megőrződött.[7][5] Az in situ található „könyökoszlopok” – a jeruzsálemi keresztes építészet vívmányai: behajlított könyök formájú gyámkövek díszesen faragott oszlopfővel – arra utalnak, hogy a főhajót dongaboltozat fedte. A könyökoszlopok főjét levélmotívumok ékesítették.[8][9][10]

Mindhárom hajót félköríves, ablakos apszis zárta. A középső apszis ablaka alacsony, ám széles, nem túl hegyes csúcsban végződő íve jórészt rekonstrukció. A szélső apszisokban kettő-kettő ablak ült egymás fölött, ezek magasak és keskenyek.[4] D. Pringle művészettörténész azt feltételezi, a középső apszisban is két ablak lehetett függőlegesen.[11] Az apszisokban egy-egy oltár állhatott, hasonlóan többek között a Szent Anna-templomhoz(wd). A szentély padlózata a hajókéhoz képest egy lépcsőfoknyival magasabban volt, az apszisfalak mentén kőpad futott körbe.[5] A lejtős domborzati viszonyok miatt a szentélyt alulról egy 5 méteres belmagasságú, boltozatos helyiség támasztotta alá, melyet a keresztes korszak után beköltöző lakók víztározóként hasznosítottak.[12] Az északi apszis falának alsó részében fehér alapon sötétbarna mintás freskómaradványok nyomaira bukkantak, de stílusukat és keletkezési idejüket nem lehet megállapítani. A faragott mészkőtömbökből rakott falak 1,5–2 m vastagok voltak.[12] Az északi apszisban maradt meg épen a legmagasabb falszakasz: ez 4,9 méterig, a geometrikus mintázatú geiszonig(wd) nyúlik.[13] A padló kétrétegű: az alsó döngölt agyag, a felső, a templom keleti és középső részén épségben megmaradt réteg fehér, 20 × 20 cm-es kőlapos burkolat. Kettős rétege arra enged következtetni, hogy a templomot két fázisban építették.[12]

A templom alapterülete A. Ovadiah mérései szerint hozzávetőleg 20 × 12 m: a főhajó 5 m, a mellékhajók 3,5 m szélesek; a középső apszis 2,6 m, a szélsők 2 m mélyek.[12] D. Pringle ugyanezen viszonylatokra a következő számokat közli: alapterület 23 × 15,6 m; a főhajó szélessége 4 m, a mellékhajóké 2,8 m, a középső apszisé 3,36 m, az oldalsóké 2 m.[14]

A nyugati oldalon, a szentéllyel ellentétesen három bejárata volt a templomnak: a középső, a főbejárat román stílusú, magas és széles (2,9 × 1,15 m); a mellékhajókba nyíló két szélső alacsonyabb, keskenyebb (0,8 m) és egyszerűbb. A baloldali kapu alá 10 méter mély ciszternát vájtak.[15] A templom északi oldalából négy ajtó nyílott az ottani épület felé; a déli részen a második boltozat alól három lépcsőfokos, széles boltíves átjáró vezetett át az ispotálycsarnok felső szintjére.[16] A déli apszis külső falában 1,2 m széles, 2,6 m magas boltíves fülkét alakítottak ki, keretét két faragott gyámkő zárta. A fülke eredeti funkciója ismeretlen; egy későbbi beavatkozás során 1 m széles nyílást ütöttek rajta, ezáltal teremtve bejárót az apszisba.[12]

A tető nem maradt meg, de a korszakra jellemző nyeregtető lehetett. A feltárást vezető A. Ovadiah nem tartja kizártnak, hogy a nyugati oldalon egykoron harangtorony magasodhatott.[12]

  • A legmagasabb épen maradt falszakasz az északi apszisban. Felül a geiszon szegélyezi
    A legmagasabb épen maradt falszakasz az északi apszisban. Felül a geiszon szegélyezi
  • Levélmotívummal ékesített könyökoszlop, a keresztes építészet vívmánya
    Levélmotívummal ékesített könyökoszlop, a keresztes építészet vívmánya
  • A főhajó és a bal oldali mellékhajó
    A főhajó és a bal oldali mellékhajó
  • A déli, emeletes csarnok maradványai. A két alsó boltív rekonstrukció; a felső harmadik, melyet könyökoszlop tart, eredeti
    A déli, emeletes csarnok maradványai. A két alsó boltív rekonstrukció; a felső harmadik, melyet könyökoszlop tart, eredeti

A templomhoz tartozó épületek

[szerkesztés]

A templom mindkét oldalán szintúgy a keresztes korszakból származó, a kelet–nyugat tengelyre fekvő épület állt. Az északi oldali hozzávetőleg a templommal azonos vonalban kezdődött, de hosszabb volt nála; a déli csarnok is túlnyúlott a templomon, de nyugati fala beljebb esett a temploménál.[17]

A déli oldal kétszintes csarnokát illetően a történeti források nem egyértelműek arra vonatkozólag, ez zarándokházként vagy ispotályként működött-e; az épületek feltárását végző régészek szerint utóbbiként, míg előbbi funkcióját a templom északi oldalán lévő, fel nem tárt épület töltötte be.[18] D. Pringle ezzel szemben az északi épületet mondja az ispotálynak és zarándokháznak, a délit pedig az ott szolgáló testvérek dormitóriumának és refektóriumának gondolja.[1] A csarnok 20 × kb. 11 m-es alsó szintjét három főpillér tagolta két széles folyosóra, illetve folyosónként négy-négy keresztboltozatra. A boltíveket a középen elhelyezkedő három oszlopon kívül nyolc további falpillér tartotta.[19] A folyosók keleti végén egy-egy ablak volt, s további egy ablak nézett az épület déli sarkából az utcára; eredetileg a déli fal mind a négy boltozata alatt egy-egy ablak lehetett.[20] Az alsó szintre a templom déli oldalának támaszkodó lépcsőn lehetett lejutni.[12] Az emelet hasonló elrendezésű és szélességű, de kissé hosszabb (27 m) és díszesebb volt:[19][21] egymástól körülbelül 3 méterre álló, négyzetes oszlopokra nehezedett a bordás keresztboltozatos mennyezet. A kolumnák a templomhoz hasonlóan itt is könyökoszlopok; lekerekített talapzatuk alatt hellenisztikus korból származó falmaradványok fellelhetőek; vélhetően a mamelukok idejében erre az alépítményre egészében megőrzött vakolt falat húztak fel.[12] A keresztes korabeli kapuk ilyenformán nem maradtak meg, de valószínűleg a nyugati falban is nyílt ajtó az utcaszintre. További bejárat található a csarnoknak a templomon túlnyúló északi falszakaszán; az ajtóhoz a templom keleti fala, tehát az apszisok mellett épített boltíven támaszkodó lépcső vezetett fel.[1]

A templom északi felén álló ház viszonylag nagy méretű, 21 m × 36 m-es, téglalap alakú, udvaros épület lehetett.[19] Bejárata a nyugati utcafrontra nézett. Az esővíz gyűjtésére öt ciszternát alakítottak ki alatta, ezekben főként a 13. században készült kerámiákat találtak.[1][22]

Az alapterület alapján Piers D. Mitchell, az orvoslás történetével is foglalkozó régész szerint a Sancta Maria Alemannorum kórháza az ágyak összezsúfolása esetén 100-150, szellősebb elhelyezés mellett 30-50 felnőtt beteget tudott fogadni egyszerre.[23]

Története

[szerkesztés]

Az isteni kegyelem arra indított egy tiszteletreméltó és vallásos németet, aki a városban élt a feleségével, hogy saját költségén ispotályt építtessen, ahová szegény és beteg németeket fogadhat be. Ám minekutána sok szegény zarándok látogatta a házát, azért, hogy az általuk ismert nyelvet használhassák, a pátriárka beleegyezésével és áldásával kápolnát emeltetett az imént említett ispotály szomszédságában, és Isten anyjának, a Boldogságos Máriának szentelte.

“
”
Vitry Jakab: Historia Hierosolymitana[24]

A 13. század első felében író Vitry Jakab(wd) francia teológus és krónikás tudomása szerint az első keresztes hadjárat után nem sokkal egy Jeruzsálemben letelepedő német ember és a felesége ispotályt és hozzá tartozó templomot hozott létre a városban, kifejezetten német honfitársaik számára.[25][26] Ezt a Sancta Maria Alemannorum templomával és kórházával szokás azonosítani. Egy, az 1380-as évekre datált forrás 1127-re teszi az alapítás évét, és említ egy további, a német nőknek fenntartott ispotályt is.[25] Időben a legkorábbi beszámoló az 1160-as évek végén a Szentföldre elzarándokoló Würzburgi Jánostól(wd), egy német paptól származik, akinek úti leírásában már szerepel a Sancta Maria Alemannorum: „[van ebben az utcában] egy ispotály egy templommal, melyet újonnan építettek Szűz Mária tiszteletére, s a »Német háznak« hívják. Kevés olyan nem németajkú van, ha akad egyáltalán, aki adományt juttatna neki.”[27] Az újkori történészek többsége az 1127–28. esztendőt adja meg a templomalapítás időpontjaként, ám D. Pringle művészettörténész rámutat arra, hogy Vitry Jakab leírása alapján a templom valamivel későbbi az ispotálynál.[1]

Talán az alapítók házaspár mivolta miatt a német intézmény nem fejlődött egyházi renddé.[28] A németek és a johanniták ispotályai mindazonáltal valószínűleg vetélkedhettek egymással, elsősorban a működéshez szükséges adományokért; a versengés megszüntetésének érdekében 1143 decemberében II. Celesztin pápa a német ispotály perjelét és az ott szolgáló testvéreket (servientes) – a német ispotály külön identitásának megőrzése mellett – a johanniták mesterének fennhatósága alá rendelte.[25] A külön identitás azt takarta, hogy a perjel és segítői, valamint az intézményben elszállásoltak és ápoltak ezentúl is német etnikumúak voltak.[29] VI. Welf spoletói herceg(wd) 1167-es látogatása a templomban és az ispotályban pénz-, föld- és terményadományokat hozott az ottani német testvéreknek.[3] 1176-ban a templomban, valószínűleg az északi oldalhajó apszishoz közeli fülkéjében temették el a jeruzsálemi zarándoklaton életét vesztő Zsófia bentheimi grófnőt(wd).[25][30] Amalrik jeruzsálemi király 1177-es oklevele említi a német ispotály birtokait és gazdaságait. Az iratban szereplő nabluszi cukornádból szirupos orvosságot, úgynevezett elektuáriumot főztek a betegeknek.[31]

Asher Ovadiah a templom pusztulását 1187-re teszi, Szaladin egyiptomi szultán seregei ekkor foglalták el Jeruzsálemet a keresztesektől.[32] Meir Ben Dov történész szerint Szaladin hódításakor mindössze keresztény templom funkcióját vették el az épületnek; részleges pusztulása Szaladin unokaöccse, al-Muazzam Ísza damaszkuszi emír(wd) nevéhez köthető, aki 1219-ben Jeruzsálem védműveit és számos más épületét leromboltatta;[33] a végső csapást pedig a mamelukok hatalomra jutása jelentette.[34] Nem ismeretes, az 1187-es ostrom után mi lett a német ispotályban és templomban szolgáló papok, testvérek sorsa − talán Európába menekültek, erre utalhat III. Kelemen pápának a „jeruzsálemi Szűz Mária-templom német testvéreit” az egyházfő védelme alá vevő, 1191. február 6-ai dokumentuma.[25] Akkon 1189–91-es ostroma alatt német keresztes lovagok alapítottak egy másik szentföldi német ispotályt, mely hamarosan a Német Lovagrenddé nőtte ki magát.[35] Noha a teuton legendák, illetve például II. András magyar király 1211 körüli kiváltságlevelei folytonosságot tételeznek a jeruzsálemi és az akkoni német lovagrend között,[36] a történészi konszenzus szerint sem személyi, sem birtokbeli kapcsolat nem volt a két alapítás között.[35][37] A teuton lovagrend csak 1229 áprilisában – miután Jeruzsálem visszakerült keresztény fennhatóság alá a hatodik keresztes hadjárat eredményeként – kapta meg II. Frigyes német-római császártól a hajdani jeruzsálemi német ispotályt és annak birtokait. Az adomány ellen az 1143-as, a templomot és az ispotályt a johanniták alá rendelő pápai rendelkezésre hivatkozva a johanniták 1229-ben és 1239-ben is tiltakoztak az aktuális pápánál; panaszuk mindkét alkalommal elutasításra talált, és Jeruzsálem 1244-ben újfent muszlim kézre jutott.[36] A német komplexum épületmaradványait hosszú ideig lakóhelyként hasznosították.[30]

A német ispotály egykori léte és hozzávetőleges helye még a 19. században is ismert volt.[30] A falmaradványokat az újkorban először a Palestine Exploration Fund megbízásából tevékenykedő C. F. Tyrwhitt-Drake, T. Chaplin és C. R. Ronder azonosította és írta le a Sancta Maria Alemannorumként 1872-ben. A jobb állapotban megmaradt nyugati szárny falai között ekkor családok laktak.[2] A templomromok újrafelfedezésére 1968-ban került sor: az 1967-ben a jeruzsálemi óvárosban megkezdődött, nagyszabású régészeti vizsgálódások keretében tárták fel, miközben a Siratófalhoz tervezett új út vonaláról távolították el a romokat.[2] A templomot és a déli csarnokot kiásták, az északi oldalán lévő építmény azonban feltáratlanul maradt.[5] A. Ovadiah és E. Necer(wd) ásatását követően a jeruzsálemi városvezetés M. Ben Dovot bízta meg a Sancta Maria Alemannorum állagmegóvási munkálataival és részleges újjáépítésével: ennek során az omlásveszélyes falakat megerősítették, a keresztest követő korokból származó kiegészítéseket visszabontották.[34] Ezután a területet régészeti parkként nyitották meg.[36] 2009. február–augusztus között állagmegőrzést végeztek az épületkomplexumon, elsősorban az ispotály romjain.[38]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d e Pringle 2007  235. oldal
  2. ↑ a b c d Bahat, Dan: Recently-Discovered Crusader Churches in Jerusalem. In Ancient Churches Revealed. Szerk. Yoram Tsafrir. Jerusalem: Israel Exploration Society; Washington D.C: Biblical Archaeology Society. 1993. 123–127., különösen 123. o. ISBN 9789652210166  
  3. ↑ a b Lotan 2016  23. oldal
  4. ↑ a b Boas 2001  125. oldal
  5. ↑ a b c d Ovadiah 1993  136. oldal
  6. ↑ Boas 2001  89. oldal
  7. ↑ Pringle 2007  231. oldal
  8. ↑ Grabiner, Esther: The Elbow Column: An Original Crusader Creation. In Knights of the Holy Land: The Crusader Kingdom of Jerusalem. Szerk. Silvia Rozenberg. Jeruzsálem: The Israel Museum. 1999. 193–201. o. ISBN 9789652782342  
  9. ↑ Pringle 2007  231–32. oldal
  10. ↑ Israel Antiquities Authority: “Elbow” column and smooth-leaf capital. The Israel Museum (angolul) (Hozzáférés: 2024. július 2.) A Sancta Maria Alemannorumban talált könyökoszlopok egyike.
  11. ↑ Pringle 2007  232. oldal
  12. ↑ a b c d e f g h Ovadiah 1993  138. oldal
  13. ↑ Pringle 2007  229. és 232. oldal
  14. ↑ Pringle 2007  231. és 232. oldal
  15. ↑ Ovadiah 1993  136–37. oldal
  16. ↑ Ovadiah 1993  137. oldal; Boas 2001  126. oldal
  17. ↑ Pringle 2007  230. oldal
  18. ↑ Ovadiah 1993  138–39. oldal
  19. ↑ a b c Boas 2001  160. oldal
  20. ↑ Mitchell 2004  77. oldal
  21. ↑ Pringle 2007  233. oldal
  22. ↑ Ben Dov 1993  142. oldal
  23. ↑ Mitchell 2004  97–98. oldal
  24. ↑   Jacques de Vitry: A History of Jerusalem, A.D. 1180. Ford. Aubrey Stewart. London: Palestine Pilgrims’ Text Society. 1896. 55. o. = PPTS, 11.   Idézi Boas 2001  160. oldal
  25. ↑ a b c d e Pringle 2007  228. oldal
  26. ↑   A kifejezetten egy nemzet tagjai számára létrehozott ispotályoknak hagyománya volt a Szentföldön; létezett többek között magyar ispotály is. Ld. Ben Dov 1993  140. oldal
  27. ↑ Folda, Jaroslav: The Art of the Crusaders in the Holy Land, 1098–1187. Cambridge: Cambridge University Press. 1995. 405. o. ISBN 9780521453837  
  28. ↑ Mitchell 2004  75. oldal
  29. ↑ Lotan 2016  22–23. oldal
  30. ↑ a b c Boas, Adrian J: Crusader Archaeology: The Material Culture of the Latin East. 2nd edition. Abingdon, Oxon és New York: Routledge. 2017. 232 és 241. o. ISBN 9781138900257  
  31. ↑ Mitchell 2004  76. oldal
  32. ↑ Ovadiah 1993  139. oldal
  33. ↑ Boas 2001  19. oldal
  34. ↑ a b Ben Dov 1993  140. oldal
  35. ↑ a b Sarnowsky, Jürgen: Teutonic Order. In The Crusades: An Encyclopedia. Szerk. Alan V. Murray. Kalifornia, Santa Barbara: ABC-CLIO, Inc. 2006. 1158–1166., különösen 1158. o. ISBN 1-57607-862-0  
  36. ↑ a b c Pringle 2007  229. oldal
  37. ↑ Mitchell 2004  78. oldal
  38. ↑ Rosenblum, Amit: Conservation of the Church of St. Mary of the Knights (The German Church). Israel Antiquities Authority, Conservation Department (angolul) (2010) (Hozzáférés: 2024. július 17.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]