Többségi vesztes kritérium

A többségi vesztes kritérium (vagy abszolút többségi vesztes kritérium) az egygyőzteses szavazási rendszerek értékelésének kritériuma.^[1][2][3][4] A kritérium szerint ha a választók többsége minden más jelöltet előnyben részesít egy adott jelölttel szemben, akkor az a jelölt nem nyerhet.

Ha egy rendszer megfelel a Condorcet-vesztes kritériumnak vagy a kölcsönös többségi kritériumnak, akkor a többségi vesztes kritériumnak is mindig megfelel. A Condorcet-kritérium teljesítése azonban nem jelenti a többségi vesztes kritérium teljesülését, például a minimax Condorcet módszer teljesíti a Condorcet-kritériumot, de a többségi vesztes kritériumot nem.

A többségi kritérium (abszolút többségi kritérium) logikailag független a többségi vesztes kritériumtól, például a relatív többségi szavazás kielégíti a többségi kritériumot, de a többségi vesztes kritériumot nem. Fordítva pedig az anti-többségi rendszer szabály a többségi vesztes kritériumot kielégíti, de a többségi kritériumot nem. Nincs olyan pozíciós pontozási szabály, amely mind a többségi, mind a többségi vesztes kritériumot kielégíti,^[5][6] azonban számos nem pozíciós szabály, köztük sok Condorcet-szabály is mindkét kritériumnak megfelel.

Az többségi vesztes kritériumnak megfelelő módszerek közé tartozik az azonnali többfordulós szavazás, a Schulze-módszer, rangsorolt párok módszere, a Kemeny–Young módszer, valamint a Nanson, Baldwin, Coombs, Borda, Bucklin módszerek, a feltételes szavazás (contingent vote) és az anti-többségi szavazás.

A következő módszerek (többek között) nem felelnek meg ennek a kritériumnak: relatív többségi szavazás, minimax Condorcet, kiegészítő szavazat (a brit supplementary vote és a srí lankai verzió egyaránt), a jóváhagyó szavazás és a pontozásos szavazás.^[forrás?]

Lásd még

• Többségi kritérium
• Kölcsönös többségi kritérium
• Szavazási rendszer

Jegyzetek

1. Lepelley (1998. november 4.). „Choix social positionnel et principe majoritaire”. Annales d'Économie et de Statistique (51), 29–48. o. DOI:10.2307/20076136. 
2. Sertel (1999. szeptember 1.). „The majoritarian compromise is majoritarian-optimal and subgame-perfect implementable” (angol nyelven). Social Choice and Welfare 16 (4), 615–627. o. DOI:10.1007/s003550050164. ISSN 0176-1714. 
3. Felsenthal, Dan S. Voting procedures for electing a single candidate : proving their (in)vulnerability to various voting paradoxes. Cham, Switzerland: Springer (2018. november 4.). ISBN 978-3-319-74033-1 
4. Kondratev (2020). „Measuring Majority Power and Veto Power of Voting Rules”. Public Choice 183 (1–2), 187–210. o. DOI:10.1007/s11127-019-00697-1. 
5. Sanver (2002. március 1.). „Scoring rules cannot respect majority in choice and elimination simultaneously”. Mathematical Social Sciences 43 (2), 151–155. o. DOI:10.1016/S0165-4896(01)00087-7. 
6. Woeginger (2003. december 1.). „A note on scoring rules that respect majority in choice and elimination”. Mathematical Social Sciences 46 (3), 347–354. o. DOI:10.1016/S0165-4896(03)00050-7. 

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Majority loser criterion című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.