Szász Endre (képzőművész)
| Szász Endre | |
 | |
| Szász Endre 1994-ben | |
| Született | 1926. január 7. Csíkszereda |
| Meghalt | 2003. augusztus 18. (77 évesen) Mosdós |
| Nemzetisége | magyar |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szász Endre témájú médiaállományokat. | |
Szász Endre (Csíkszereda, 1926. január 7. – Mosdós, 2003. augusztus 18.) Munkácsy Mihály-díjas magyar festő, grafikus, látványtervező, porcelánfestő, könyvillusztrátor.
Életpályája
[szerkesztés]Édesapja Szász Béla orvos, édesanyja Susenka Erzsébet volt. Az ő családjától örökölhette az iparos-kézműves szellemet, tehetséget. Gyermekkorától kezdve természet után rajzolt. Tizenöt évesen volt első kiállítása. Marosvásárhelyen érettségizett, majd 1946-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Olyan kitűnő mesterek, mint Szőnyi István és Bernáth Aurél keze alatt tanulhatott, ám Szász Endre már akkor is megmutatkozó szabad szelleme nem viselte el sem a Rákosi-éra nyomasztó politikai légkörét, sem az intézményes oktatás kötöttségeit, ezért félbehagyta tanulmányait.[2] Diplomát tehát nem szerzett.
Az 1950-es években koholt vádak alapján egy évet börtönben töltött (1950-ben fegyverrejtegetésért 10 év börtönre ítélték). Szabadulása után könyvillusztrációkat készített, 1951 és 1960 között 600 könyvet illusztrált.
1964-ben Omar Khajjám Rubáiyát című könyve az ő illusztrációival a British Museum nemzetközi pályázatán bekerült a világ harminc legszebb könyve közé. 1968-ban látványtervezője volt az Egri csillagok című nagyszabású magyar történelmi filmnek.
A klasszikus mesterek technikájából merítő, s azt szürrealisztikus elemekkel ötvöző festői stílusával széles körben ünnepelt festővé vált. A szimbolizmus is hatott rá.[3] 1970-től magyar állampolgárként Torontóban, majd az USA-ban élt. 1980-ban hazatérve egy újabb műfajban kamatoztatta tehetségét, a porcelán – mint számára addig kiaknázatlan terület – némi felfogásbeli változást is hozott számára. A hollóházi porcelán manufaktúrában több jelentős porcelánmotívumot jegyez. Opálos szürkében játszó képzeletbeli, szürrealisztikus alakjait egyesítette a keleti ornamentika vonaljátékának stílusával.
,_2021_Kaposv%C3%A1r.jpg)
Hazatelepülése után, Várdán, a Somogyi-dombságban megbúvó békés kis faluban lakott haláláig, a Somssich család hajdani kastélyában. A meglehetősen romos épületet eredeti állapotában újította fel, kertjébe több száz különleges fát és cserjét ültetett. 2000-től képzőművészeti táborokat is rendezett a településen, ahol szobrászatot és festészetet gyakorolhattak a fiatalok. 2003-ban hunyt el, a kaposvári Keleti temetőben temették el.[4]
2006-ban ugyancsak Várdán posztumusz megnyílt a Szász Endre Képgaléria, ahol megtekinthetők voltak művei, de ezek később átkerültek a 2010-ben megnyílt várdai Szász Endre Könyvtárba. A 2011. évtől megnyitotta kapuját a Szász Endre életművét bemutató kiállítás és az általa Várdán elhelyezett gyűjtemény, amely máig is látogatható Szász Endre özvegye Szászné Hajdú Katalin jóvoltából.
Korábbi, 4. felesége, Lula (Schauermann Ibolya) 2009-ben Szász Endre amerikai éveiben gyűjtött nagy értékű hagyatékát felajánlotta a miskolci Herman Ottó Múzeumnak. A mintegy 300 darabos gyűjtemény a művész alkotásai mellett távol-keleti és afrikai néprajzi anyagot is tartalmaz.
„Szász Endre művészete egyedi, a 20. századi hazai grafikában és festészetben meghatározó, iskolateremtő”.[5]
Közterületeken, illetve közintézményekben látható alkotásai
[szerkesztés]Keze nyomát őrzi a Budapesten az M3-as metróvonal Dózsa György úti metróállomásán, mindkét irányban található egy-egy méretes, Dózsát ábrázoló tűzzománc alkotása.
Világviszonylatban is unikális vállalkozás volt, hogy a Mester – mintegy új műfajt teremtve – ötven „porcelánfal”-ra dolgozta rá teremtő képzeletének forma- és színgazdag figuráit.[6] A freskókkal vetekedő méretű porcelán faliképek megalkotásakor a nyers, mindössze öt milliméter vastagságú porcelánra szórópisztollyal fújta rá a festéket; a lapok kiégetése ezt követően történt meg. Evvel a technikával készült a Győri Nemzeti Színház előcsarnokának arany-fehér porcelánfala, a Miskolci Egyetem aulájának faliképe, valamint a kaposvári kormányhivatal Somogy vármegye múltját és jelenét bemutató több mint 100 darabból álló porcelánkép-sorozata.
Stílusának jellegzetességei
[szerkesztés]Szász Endre életművének jellegadó darabjaiban többnyire erősen stilizált (jellemzően nő)alakokkal találkozhatunk.[7] Általában olyan szemből ábrázolt félalakokat teremt meg művészi fantáziája, akik keskeny arcukkal, hosszú nyakukkal és vállukkal Botticelli és Amedeo Modigliani örökségét idézik fel a szemlélőben. Önmaga-teremtette, szuverén művészi világában a motívumkészlet állandóan gazdagodott. Az életpályája végéig dominánsnak tekinthető nőalakok mellett oeuvre-jében mind gyakrabban tűntek fel a szárnyaló képzeletet a valósággal egyesítő sárkányok, lebegő halak, elkorhadt fatörzsek, pusztulásnak indult, lakatlanná vált városok. (A kritika szerint Szász Endre munkásságára nagyban hatottak a keleti illusztrációk.)
Ismert mondása
[szerkesztés]„A halhatatlanság a képek dolga, nem az enyém.[8]”
Elismerései
[szerkesztés]- 1965 – Munkácsy Mihály-díj
- 1992 – A Magyar Érdemrend tisztikeresztje
- 1992 – Lipcsei Aranyérem
- 2003 – A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje (posztumusz)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A képen (háttal) Parrag Árpád, Szász Lula, a művész hitvese, Szapudi András író, a Hazánk főszerkesztője és Siklósi Erika író
- ↑ Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből – Kocsis Piroska cikke (forrás: archivnet – XX. századi történeti források, 2011. évi 3. szám)
- ↑ Szász Endre világa című cikk (culura.hu, 2016. január 7.)
- ↑ Szász Endre. Somogyi Temetkezés. (Hozzáférés: 2017. július 21.)
- ↑ Szász Endre hollóházi kollekciójának méltatásában szereplő értékelés. [2017. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 9.)
- ↑ Szász Endre világa című cikk (cultura.hu; 2016. január 7.)
- ↑ Pillanatfelvétel Szász Endre festőművész és grafikus életéből – Kocsis Piroska cikke (forrás: archivnet – XX. századi történeti források, 2011. évi 3. szám)
- ↑ Emléktábla Szász Endre tiszteletére (forrás: kaposvármost.hu; 2013. augusztus 14.)
Források
[szerkesztés]- Magyar és nemzetközi ki kicsoda 1998. Budapest: Biográf. 1997. ISBN 963-9051-19-5
- Kortárs magyar művészeti lexikon III. (P–Z). Főszerk. Fitz Péter. Budapest: Enciklopédia. 2001. 506–507. o. ISBN 963-8477-46-6
- Rosta Erzsébet: Szubjektív visszaemlékezés és életinterjú Szász Endrével [1]
- Menyhárt László: Szász Endre. Corvina Könyvkiadó, Budapest, 1983
- Koltay Gábor–Riskó Géza: Szász Endre. Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, Budapest, 1983
- Pálfalvi Nándor: Varázslatos Hargita – Szász Endre ifjúsága Hálózat Kft., Budapest, 1990
- Pálfalvi Nándor: Csak egy pillanat - A Szász-sztori. Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Budapest, 1990
- Hárs György: Szász Endre Tejút. Littoria, Budapest, 1992
További információk
[szerkesztés]
.svg){kind=small}