The Tragedy of Great Power Politics

The Tragedy of Great Power Politics
Szerző	John Mearsheimer
Eredeti cím	The Tragedy of Great Power Politics
Nyelv	angol
Műfaj	politika
Kiadás
Kiadás dátuma	2001
Sablon • Wikidata • Segítség

John Mearsheimer a nemzetközi kapcsolatok elméletéről a The Tragedy of Great Power Politics című könyvében ír, amellyel megszületett az offenzív neorealizmus irányzata.  A könyvében Mearsheimer magyarázza és érvel az offenzív realizmus elmélete mellett, azáltal, hogy meghatározza a kulcsfontosságú feltételezéseit, a korai realista elméletből való fejlődést és a prediktív képességét. Elismeri az offenzív realizmus pesszimizmusát, mert szerinte olyan világban élünk, amelyben a nagyhatalmak közötti konfliktus soha nem fog véget érni.

Mearsheimer szerint a hidegháború végével megjelentek a törésvonalak a szövetségesek között és újraéledt az instabilitás, mert eltűnt a közös ellenségkép. Éppen ezért a Nyugat érdekelt a hidegháború fenntartásában, az USA pedig érdekelt egy ellenségkép fenntartásában, mert a bipoláris rendszer hozza el a stabilitást.

Fő érvek

A szárazföld és a víz

Mearsheimer szerint a modern korban a szárazföldi erők az uralkodó katonai hatalom, az óceánok pedig megakadályozzák, hogy bármely állam elérje a világhegemóniáját, és így természetesen megosztják a hatalmat a világon. Példaként említi a La Manche csatornát, ami Nagy-Britannia számára lehetővé tette, hogy offshore kiegyensúlyozóként működjön Európában. Szerinte viszont Nagy-Britanniának nem volt ambíciója a kontinentális Európa irányítására vagy uralmára, ehelyett csak a hatalmi egyensúly fenntartását célozta meg, és biztosítani akarta, hogy egyetlen állam se váljon olyan hatalmassá, hogy a kontinensen regionális hegemóniát érjen el. Felismerte, hogy a biztonság elérése olcsóbban valósítható meg, ha az európai hatalmak egymás ellen kijátszhatók.

Az amerikai külpolitikának központi célja az, hogy egyedüli hegemón legyen a nyugati féltekén, és megakadályozzon egy hozzá hasonló regionális hegemón felbukkanását Keleten. Az Egyesült Államok offshore kiegyensúlyozóként játszik szerepet, egyensúlyozva egy esetlegesen felemelkedő eurázsiai hegemónt, és így a háború csak a legvégső esetben törne ki.

Állami túlélési stratégiák

1. célkitűzés - Regionális hegemónia

A nagyhatalmak legfontosabb célja a túlélés, de emellett még három fő cél elérésére törekednek, ebből az első a regionális hegemónia elérése. Mearsheimer szerint bár a globális hegemónia elérése maximális biztonságot nyújtana egy állam számára, ez nem valósítható meg az óceánok szerepe miatt. A regionális hegemónok legfőbb célja azonban az, hogy megakadályozzanak más államokat abban, hogy ők is regionális hegemónokká váljanak. Ahhoz, hogy megtartsák hegemón szerepüket viszont vállalniuk kell a külső egyensúly megtartásának biztosítását, és csak akkor avatkozhat be más régiók hatalmi viszonyába, ha az adott régióban felemelkedőben van egy másik regionális nagyhatalom, amit a helyi államok nem tudnak megakadályozni. Mearsheimer az Egyesült Államok példáját használja, amely az 1800-as évek végén elérte a regionális hegemóniát, majd megpróbált beavatkozni mindenhol, ahol úgy tűnt, mintha egy másik állam hegemóniát akarna megvalósítani (pl. Császári Németország az első világháború alatt, náci Németország a második világháború alatt, Birodalmi Japán a második világháború alatt Szovjetunió a hidegháború alatt).

2. célkitűzés - maximális vagyon

A nagyhatalmak arra törekszenek, hogy maximalizálják részesedésüket a világ gazdagságából, mivel a katonai erő alapja a gazdasági erő. A nagyhatalmak arra törekszenek, hogy megakadályozzák, hogy a rivális hatalmak uralják a világ jóléttermelő régióit. Az Egyesült Államok például arra törekedett, hogy megakadályozza a Szovjetunió uralmát Nyugat-Európában és a Közel-Keleten.

3. célkitűzés - Nukleáris fölény

Mearsheimer kijelenti, hogy a nagyhatalmak nukleáris fölényt keresnek a versenytársaik felett. A nagyhatalmakegy olyan világban élnek, ahol az ellenség nukleáris fegyverrel való elpusztítsa a saját öngyilkosságát is jelentené (Mutually Assured Destruction – MAD. Mearsheimer nem ért egyet azokkal az állításokkal, amelyek szerint az államok elégedettek egy MAD világban való élettel, és hogy elkerülik a nukleáris fegyverek elleni védekezés kialakítását. Ehelyett azt állítja, hogy a nagyhatalmak módszereket keresnek arra, hogy fölényt szerezzen nukleáris versenytársaik felett. A nukleáris elrettentés és a kölcsönös elpusztítás megnehezíti egy háború kirobbanásának esélyét, mert egyszerűen egyik félnek sem érné meg, sem anyagilag, sem erőforrások tekintetében. Ennek következtében pedig kevesebb a nagyhatalom, akik kiismerik egymás gyenge pontjait.

Az amerikai hatalom

Az Egyesült Államok erősen expanzív hatalom volt Amerikában, a gyarmatosítás és a területi terjeszkedése a 19. században összehasonlíthatatlan volt bármelyik másik államéval.  Az 1840-es években az európaiak még fontolgatták, hogy meg kell akadályozni az további terjeszkedését, azonban 1900-ra azonban az Egyesült Államok elérte a regionális hegemóniát, amit végtelen erőforrásainak és az óceánokkal való elszigeteltségének köszönhet, ezáltal gyakorlatilag sebezhetetlen minden más hatalom ellen.

Mearsheimer azonban Kína törekvéseiben egyértelműen a regionális hegemónra törést véli felfedezni. Kína elsősorban nem katonai ambícióit tekintve, hanem gazdasági potenciálja miatt jelent fenyegetést az Egyesült Államokra nézve, akinek pedig Mearsheimer kritizálja a Kína-politikáját, mert a Kínával való gazdasági kapcsolatai fogják elhozni Kína erősödését, ami pedig fenyegetést jelent az USA-ra. Kína regionális hegemón törekvései azért látszódnak valósnak, mert a régióban a szomszédos államai próbálnak szorosabb kapcsolatot kiépíteni az Egyesült Államokkal.

Kritika

A Mearsheimer-nézet egyik kritikája, hogy figyelmen kívül hagyják a transznacionális felépítéseket, mint például a kapitalizmust, a nem állami szereplőket és az egyes intézményeket egy államban. Szerinte a belpolitikának nincs jelentősége, és az államok nem garantálhatják egymásnak, hogy nincsenek ellenséges szándékaik, nem foglalkozik azzal, hogy a demokrácia, a kereskedelem vagy más mechanizmus megakadályozhatja-e az államok harcát. Emellett figyelmen kívül hagyja azt a tényt is, hogy az európai integráció a hidegháborúra adott válasz.

Másrészt szerinte a háború oka a nemzetközi rendszer polaritása. A legnagyobb stabilitás szerinte a bipolaritásban van, ahol általában nagyteljesítményű egyensúly van a két fő állam között, tekintettel arra, hogy a háború költséges és az államok racionális szereplők. Mearsheimer szerint a globális hatalom nem létezhet, de a globális hatalmi egyensúly alapja a regionális hegemónia.