Supermarine Attacker
A Supermarine Attacker egy angol sugárhajtású vadászrepülőgép volt, melyet a Supermarine vállalat gyártott a Királyi haditengerészet Tengerészeti légihadserege (FAA) számára. Ez volt az FAA első sugárhajtású vadászgépe[1]
Tervezés és fejlesztés
[szerkesztés]
Az Attacker fejlesztésére a Légügyi Minisztérium 1944. évi E.10 specifikációja alapján került sor. ("E" az experimental = kísérleti angol szó rövidítése.) A konstrukció felhasználta a Supermarine Spiteful dugattyús motoros vadászrepülőgép lamináris profillal rendelkező egyenes szárnyát, mely utóbbi repülőgépnek kellett volna felváltania a híres Supermarine Spitfire vadászgépet. Az Attackert úgy is hívták eredetileg, hogy "Sugárhajtású Spiteful".[2] A repülőgépet ideiglenes vadászgép megoldásnak szánták a Királyi Légierő (RAF) számára, amíg egy másik repülőgép, amelyik szintén a Nene sugárhajtóművet használta, el nem készül. 1944. augusztus 30-án adtak fel megrendelést három prototípusra,[3] ezekből a második és harmadik repülőgép-hordozóra alkalmas kivitelben kellett, hogy elkészüljön. További 24 sorozatgyártás előtti példányt is megrendeltek 1945. július 7-én, melyből hat a RAF-nak 18 pedig a haditengerészeti légierőnek volt szánva.[4][5]
A Spiteful prototípus kezelési problémái a sugárhajtású változat fejlesztését is hátráltatta, és ez azt eredményezte, hogy a 24 gép gyártását leállították, de a három prototípuson tovább dolgoztak. Az eredeti tervekkel ellentétben a haditengerészet 18 darab de Havilland Vampire Mk 20 repülőgépet rendelt, hogy megkezdje a sugárhajtású gépek szolgálati kipróbálását.[6][7] Végül a RAF lemondott mind a Spiteful, mind az Attacker tervéről, mivel egyik sem kínált jobb paramétereket a már hadrendbe állított Gloster Meteor és de Havilland Vampire vadászgépeknél.[8] A Supermarine a projektet a flotta követelményeihez igazított változatára ajánlatot tett az Admiralitásnak is. A 392. jelű TS409 szériaszámú szárazföldi prototípus szállt fel először 1946. július 27-én Jeffrey Quill berepülőpilóta vezetésével.
Az Attacker egy sor hiányossággal küzdött, melyek többsége a kapkodó fejlesztésnek volt köszönhető. Az egyik ilyen a Spiteful farokkerekes futóművének megtartása volt, melyre azért került sor, mert elhúzódott azoknak a szerszámgépeknek a beszerzése, melyek lehetővé tették volna a szárny átalakítását és ezzel lehetővé vált volna orrkerekes futómű alkalmazása. A farokkerekes futóművel sokkal nehezebb volt repülőgép-hordozóra leszállni, a füves repülőtereken pedig a gép alacsonyan elhelyezkedő és lefelé irányuló fúvócsöve olyan mély barázdát fújt ki a talajból, hogy "három ember fekhetett bele".[9]
Az első tengerészeti prototípus, a 398. jelű TS413 1947. június 17-én repült először Mike Lithgowval a pilótaülésben, három évvel a Meteor szűzrepülése után. Az FAA sorozatgyártásra 1949. novemberben adott megrendelést. Az első sorozatgyártású gép, az F 1 változat 1950-ben állt készen, és az FAA-hoz 1951 augusztusában állt szolgálatba a 800 tengerészeti légiszázadnál. Az F 1 változat fegyverzete négy 20 mm-es Hispano-Suiza HS.404 gépágyúból állt egyenként 125 lőszerrel. Motorja egy Rolls-Royce Nene Mk. 101 gázturbinás sugárhajtómű volt.
Szolgálatban
[szerkesztés]
Az Attackernek rövid pályafutása volt a flottánál, egyáltalán nem szerepelt bevetésen és az első vonali szolgálatból 1954-ben kivonták. A Királyi Haditengerészet Önkéntes Tartalékánál még 1957-ig használták. Az Attackert a bevetésre kész századoknál a későbbi és sokkal hatékonyabb Hawker Sea Hawk és de Havilland Sea Venom vadászrepülőgép váltotta fel. 1952 és 1953 között 36 Attackert a pakisztáni légierőnek adtak el, ahol az 1960-as évekig volt szolgálatban.
Változatok
[szerkesztés]A legtöbb változat az FAA számára készült. Az FB 1 vadászbombázó változat volt, ami azon kívül, hogy földi célok támadására szánták, nem sokban különbözött az F 1 vadászgéptől. Az FB 2 volt a harmadik és utolsó változat, melyet az új Rolls-Royce Nene sugárhajtóművel szereltek fel és változtattak a sárkány szerkezetén is. Erre a típusra nyolc szárny alatti felfüggesztő konzol került, melyre két 454 kg-os bombát vagy nyolc nem irányítható rakétát lehetett függeszteni.
Műszaki adatok (F 1)
[szerkesztés]Méretek és tömeg
[szerkesztés]- Személyzet: 1 fő
- Hossz: 11,43 m
- Fesztáv: 11,25 m
- Magasság: 3,2 m
- Szárnyfelület: 21 m²
- Üres tömeg: 3826 kg
- Teljes tömeg: 5339 kg
Hajtómű
[szerkesztés]- Hajtóművek száma: 1
- Típusa Rolls-Royce Nene gázturbinás sugárhajtómű
- Tolóereje: 22,2 kN
Teljesítményadatok
[szerkesztés]- Legnagyobb sebesség: 950 km/h
- Hatótáv: 950 km
- Legnagyobb magasság: 13 700 m
- Emelkedési sebesség: 32,26 m/s
Fegyverzet
[szerkesztés]- 4 x Hispano-Suiza HS.404 20 mm-es gépágyú
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Bingham, Victor. Supermarine Fighter Aircraft. Ramsbury, UK: The Crowood Press, 2004. ISBN 1-86126-649-9.
- ↑ Buttler 2010, pp. 54, 56.
- ↑ Buttler 2010, p. 54.
- ↑ Andrews and Morgan 1989, p. 269.
- ↑ Buttler 2010, pp. 56–57.
- ↑ Andrews and Morgan 1987, pp. 269–270.
- ↑ Mason 1992, p.350.
- ↑ Taylor 1969, pp. 432–433.
- ↑ Gunston 1975, p. 130.
Irodalom
[szerkesztés]- Andrews, C.F. and E.B. Morgan. Supermarine Aircraft since 1914. London: Putnam, 1987 ISBN 0-85177-800-3
- Bingham, Victor. Supermarine Fighter Aircraft. Ramsbury, UK: The Crowood Press, 2004 ISBN 1-86126-649-9
- Birtles, Philip. Supermarine Attacker, Swift and Scimitar (Postwar Military Aircraft 7). London: Ian Allan, 1992 ISBN 0-7110-2034-5
- Buttler, Tony. "Database: Supermarine Attacker". Aeroplane. Vol. 38, No. 8, Issue 448, August 2010, pp. 54–71. London: IPC
- Gunston, Bill. "Fighters of the Fifties: Vickers-Supermarine Attacker". Aeroplane Monthly, March 1975
- The Illustrated Encyclopedia of Aircraft (Part Work 1982-1985). London: Orbis Publishing, 1985
- Mason, Francis K. The British Fighter since 1912. Annapolis, Maryland: Naval Institute Press, 1992 ISBN 1-55750-082-7
- Quill, Jeffrey (OBE, AFC, FRAeS). Spitfire – A Test Pilot’s Story. London: Arrow Books, 1989 ISBN 0-09-937020-4
- Sturtivant, Ray. Fleet Air Arm Fixed-Wing Aircraft since 1946. Tonbridge, Kent, UK: Air-Britain (Historians) Ltd., 2004.ISBN 0-85130-283-1
- Taylor, John W.R. "Supermarine Attacker". Combat Aircraft of the World from 1909 to the Present. New York: G.P. Putnam's Sons, 1969 ISBN 0-425-03633-2
- Taylor, Michael J.H., ed. "Supermarine Attacker". Janes's Encyclopedia of Aviation, Vol. 5. Danbury, Connecticut: Grolier Educational Corporation, 1980 ISBN 0-7106-0710-5
További információk
[szerkesztés]
|
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
