Tamara Szjomina | |
Született | Tamara Petrovna Bohonova 1938. október 25. (86 éves) Lgov, Szovjetunió |
Állampolgársága | |
Foglalkozása | színésznő |
Iskolái | Geraszimov Filmművészeti Intézet (–1961) |
Kitüntetései |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Tamara Szjomina témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Tamara Petrovna Szjomina (oroszul: Тамара Петровна Сёмина; Lgov, Kurszki terület, 1938. október 25.) orosz szovjet színésznő.
Apja a háborúban meghalt, anyja 1946-ban újra férjhez ment. Tamara az új férj, P. V. Szjomin családnevét vette fel. Amikor a Moszkvához közeli városban, Kalugában laktak, beiratkozott az ottani tanítóképzőbe. 1956-ban felvették a moszkvai filmfőiskolára, P. V. Pizsova osztályába. Miután 1961-ben megszerezte diplomáját, a moszkvai Filmszínészek Színházának tagja lett.
Első évfolyamos főiskolai hallgatóként kezdett filmezni, egy főiskolai vizsgafilm szereplőjeként állt először felvevőgép elé. Marlen Hucijevtől kapta az első igazi filmszerepet, egy évvel később egy drámai szerepben ismét bizonyíthatta tehetségét. A főiskolán főként komikának tartották és elsősorban a könnyű műfajokban jósoltak neki nagy jövőt. Ennek lényegében az ellenkezője történt: Szjomina az orosz, szovjet filmek egyik kiemelkedő drámai filmszínésznője lett.
Színésznői pályájának meghatározó jelentőségű drámai szerepét Mihail Svejcer rendezőnek köszönhette, aki rábízta Lev Tolsztoj klasszikus regénye, a Feltámadás filmváltozatának női főszerepét. A prostituált, gyilkosságért ártatlanul elítélt és Szibériába száműzött Katyusa Maszlova tragikus alakját, a sorsát tönkretevő Nyehljudov iránti érzelmeinek változását teljes átéléssel formálta meg. Szjomina ezzel az alakítással az 1962. évi Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a FIPRESCI díját.
A sikert követően egymás után kapta a felkéréseket bukott nők szerepének eljátszására, de nem akarta, hogy „beskatulyázzák”, ezért nem fogadta el őket. Ehelyett alakított komszomolista könyvelőt egy erdőgazdaságban (Üres járat), csupa jó tulajdonsággal ellátott, felületesen megrajzolt kortárs figurákat (A boldogság napja; A férfi, akit szeretek), vagy az alkatához illő temperamentumos, lelkesült munkásnőt egy kohászati kombinát építkezésén, az 1930-as évek szocialista munkaversenyében (Hajrá!).
Az 1970-es évek közepe Szjomina karrierjének egyik csúcspontja. Ekkor egyszerre több olyan filmdráma került a közönség elé, melyekben központi szerepet kapott. Az Örök hívás című 19 részes nagy sikerű tv-sorozatban egy önfeláldozó asszonyt (Anfisza) játszott. A NEP idején, az 1920-as évek Moszkvájában játszódó Fogadó a Pjatnyickaján (1977) krimi, melyben a fogadó tulajdonosnőjét alakította. Egyetlen női alakra épül Az ember anyja című háborús film (1975), lényegében mono-film, szinte párbeszédek nélkül. Főhőse végignézi, ahogy a háború letarolja a faluját, mindenét és mindenkijét, még élni akarását is elveszíti, csak néhány háziállat veszi körül a teljes pusztulásban; végül elhagyott kisgyermekekre talál, akik anyának szólítják, és ez visszatéríti az életbe. Később, az 1990-es évek elején több munkában is foglalkoztatták anyaszerepekben (Sztárok a tengernél, Az ítéletvégrehajtó).
Ekkor azonban férje, Vlagyimir Prokofjev szinkronszínész, akivel a főiskolai évek óta harmonikus házasságban élt, súlyos beteg lett. Szjomina másfél évtizeden át ellátta, ápolta, ez idő alatt szerepeket nem tudott vállalni. A 2000-es évek közepén hosszabb tv-sorozatokban tűnt fel újra. Komolyabb feladatokat is kapott, például Anton Csehov édesanyának alakját formálta meg az író életével foglalkozó Isten vele, doktor Csehov! című filmben ( 2007).