Szomory a világ beteg részét szereti festeni. Vonzódik a különlegeshez, a szertelenhez, a misztikumhoz, és mindenhez, ami aberráció. Amilyen érzékiek s mégis érzéken túliak (mert irreálisak) Szomory alakjai, oly buja és beteg a nyelve és stílusa is. A nyelv törvényeinek egyszerűen fittyet hány.
Weisz Jónás kereskedő és Fleischer Jenni fiaként született a budapesti zsidónegyedben, a Király utca 37. számú házban. Kamaszkorától írt, zenét szerzett, zongorán, orgonán játszott. Első drámáját A Nászéj címmel 16 éves korában írta.[4][5] A budapesti kegyesrendi gimnázium elvégzése után 1885-től Vessi/Vészi Mór néven a Zeneakadémia zeneszerzés szakán tanult, de a III. évben (1887―88) megszakította tanulmányait.[6][7] Vonzotta a sajtó, irodalom.
Újságíró lett. Eleinte a Nemzet, azután a Pesti Hírlap és a Pesti Napló munkatársa lett. Dolgozott az Élet című lapnak is, melyet Vikár Béla szerkesztett. 1890-ben a katonai szolgálat elől Franciaországba költözött. Ott, majd Londonban élt, közben a Magyar Hírlapban publikált. Csak 1906-ban költözött haza. 1908-ban csatlakozott a Nyugathoz.
Műveinek témája általában a gyorsan polgárosodó Magyarország társadalmában felmerülő új konfliktusok megragadása. Ma már gyakran modorosnak ható írásait az intenzív zenei hatások, bizonyos romanticizmus jellemzi. Nagyszerű novellái mellett igazi sikereit a – mind a mai napig játszott – színműveivel aratta.
Első művei a 19. század végi francia naturalizmus hatását mutatják, majd a 20. század eleji szecesszió nyomán egyre erősebb zeneiségű s mind szeszélyesebbé és modorosabbá váló, stilizáltan romantikus nyelvet alakított ki. Fő törekvése olyan költői nyelv kiképzése volt, amely zeneileg hat, de túlzásai sokszor öncélúvá tették ezt az igyekezetét. Pályája kezdetén konzervatív, arisztokratikus póz jellemzi műveit. A feudális erőkkel, hagyományokkal szemben álló polgárság hangját szólaltatja meg társadalmi problémákat feszegető írásaiban. Az első világháború borzalmai, majd az ellenforradalmi viszonyok hatására valamivel élesebbé válik kritikája, olykor gúnyosan ábrázolja a vidéki és a fővárosi polgárság életét. Tehetséggel művelte a novellát, de leginkább drámáival aratott sikert. Ezek sorában is első helyen áll a Habsburg-trilógia.
A második zsidótörvény miatt darabjait nem játszhatták többé, a jobboldali sajtó támadásainak céltáblájává vált, még az utcán is tüntettek ellene. A háború előrehaladtával egyre megtörtebb lett, teljesen visszavonult. Testvére, Szomory Emil Szent István körúti lakásáról a nyilasok egy Pozsonyi úti védett svéd házba hurcolták. Szomory Emil haláltáborba került, ő maga pedig állítólag éhen halt.
„Vége nemsokára az egésznek – mondta Szomory Dezső – én érzem és érzem azt is, milyen tehetségtelen dolog volna meghalni az utolsó negyedórában…” (Füsi József naplójából)[8]
Kellér Andor: Író a toronyban (Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1958)
Kellér Andor: Zöld gyep, zöld asztal; Szépirodalmi, Budapest, 1964
Réz Pál: Szomory Dezső alkotásai és vallomásai tükrében (Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971)
Rozgonyiné Molnár Emma: Alakzattársulások egy szépprózai műalkotásban. Szomory Dezső: A párizsi regény; Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 (Az alakzatok világa)
Az irgalom hegyén. Szomory Dezső emlékezete; vál., szerk., összeáll. Réz Pál; Nap, Budapest, 2004 (Emlékezet)
Vas István: Szomory Dezső: Horeb tanár úr (Holmi, 2010/szeptember)
↑Szomori Dezső: Önéletrajz. Az Érdekes Újság Dekameronja, 1913
↑Szomory György: Fények és zenék hatása alatt in: Szomory Dezső: Zene és ének hangjainál. Zenei írások. Budapest, 2009. Múlt és Jövő. 469―490. l. ISBN 9789639512474