A szülészeti abúzus (szülészeti erőszak vagy tiszteletlen ellátás) általában a helyi konszenzus által megalázónak vagy méltóságon alulinak ítélt interakciókat vagy körülményeket, valamint a megalázónak vagy méltóságon alulinak megélt vagy annak szánt interakciókat vagy körülményeket jelenti.[1][2] Bowser és Hill 2010-es átfogó elemzése a bántalmazó vagy tiszteletlen ellátás hét kategóriáját határozta meg, ideértve a fizikai bántalmazást, a beleegyezés nélküli klinikai ellátást, az egészségügyi titoktartást nem figyelembevevő ellátást, a méltatlan ellátást, a diszkriminációt, az ellátás hiányát és az egészségügyi intézményekben való fogvatartást.[3]
Ez a bánásmód a nők elleni erőszak egyik formájának és a nők jogainak megsértésének tekinthető. Az Egészségügyi Világszervezet tanulmányai szerint a szülészeti abúzus világszerte visszatérő probléma az intézményekben, és súlyos következményekkel járhat az anyára és a gyermekre nézve. A szülészeti abúzus ugyanis megakadályozhatja a nőket abban, hogy várandósgondozásra járjanak vagy más egészségügyi szolgáltatást vegyenek igénybe a jövőben.[4] A serdülők, a nem házas nők, az alacsony társadalmi-gazdasági státuszú nők, a migráns nők, a HIV- fertőzött nők és az etnikai kisebbségekhez tartozó nők esetében nagyobb a kockázata annak, hogy szülészeti abúzust tapasztalnak.[4]
Az Egészségügyi Világszervezet megjegyzi, hogy a szülészeti abúzust még nem sikerült egyérteműen meghatározni, vagy tudományosan mérni. Szülészeti abúzusnak általában az egészségügyi szakemberek által az éppen szülő páciensekkel szemben tanúsított hanyag, fizikailag bántalmazó és/vagy tiszteletlen bánásmódot tartják. Az ilyen rossz bánásmód a nők emberi jogainak megsértésének minősül.[4]
A szülészeti abúzus széles spektrumon fordulhat elő, és a következő módokon nyilvánulhat meg: az egészségügyi titoktartást figyelmen kívül hagyó ellátás, méltatlan ellátás, diszkrimináció, nyílt fizikai bántalmazás, beleegyezés nélküli ellátás, ellátatlanság és/vagy az intézményekben való fogvatartás formájában.[3]
Az Egészségügyi Világszervezet vizsgálatokat végzett a szülészeti abúzus elterjedtségére vonatkozóan. Tanulmányaik azt mutatják, hogy az egészségügyi intézményekben szülõ nők világszerte és gyakran tapasztalnak tiszteletlen, bántalmazó és/vagy elhanyagoló bánásmódot.[5]
Egy 2020-as, Ghánában, Guineában, Mianmarban és Nigériában végzett tanulmány szerint a megfigyelt nők több, mint 40%-a, a megkérdezett nőknek pedig 35%-a tapasztalt rossz bánásmódot szülés közben.[6] Ezenkívül a serdülők, a migráns nők, a HIV-fertőzött nők és az etnikai kisebbségekhez tartozó nők a többieknél nagyobb valószínűséggel tapasztaltak bántalmazást a szülés során.[5][7][8][9][10][11]
A szülõ nők nagyon kiszolgáltatottak, és gyakran nem tudják megvédeni magukat a bántalmazás ellen, így a szülészeti erőszak következményei súlyosak lehetnek mind az anyára, mind a gyermekre nézve. A szülés során elkövetett bántalmazás következtében a nő és az egészségügyi szolgáltató között kialakuló bántalmazó kapcsolat gyakran ahhoz vezet, hogy a nő általános bizalmatlanságot alakít ki az egészségügyi szolgáltatásokkal szemben. A következmények közé tartozhat, hogy a bántalmazott nők a jövőben vonakodnak várandósgondozást igénybevenni, vagy szülés alatti orvosi segítségnyújtást vagy más egészségügyi szolgáltatásokat.[4][5][12]
Egyes források említik, hogy az észak-amerikai szülészek és nőgyógyászok, különösen az 1950-es és 1980-as évek között, a férjöltésnak nevezett gyakorlatot folytatták, amelynek lényege, hogy a nő hüvelyébe a gátmetszés vagy a szülés során bekövetkező természetes szakadás után további öltéseket helyeztek el. Ezt az eljárást állítólag azért végezték, hogy növeljék a férj jövőbeli szexuális örömét, de az eljárás gyakran hosszú távú fájdalmat és kellemetlenséget okozott a nőnek. Nincs bizonyíték arra, hogy a férjöltés széles körben elterjedt volna Észak-Amerikában,[13][14] viszont egyes amerikai országok, például Brazília gátmetszési gyakorlatáról szóló tanulmányokban ezt gyakran említik.[15]
Újabban figyelmet kapott az észak-amerikai orvosok várandós nőkkel való bánásmódja. Egyre inkább terjed az a gondolat, hogy a nők döntési joga bizonyos helyzetekben sérült. Azokban az esetekben, amikor a nő és a magzat élete veszélyben van, a nőnek joga van megtagadni az ellátást olyan eljárások esetében, mint a császármetszés, az gátmetszés vagy a vákuummal segített kitolás. A nőket gyakran kényszerítik ezekre az invazív eljárásokra, annak ellenére, hogy az ilyen kényszerítésekről kiderült, hogy hosszú távú károkat okoznak, és sok nő a nemi erőszakhoz hasonlítja ezt a tapasztalatot.[16]
A "szülészeti erőszak" kifejezést különösen a latin-amerikai országokban használják, ahol a törvény tiltja az ilyen bántalmazást. Ilyen törvények számos latin-amerikai országban léteznek, köztük Argentínában, Puerto Ricóban és Venezuelában.[17]
Két mexikói állami kórház szülészeti erőszakkal kapcsolatos kutatása, amely a 2012-es év egy hónapjának szülésekkel kapcsolatos tapasztalatait elemezte, megállapította, hogy a létesítményekben nyíltan előfordult fizikai bántalmazás, szóbeli bántalmazás és diszkrimináció. Az államilag támogatott egészségügyi biztosítást használó nőket érte a legtöbb diszkrimináció az egészségügyi dolgozók részéről.[18]
Tanzánia olyan afrikai ország, ahol történelme van a szülészeti abúzusnak. 2011-ben Shannon McMahon és munkatársai azt vizsgálták, hogy a szülés közbeni bántalmazás gyakoriságának csökkentését célzó beavatkozások hatékonyak voltak-e. A nőkkel készített interjúk során a meginterjúvolt nők kezdetben semlegesnek vagy jobbnak nevezték tapasztalataikat. Miután azonban bemutatták nekik a bántalmazás különböző aspektusait, a nők túlnyomó többsége arról számolt be, hogy szülés közben valójában bántalmazást élt át.[19] 2013-2014-ben Hannah Ratcliffe és mások tanulmányt készítettek, hogy feltárják a nők szülés közbeni tapasztalatainak javítására irányuló lehetséges beavatkozásokat. "Nyílt szülésnapot" vezettek be, amely megkönnyítette a páciensek és a szolgáltatók közötti kommunikációt, és továbbképzést nyújtott a szüléssel kapcsolatos eljárásokról. A csapat egy "tiszteletteljes szülészeti ellátás workshopot" is megvalósított, amelynek célja beszélgetés kialakítása volt az egészségügyi személyzet és a betegek között egymás tiszteletével kapcsolatban. Azt tapasztalták, hogy ez a megközelítés sikeresen segítette a rendszerek újjáépítését anélkül, hogy túl sokba került volna. A nők szüléssel kapcsolatos elégedettsége 60%-kal nőtt.[20] Ratcliffe tanulmányával azonos időszakban Stephanie Kujawaki és mások összehasonlító vizsgálatot végeztek a beavatkozásokkal teli és a beavatkozások nélküli szülésekről. A vizsgálat kiindulópontjának adatait 2011-2012-ben vették fel, a vizsgálat második felét pedig 2015-ben végezték. Azt találták, hogy az általuk végzett beavatkozások után 66%-kal csökkent a szülő nőket sújtó bántalmazás és a tiszteletlenség a szülés során. Ez a tanulmány azt mutatja, hogy a közösségi és egészségügyi rendszer reformjai segíthetnek megváltoztatni és átalakítani azokat a normákat, amelyekben a nőkkel rosszul bánnak a szülés során.[21]
2014–2015-ben Shreeporna Bhattacharya és T.K. Sundari Ravindran azt tűzte ki célul, hogy kérdőív segítségével kvantitatív módon meghatározza a szülészeti abúzus gyakoriságát az észak-indiai Varanasi kerületben. A vizsgálat középpontjában a Varanasi körzet két vidéki tömbje állt, ahol magas az intézményi szülések aránya, és az alanyokat véletlenszerűen választották ki a területen élő nők közül. Bhattacharya és Ravindran arról számolt be, hogy a bántalmazó viselkedés előfordulásának gyakorisága 28,8% volt, a "bántalmazó viselkedés" vagy "abúzus" általános kifejezésként szerepelt. A bántalmazás két leggyakoribb formája a méltatlan ellátás (19,3%) és a fizikai bántalmazás (13,4%) volt. Ezen felül a betegek 8,5%-a számolt be arról, hogy elhanyagolták vagy elutasították, 5,6%-a a titoktartási kötelezettséget nem figyelembevevő ellátást kapott, 4,9%-a pedig a tisztaság hiánya miatti megaláztatással szembesült. A szerzők azt is megjegyzik, hogy az alanyok 90,5%-ától nem megfelelő módon követeltek pénzt az ellátásért. A korreláció szempontjából nem volt szignifikáns kapcsolat a társadalmi-gazdasági státusz és a bántalmazás között, bár a szülés során komplikációkkal szembesülő nők négyszer nagyobb valószínűséggel éltek át bántalmazást a létesítményekben.[22]
Fatima Alzyoud és munkatársai a szülés közbeni bántalmazást tanulmányozták Jordániában, különösen az elhanyagolást és a szóbeli bántalmazást. A vizsgálat helyszíneként négy állami anya- és gyermekegészségügyi központot használtak, a kutatás alanya pedig 390 jordániai nő volt, 18–45 év között. A Szüléssel kapcsolatos verbális abúzus és elhanyagolás skála (CVANS) azt találta, hogy a legutóbbi szülésük során az alanyok 32,2%-a tapasztalt elhanyagolást, és 37,7%-a verbális bántalmazást. Negatív korreláció volt az életkor és az elhanyagolás/szóbeli bántalmazás között.[23]
Magyarországon a szülészeti adatgyűjtés a Tauffer-statisztikára korlátozódik. Az anyák szubjektív élményét nem vizsgálják, visszajelzéseiket nem gyűjtik szisztematikusan, így a magyar szülészeti gyakorlatban a rendszerhibák, ártalmak rejtve maradnak.[24][25] A szülészeti erőszakban érintett nők tapasztalataival alulról szerveződő társadalmi csoportok foglalkoznak, pl. a Másállapotot Mozgalom és az EMMA Egyesület.[25]
Miközben az anyai egészséggel kapcsolatos globális kutatások és érdekérvényesítés a közelmúltban hívta fel a figyelmet a szülészeti erőszakra, a történészek történelmi példákat is feljegyeztek. Az Amerikai Egyesült Államokban a történészek tanúsítják, hogy a szülészeti erőszak a rabszolgaság idején kezdődött, amikor a rabszolgaként élő nőket fizikailag kizsákmányolták és kísérleteztek rajtuk a szülészet és nőgyógyászat területét előbbre vinni kívánó, az amerikai polgárháború előtt praktizáló orvosok.[26] A történészek megerősítik, hogy később ez a fekete és más rasszú nők kényszersterilizálásának formájában nyilvánult meg az eugenikai mozgalom részeként.[27] A "Mississippi-i vakbélműtétek" gyakorlata volt a fekete nők 1920 és 1980 közötti erőszakos és kényszerített sterilizációja.[27] A Fannie Lou Hamer aktivista elnevezte "Mississippi-i vakbélműtétek" során fekete és más színes bőrű nőket sterilizáltak tájékoztatáson alapuló beleegyezés, tudás és érvényes orvosi indok nélkül.[27] Hamer felidézi, hogy rajta is elvégezték a méheltávolítást, a beleegyezése nélkül, egy méh mióma eltávolítására irányuló műtét során, s ez meddővé tette őt.[28][29] A kutatók megerősítik, hogy a méheltávolításokat és petevezeték-lekötéseket szegény fekete nőkön olyan rezidens orvosok végezték, akiknek megengedték, hogy "gyakorolják" a sebészeti készségeket.[29]
A tudósok azt állítják, hogy a tiszteletlen ellátás e történelmi formái közül néhány a 21. században is fennmaradt. A különféle társadalmi-gazdasági státuszú fekete anyák, köztük Serena Williams, részletes tapasztalatokat szereztek arról, hogy figyelmen kívül hagyják vagy elutasítják őket, amikor szövődmények jeleiről számoltak be, vagy amikor aggodalmukat fejezték ki terhességük során[30][31][32]. Egy az anyák és csecsemők egészségi állapotának egyenlőtlenségeiről Kaliforniában végzett tanulmány megállapította, hogy a családok leggazdagabb 20%-án belül továbbra is fennáll a faji egyenlőtlenség az anyák és csecsemők egészségi állapotában. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a fekete anyák és csecsemők kétszer nagyobb valószínűséggel haltak meg, mint a fehér anyák és csecsemők az ebben az adósávban adózók körében. A kutatók azt is megállapították, hogy a legmagasabb jövedelmű fekete nők körében az anyai halálozási arányok ugyanolyan magasak voltak, mint a legalacsonyabb jövedelmű fehér nők körében.[33] Egy másik tanulmány megállapította, hogy a színes bőrű nők gyakrabban tapasztalnak rossz bánásmódot, mint más rasszok, és a rossz bánásmód aránya náluk következetesen magasabb, mint fehér társaiknál.[34] A New York-i Állami Egészségügyi Minisztérium és az Amerikai Járványügyi Ellenőrző és Megelőző Központ (Centers for Disease Control and Prevention) kutatása szerint az USA-ban a fekete nők három-négyszer nagyobb valószínűséggel halnak meg terhességgel összefüggő szövődményekben, mint a fehér nők, ahol ezeknek a halálesetek több mint 60%-a megelőzhető lenne, ha a nők megfelelő és tiszteletteljes ellátást kapnának.[35]
Bár a tanulmányok szerint a szülészeti erőszak hatásai aránytalanul oszlanak el, azt is kimutatták, hogy a hatások az Amerikai Egyesült Államokban nem korlátozódnak pusztán a fekete nőkre. Egy, az 1970-es években végzett tanulmány kimutatta, hogy a becslések szerint a szülőképes korú amerikai őslakos nők egynegyedét sterilizálták az Indián Egészségügyi Szolgálat kórházaiban.[26]
Ez a szócikk részben vagy egészben az Abuse during childbirth című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.