Sticholonche zanclea | ||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
![]() | ||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
Tudományos név | ||||||||||||||
Sticholonche zanclea Hertwig 1877 | ||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||
![]() A Wikifajok tartalmaz Sticholonche zanclea témájú rendszertani információt. ![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Sticholonche zanclea témájú kategóriát. |
A Sticholonche zanclea a sugárállatkák (Radiolaria) Sticholonchea kládjának Taxopodida csoportjának Sticholonche nemzetsége egyetlen faja. Nyílt óceánokban fordul elő 99–510 m mélyen. Korábban a napállatkák közé is sorolták a Taxopodidában, majd különös sugárállatkaként említették, utóbbit genetikai kutatások is alátámasztják. Az Acantharea csoport közelébe sorolják.[1]
Mintegy 200 μm-es, de mérete jelentősen változik, kétoldali szimmetriája van, elöl kissé lapos és széles. Axopódiumai önálló sorokat alkotnak, 6 egy dorzális mélyedésben van és merev, a többi mozgékony. Ezeket elsősorban felhajtóerő céljából használja, nem táplálkozáshoz. 14 tüskecsoportja és sok kisebb spiculája van, de a többi sugárállatka-csoporttól eltérően nincs központi kapszulája.[2]
A Sticholonche zanclea fajt, a Sticholonche nemzetséget és a Sticholonchidae kládot 1887-ben írta le Hertwig, a Taxopodidát 1883-ban írta le Fol.[3] A Sticholoncheát 1913-ban írta le először Poche, majd 1977-ben módosította Petrushevskaya.[1]
Grassé 1953-ban a nap- és sugárállatkák közti átmenetként írta le.[4]
A Sticholonche nemzetséget korábban a napállatkák közé sorolták, Thomas Cavalier-Smith 1993-ban a Radiozoa Spasmaria csoportjába helyezte az Acanthareához hasonló spazminalapú Ca2+-aktivált mionémák jelenléte alapján.[1]
2018-ban Thomas Cavalier-Smith létrehozta a Sticholonchiát, és a Radiozoával együtt az Ectoretába sorolta.[5] 2019-ben Adl et al. a sugárállatkák közt helyezte el a Taxopodidában.[6]
Nem rendelkezik stroncium-szulfát-tartalmú héjjal. Axopodiális axonéma-mikrotubulusai hat- vagy tizenkétszög alakban rendeződnek. Mionémái az axopódiumok alapjához csatlakoznak, és az evezőmozgást segítik. Mitokondriális cristái kerek csövek.[1]
Spiculái csak a felszíni citoplazmába mélyedő rozettákat alkotnak, míg mozgásra használt axopódiumai kis csészesorokat alkotnak a 80 · 25 μm-es központi helyzetű magban. A mikrotubulusok végén lévő sűrű anyag a mikroszálakkal reagálva okozza a mozgását.[2]:314, 316
Magi kapszulája dorzális oldalán konvex, ventrális oldalán konkáv.[2]
Négyféle axopódiuma van, ezek a ventrális, laterális, dorzolaterális és dorzális.[2]
Axopódiumain nincs extruszóma.[6]
2000-ben mutatták ki Eskinazi-Sant'Anna et al., hogy a mezozooplanktonikus Parvocalanus crassirostris, a Paracalanus quasimodo, a Temora stylifera és a Temora turbinata étrendje része.[4]
Megtalálható evezőlábú rákok és Euphausia-fajok ürülékében alacsony S. zanclea-szint mellett is, ez alapján különböző trofikus szintű élőlényeknek is fontos táplálékforrás brazil partmenti vizekben.[4]
Gyakori a földközi-tengeri planktonban.[4]
Első 18S rRNS-mintája 2004-ből ismert.[7]
Kevés molekuláris szekvenciája ismert, filogenetikai helyzete így összetett és bizonytalan.[8] Az α- és β-tubulin új funkcióval rendelkezik benne, de nem történt meg benne sem a Radiolariára, sem a Foraminiferára jellemző tubulinduplikáció. Megváltozott β-tubulinja a β2-tubulin, ennek megfelelően módosult α-tubulin nélküli működése vitatott volt, míg Krabberød et al. felfedezték az α2-tubulint egysejtes transzkriptomjaiban. E módosult tubulinok nem találhatók meg az Endomyxában.[9]
GC-tartalma 53,5%.[9]
A Taxopodida bazális Retaria-klád, ebbe tartozik e faj[9] és több környezeti klád.[6]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Sticholonche című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.