Una hadművelet

Una hadművelet
Hadműveletek Nyugat-Boszniában 1995 szeptember-októberében
Konfliktus	Boszniai háború
Időpont	1995. szeptember 19. – szeptember 19.
Helyszín	Nyugat-Bosznia-Hercegovina
Eredmény	szerb győzelem
Szemben álló felek
Horvátország Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság
Parancsnokok
Vinko Vrbanac Marijan Mareković Luka Džanko Momir Talić
Szemben álló erők
6400 katona ismeretlen
Veszteségek
49 halott 50 halott 62 sebesült 3 hadifogoly
é. sz. 45° 10′ 48″, k. h. 16° 48′ 05″45.1799, 16.801445.179900°N 16.801400°EKoordináták: é. sz. 45° 10′ 48″, k. h. 16° 48′ 05″45.1799, 16.801445.179900°N 16.801400°E

Az Una hadművelet (horvátul: Operacija Una) a Horvát Hadsereg (Hrvatska vojska – HV) katonai offenzívája volt a Boszniai Szerb Köztársaság hadserege (Vojska Republike Srpske – VRS) ellen Nyugat-Bosznia-Hercegovinában 1995. szeptember 18–19. között, a boszniai háború idején. A művelet során a horvát erők átkeltek az Una és a Száva folyókon, és hídfőket hoztak létre Novi Gradban, Bosanska Dubicában, Bosanska Kostajnicában és Jasenovaccal szemben, hogy lehetővé tegyék a későbbi előrenyomulást Prijedor és Banja Luka felé.

A műveletet Franjo Tuđman horvát elnök és Richard Holbrooke amerikai diplomata találkozóját követően néhány órán belül tervezték meg. A találkozó során Holbrooke sürgette Tuđmant, hogy foglalja el Prijedort, és ha lehet, fenyegesse, vagy foglalja el Banja Lukát a VRS-től, mert úgy vélte, hogy egy ilyen fejlemény tárgyalóasztalhoz kényszerítené a boszniai szerb vezetőket. A nem megfelelő tervezés és előkészítés, valamint a védekező erőkre vonatkozó hibás katonai hírszerzése, valamint az Una és a Száva folyók magas vízállásának figyelmen kívül hagyása sok áldozatot és kevés sikert eredményezett. Az offenzívát egy nappal az elindítása után leállították, és a hídfőket evakuálták. A HV végül Vinko Vrbanac vezérőrnagyot tette felelőssé a sikertelenségért mondván, hogy Vrbanac elhamarkodva rendelte el az offenzívát, ahelyett, hogy a vezérkari főnökre, Zvonimir Červenko tábornokra hallgatva elhalasztotta volna.

Az Una hadművelet volt a HV egyetlen sikertelen művelete az 1994 novemberében megkezdett offenzívák sorozatából. A horvát médiában való tálalása ellentmondásos volt, de általában a sikerek sorozatából eredő aberrációként ecsetelték. 2006-ban a horvát hatóságok vizsgálatot indítottak a HV katonák által a hadművelet során elkövetett feltételezett háborús bűnök miatt, amelyek során 40 szerb civil vesztette életét.

Háttér

Amikor a Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska narodna armija – JNA) a Vance-terv elfogadását és végrehajtásának megkezdését követően kivonult Horvátországból, 55 000 Bosznia-Hercegovinában született tisztét és katonáját vezényelte át az új boszniai szerb hadsereghez, amelyet később Boszniai Szerb Köztársaság hadseregére (Vojska Republike Srpske – VRS) kereszteltek. Ez az újjászervezés a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság 1992. január 9-iki kikiáltását követte, amely megelőzte a Bosznia-Hercegovina függetlenségéről 1992. február 29. és március 1. között megtartott népszavazást. Ezt a függetlenségi nyilatkozatot később a boszniai szerbek a boszniai háború ürügyeként hozták fel.^[1] A boszniai szerbek 1992. március 1-jén megkezdték a főváros Szarajevó és más területek megerősítését és másnap Szarajevóban és Dobojban már fel is jegyezték a háború első halálos áldozatait. Március utolsó napjaiban a boszniai szerb erők tüzérséggel bombázták Bosanski Brodot, aminek eredményeként a HV 108. dandárja határon átnyúló hadműveletbe kezdett.^[2] 1992. április 4-én a JNA tüzérsége megkezdte Szarajevó ágyúzását.^[3] Más példák is voltak arra, hogy a JNA közvetlenül támogatta a VRS-t,^[4] mint például Zvornik elfoglalásakor 1992. április elején, amikor a JNA Szerbiából a Drina folyót átlőve nyújtott tüzérségi támogatást.^[5] Ezzel egy időben az ország más részein a JNA megpróbálta enyhíteni a helyzetet, és tárgyalásokat szervezett.^[4]

A JNA és a VRS Bosznia-Hercegovinában az ARBiH erőivel és a Horvát Védelmi Tanáccsal (Hrvatsko vijeće obrane – HVO) állt szemben, amely a bosnyákok által uralt központi kormányzatnak, illetve a bosnyák vezetésnek, valamint a HV-nek volt alárendelve, amely esetenként támogatta a HVO működését.^[2] Április végén a VRS 200 000 katonát, több száz harckocsit, páncélos szállító harcjárművet (APC) és tüzérségi eszközt tudott bevetni. A HVO és a Horvát Védelmi Erők (Hrvatske obrambene snage – HOS) megközelítőleg 25 000 katonát és egy maroknyi nehézfegyvert tudott kiállítani, míg az ARBiH 100 000, nagyrészt felkészületlen katonával rendelkezett, akiknek csak keveseb, mint a felének volt kézifegyvere, és gyakorlatilag nem volt nehézfegyver.^[6] A különböző erők fegyverkezését az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) fegyverembargója akadályozta, melyet éppen a harcok megelőzésére, 1991 szeptemberében vezettek be.^[7] 1992. május közepére, amikor azok a JNA-egységek, amelyek nem kerültek át a VRS-be, kivonultak Bosznia-Hercegovinából,^[5] a VRS Bosznia-Hercegovina területének körülbelül 60 százalékát ellenőrizte.^[8] Az év végére ellenőrzés mértékét az ország körülbelül 70 százalékára terjesztette ki.^[9]

Előzmények

1995-re az ARBiH és a HVO jobban szervezett erőkké fejlődtek, amelyek viszonylag nagyszámú tüzérségi eszközzel és erős védelmi létesítményekkel rendelkeztek. A VRS még ott sem volt képes áthatolni védelmükön ahol, mint például az orašjei csatában 1995 májusában és júniusában erői jó taktikát alkalmaztak.^[10] 1995 augusztusában, miután Horvátországban a horvátországi szerbek által ellenőrzött területeinek többsége a Vihar hadművelet során elveszett, a HV tevékenységének fókuszát Nyugat-Boszniára felé helyezte át. A váltást az a szándék motiválta, hogy a horvát határ mentén biztonsági zónát hozzanak létre, Horvátországot regionális nagyhatalommá tegyék, és a boszniai háború végét kikényszerítve megszerezzék a Nyugat kegyeit is. Bosznia-Hercegovina kormánya üdvözölte a lépést, mivel az hozzájárult Nyugat-Bosznia, valamint a legnagyobb boszniai szerbek által birtokolt város, Banja Luka megszerzéséhez.^[11]

Míg a NATO a Megfontolt Erő hadművelettel légicsapások sorozatát indította, amelyek általában a VRS Szarajevó környéki állásait vették célba, addig Nyugat-Bosznia, kivéve a VRS, a HVO vagy az ARBiH által Bihács, Drvar és Glamoč közelében indított támadásokat, a Vihar hadművelet után viszonylag nyugodt maradt. Ebben az időszakban a HV, a HVO és az ARBiH a régióban közös offenzívát tervezett.^[12] A HV és HVO offenzívája, Misztrál–2 hadművelet néven szeptember 8-án indult, azzal a céllal, hogy elfoglalják Jajca, Šipovo és Drvar városokat.^[13] Szeptember 13-án, mivel a NATO légicsapásai megszűntek,^[12] és a HV és a HVO közeledtek célkitűzéseik teljesítéséhez, az ARBiH 5. hadteste elindította a Sana hadműveletet, amely a VRS-t Bihácstól 70 km-re délkeletre tolta, és az ARBiH által ellenőrzött kiugrást észak felé Novi Grad irányába bővítette.^[14]

Szeptember 17-én az Egyesült Államok diplomatája, Richard Holbrooke és az Egyesült Államok horvátországi nagykövete, Peter W. Galbraith Zágrábban találkozott Franjo Tuđman horvát elnökkel. Holbrooke-ot az Egyesült Államok arra utasította, hogy sürgesse Tuđmant, hogy állítsa le a HV támadó hadműveleteit Nyugat-Bosznia-Hercegovinában. Holbrooke és Galbraith azonban meglátták a lehetőséget, hogy legyőzzék a VRS-t, és új katonai egyensúlyt teremtsenek az országban. Holbrooke arra is gondolt, hogy a megváltozott helyzet lehetővé tette számukra, hogy Galbraith figyelmen kívül hagyja a washingtoni utasításokat.^[15] Holbrooke sürgette Tuđmant, hogy foglalja el Sanski Mostot, Novi Gradot és Prijedort a VRS-től, ^[16] mégpedig ezt gyorsan meg kell tennie,^[17] de arra is megkérte, hogy a Banja Luka elfoglalására tett műveleteket állítsa le. Holbrooke és Galbraith úgy vélte, hogy előnyös lenne számukra, és igazságot szolgáltatnának, ha a VRS elveszítené Banja Lukát, de úgy döntöttek, hogy mégsem bátorítják ezt, attól tartva, hogy a városból további 200 000 menekült érkezne, illetve attól is tartottak, hogy Horvátország majd nem lesz hajlandó lemondani a városról. Abban is reménykedtek, hogy mérsékeltebb boszniai szerb vezetést találnak majd a városban, mivel ez volt a legvárosiasabb boszniai szerb terület.^[15]

A szembenálló erők

A Holbrooke–Tuđman találkozó eredménye és a Horvát Köztársaság Fegyveres Erői vezérkarának értékelése alapján, miszerint a VRS 2. hadtest teljesen megsemmisült, gyakorlatilag előkészítés és tervezés nélkül döntöttek a HV erőinek a területre történő vezényléséről. A HV vezérkarának értékelése az ARBiH-nak Nyugat-Bosznia-Hercegovinában az elmúlt négy nap során elért térnyerésén alapult. A támadásra vonatkozó parancsot szeptember 17-én bocsátották ki, és a vezérkar főnöke, Zvonimir Červenko tábornok nevében Vinko Vrbanac vezérőrnagy írta alá. Az Una hadművelet fedőnevű offenzíva a terv szerint az Una folyón Novi Gradnál és Bosanska Dubicánál, valamint a Száva folyón Jasenovacnál való átkeléssel kezdődött, majd a Prosara-hegy elfoglalása már a Prijedor felé történő előrenyomulást tette volna lehetővé. A hadműveletet az ARBiH 5. hadtestével kívánták koordinálni, amely folytatta volna a gyors előrenyomulást Prijedor és Novi Grad felé.^[18]

A parancsnokok csak mintegy 10 órát adtak a HV-nek a felkészülésre,^[19] így csak azokat a HV-egységeket tudták bevetni a támadáshoz, amelyeket már korábban a tervezett hídfők környezetében telepítettek, a Zágrábi hadtestet az Una, és a Belovári hadtestet a Száva mentén. Elsődleges célnak az Una átkelőhelyeit tekintették,^[18] és a művelethez 1. gárdadandár és a 2. gárdadandár egységeit rendelték a 17. honvédezred támogatásával.^[20] A két gárdadandárnak összesen 1500 katonája volt, a honvédség további 1500 tartalékos gyalogosával megerősítve.^[21] A Belovári hadtestnek körülbelül 2500 tartalékos gyalogos állt a rendelkezésére, három (az 52., 121. és 125. honvédezred elemeiből álló) harccsoportra osztva, és körülbelül 900 fős támogató egységgel, köztük egy, a 16. tüzér-rakétadandártól odavezényelt 155 mm-es lövegekkel rendelkező tüzérzászlóalj,^[22] és a 18. tüzérségi-rakétadandár elemeivel (egy-egy szakasz 155 milliméteres tarackkal, illetve 130 mm-es löveggel felszerelve) rendelkezett.^[23] A Belovári hadtest haderejét Luka Džanko vezérőrnagy irányította,^[24] míg a Zágrábi hadtest hadműveletre vezényelt egységeit Marijan Mareković vezérőrnagy vezette.^[20]

A VRS-nek három helyőrségi zászlóalja volt a területen, általában túlkoros tartalékosokból. Közülük kettő, melyek az 1. Novigradi gyalogdandárhoz és a 11. Dubicai gyalogdandárhoz tartoztak, az Una folyó mentén helyezkedtek el, és a HV Zágrábi hadtestével álltak szemben. A maradékot az 1. Gradiškai könnyűgyalogdandár részét, a Száva folyó mentén helyezték el a HV Belovári hadtestével szemben.^[25] A Momir Talić alezredes által vezényelt 1. Krajinai hadtest átfogó irányítása alatt álló VRS-védőket,^[26] előre előkészített, aknamezők és erős tüzérség tűztámogatása által védett erődítményekben helyezték el.^[27] A HV becslése szerint a Száva folyó mentén telepített VRS egységeket egy harckocsiszázad és egy tüzérségi üteg támogatta, egyenként 130 milliméteres ágyúkkal, 155 milliméteres tarackokkal és 76 mm-es páncéltörő ágyúkkal felszerelve.^[24]

A hadművelet lefolyása

Szeptember 18

Az átkelést nehezítette a folyók magas szintje, az elárasztott partok, az erős áramlatok és a lebegő hordalék, valamint a csónakok és egyéb folyami átkelőeszközök hiánya.^[28] A 33. műszaki zászlóalj által biztosított felszerelések, köztük két vontatóhajó és egy kétéltű jármű késve érkeztek meg, és csak szeptember 18-án délben értek a harci övezetbe.^[29] Az Una és a Száva folyó folyása mentén 100 km hosszúságban, ahol az offenzívát végre kellett hajtani,^[30] a HV délben megkezdte a tüzérségi bombázást, és csak 15 óra után következett az átkelés. A 125. honvédezred harccsoportja Košutarica község közelében kísérelt meg átkelést, de miután erős kézifegyver- és aknavetőtűzzel találkozott, az átkelés kudarcot vallott. Az 52. honvédezred harccsoportjának kísérlete, hogy átkeljen a Száván Jasenovactól lefelé, az erős aknavetőtűz miatt szintén kudarcot vallott.^[28] A zágrábi hadtest egységeinek a kijelölt partraszállási zónájukban Novi Gradban, Bosanska Kostajnicában és Bosanska Dubicában sikerült kis hídfőket létrehozniuk, de heves tüzérségi és géppuskatűz tartotta fel őket.^[31] Mivel a HV a harc első néhány órájában 27 főt vesztett, Vrbanacot küldték ki, hogy vizsgálja meg a helyzetet, és a vezérőrnagyot teljesen megdöbbentette a támadás rossz megszervezése.^[32] Szeptember 18-ról 19-re virradó éjszaka a VRS tüzérsége folytatta a folyók mentén levő a HV-állások ágyúzását, emellett pedig Novszka, Kutenya, Újgradiska,^[33] és Dvor városait is lőtték.^[34]

Az ARBiH előrenyomulása Sanski Most és Novi Grad felé, ahol a HV az egyik hídfőt létesítette, szeptember 18-19-én leállt, mivel a területen a bosnyák hadsereg 14 000, korábban nem észlelt VRS-katonával találkozott, akiket 2000 Szerbiából érkezett katona is támogatott.^[20]

Szeptember 19

Annak ellenére, hogy a Vrbanac nem sokkal szeptember 18–19-én éjfél után elrendelte a hadművelet leállítását, a Belovári-hadtestnek nem sikerült leállítania a másnap reggel 6:00-ra elrendelt újabb átkelési kísérleteket.^[35] A leállítási parancs ellenére a támadások megkezdődtek, és bár 10:30-kor az 52. és a 125. honvédezred harccsoportjai különböző helyeken próbáltak átkelni a Száva folyón, az erősödő folyóáramlatok és a folyamatos VRS tüzérségi tűz ellenére csak kis felderítő csoportoknak sikerült átkelniük a folyón, de egy órával később ők is visszaszorultak.^[36]

12 óra 50 perckor a 121. és 125. honvédezred elemeinek, valamint a 265. felderítő-szabotázsszázadból álló haderőnek a Száva és az Una találkozásánál sikerült átkelnie a Száva folyón. A 80 katonából álló átkelő erő aknamezővel, VRS tüzérségi tűzzel és a folyópart közelében lévő bunkerekből kézi lőfegyverek tüzével találkozott. Az erők kivonása 14 óra után kezdődött, ami heves tüzérségi tűzváltáshoz vezetett az egyik parton a VRS, a másik parton a 121. és 125. honvédezred harccsoportjai között. A kivonás a rendelkezésre álló hajók kis száma miatt több folyami átkelést igényelt, és további veszteségeket okozott. A helyzetet számos incidens és tényező tovább nehezítette. Ezek közé tartozott egy megsérült kétéltű járművet vontató vontatóhajó, amely a hibás vezetékezés, a folyami ágyús csónakok elégtelen tűztámogatása miatt kigyulladt, valamint a 34. műszaki zászlóalj csónakszemélyzete, akik a VRS erős tüze miatt nem voltak hajlandók átkelni a folyón, és a 33. műszaki zászlóalj hadköteleseivel kellett felváltani őket. Annak ellenére, hogy a HV a VRS-lövegek felderítésére pilóta nélküli légijárműveket használt, a tüzérségi párbaj még szeptember 19-én és 20-án késő éjszakáig folytatódott.^[37]

Az 52. honvédezred harccsoportja, hogy támogassa a 121. és a 125. honvédezred elemei által létesített hídfő kiszélesítését 14 óra 30 perckor ismét átkelt a Száva folyón. Az átkelésben 91 katona vett részt, akik körülbelül 900 métert haladtak előre, és mielőtt 16:30-kor visszavonultak több VRS védelmi állást megsemmisítettek.^[38]

Szeptember 19-én a Zágrábi hadtest megpróbálta megerősíteni a HV hídfőket az Una folyón, de további veszteségeket szenvedett.^[39] A Belovári hadtest erősítésként a VRS védelmének áttöréséhez a 121. honvédezred harccsoportját is Jasenovacba küldte.^[35] A nap folyamán a Belovári hadtestet felkereste Irfan Torić, a Velika Kladuša-i 520. ARBiH-dandár parancsnoka és engedélyt kért csapatainak bevetésére a Belovári hadtest támadásának támogatására. Džanko továbbította a kérést Červenkónak.^[40] A nap végére Červenko találkozott Tuđmannal, hogy tiltakozzon a művelet megindításának szervezetlensége ellen, és az ellen, hogy őt nem értesítették erről előre.^[41] Ugyanezen a napon a HV vezérkara leállította az akciót.^[39]

Következmények

A háború után Janko Bobetko tábornok a HV veszteséget több mint 70 halottra és 250 sebesültre becsülte.^[39] A hivatalos adatok szerint a hadművelet során 49 HV-katona vesztette életét.^[42] Az áldozatok közül a Belovári-hadtesthez 5 halott és 26 sebesült tartozott.^[43] Boszniai szerb források szerint a VRS katonái közül 44-en haltak meg, 53-an megsebesültek és hárman estek fogságba. Ezen kívül hat boszniai szerb rendőr is meghalt, kilencen pedig megsebesültek. Boszniai szerb források szerint az offenzíva két napja alatt a szerb civilek közül 54-en haltak meg, 39-en megsebesültek és hatan estek fogságba.^[44] A Dvor elleni VRS-ágyúzásban meghalt két dán békefenntartó, akik az Egyesült Nemzetek Bizalomhelyreállító Művelete (UNCRO) keretében szolgáltak Horvátországban.^[45] 2006-ban a horvát hatóságok elkezdték vizsgálni a hadművelet során elkövetett háborús bűnökkel kapcsolatos vádakat, konkrétan a 2. gárdadandár 1. zászlóaljának csapatai által Bosanska Dubica térségében meggyilkolt 40 civil esetét.^[21]

1995. szeptember 20-án Červenko tábornok benyújtotta az Una hadműveletről szóló jelentését Tuđman elnöknek, melyben elhárította magától a felelősséget, és Vrbanacra és az akkori védelmi miniszterre Gojko Šušakra hárította azt.^[46] Ezt követően a fiaskóért egyedül Vrbanacot tették felelőssé, amivel katonai pályafutása véget is ért. Mareković helyett, aki Červenko utódja lett volna a vezérkari főnöki poszton, amikor Červenko 1996-ban nyugdíjba vonult, Pavao Miljavac tábornokot nevezték ki vezérkari főnökké.^[47]

Az 1994. novemberi Tél '94 hadművelet óta az Una offenzíva volt a HV egyetlen sikertelen hadművelete, így Horvátországban gyorsan félresöpörték,^[48] azonban a médiában továbbra is vita tárgya maradt. Davor Marijan horvát történész szerint a hadművelet elsősorban politikai okokból indult, melyet Holbrooke szeptember 17-iki kijelentésére reagálva sebtében indítottak el. Ennek ellenére Marijan azt állítja, hogy a támadás terve a helytelen hírszerzésen alapult, ami ahhoz vezetett, hogy a HV alulbecsülte a VRS védelmét.^[46] Ezenkívül a HV túlbecsülte ehhez a nehéz művelethez a saját képességeit, és figyelmen kívül hagyta a folyók átkeléskori állapotát.^[39] A HV soha nem kísérelte meg megismételni az átkelést, ehelyett úgy döntött, hogy az október elején megindított Déli Mozdulat hadműveletben más irányból fenyegeti Banja Lukát.^[49]

Jegyzetek

1. Ramet 2006, 382. o.
2. Ramet 2006, 427. o.
3. Ramet 2006, 428. o.
4. CIA 2002, 136. o.
5. CIA 2002, 137. o.
6. CIA 2002, 143–144. o.
7. Bellamy 1992. október 10..
8. Burns 1992. május 12..
9. Ramet 1995, 407–408. o.
10. CIA 2002, 299. o.
11. CIA 2002, 376–377. o.
12. CIA 2002, 379. o.
13. CIA 2002, 380. o.
14. CIA 2002, 381–382. o.
15. Galbraith 14 December 2010.
16. Marijan 2008, 318. o.
17. Šoštarić 12 November 2013.
18. Marijan 2008, 319. o.
19. Marijan 2008, 319–320. o.
20. CIA 2002, 383. o.
21. Šoštarić 2006. augusztus 14..
22. Marijan 2008, 320. o.
23. Marijan 2008, 322. o.
24. Marijan 2008, 321. o.
25. CIA 2002, p. 421, n. 710.
26. CIA 2002, 461. o.
27. Marijan 2008, 330. o.
28. Marijan 2008, 325. o.
29. Marijan 2008, 324. o.
30. Radoš 2011, 324. o.
31. CIA 2002, 383–384. o.
32. Hedl 12 September 2010.
33. Marijan 2008, 326. o.
34. Wilkinson & Kempster 1995. szeptember 20..
35. Marijan 2008, 327. o.
36. Marijan 2008, 328. o.
37. Marijan 2008, 329–332. o.
38. Marijan 2008, 328–329. o.
39. CIA 2002, 384. o.
40. Marijan 2008, 326–327. o.
41. Šoštarić 14 August 2006.
42. Hedl 2010. szeptember 22..
43. Marijan 2008, 332. o.
44. RTRS 2010. szeptember 17..
45. Wilkinson & Kempster 20 September 1995.
46. Marijan 2008, 333. o.
47. Hedl 22 September 2010.
48. Marijan 2008, 334. o.
49. CIA 2002, 390. o.

Források

Könyvek

• Central Intelligence Agency, Office of Russian and European Analysis. Balkan Battlegrounds: A Military History of the Yugoslav Conflict, 1990–1995. Washington, D.C.: Central Intelligence Agency (2002). ISBN 978-0-16-066472-4 
• Ramet, Sabrina P.. Social Currents in Eastern Europe: The Sources and Consequences of the Great Transformation. Durham, North Carolina: Duke University Press (1995). ISBN 9780822315483 
• Ramet, Sabrina P.. The Three Yugoslavias: State-Building And Legitimation, 1918–2006. Bloomington, Indiana: Indiana University Press (2006). ISBN 978-0-253-34656-8 

Szakcikkek

• Marijan, Davor (2008. október 1.). „Zborno područje Bjelovar u operaciji Una” (horvát nyelven). Scrinia Slavonica, Slavonski Brod, Croatia 8 (1), 317–335. o, Kiadó: Croatian Historical Institute – Department of History of Slavonia, Srijem and Baranja. ISSN 1332-4853. 
• Radoš, Ivan (2011. május 1.). „Operacija "Oluja" i srbijanski dnevni tisak” (horvát nyelven). Časopis Za Suvremenu Povijest, Zagreb, Croatia 43 (1), 293–327. o, Kiadó: Croatian Institute of History. ISSN 0590-9597. 

Tudósítások

• Bellamy, Christopher. „Croatia built 'web of contacts' to evade weapons embargo”, The Independent , 1992. október 10.. [2012. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. november 2.) 
• Burns, John F.. „Pessimism Is Overshadowing Hope in Effort to End Yugoslav Fighting”, The New York Times , 1992. május 12.. [2013. december 19-i dátummal az eredetiből archiválva] 
• Galbraith, Peter. „Richard Holbrooke: A Force for Good”, The Guardian , 2010. december 14. 
• Hedl, Drago. „U operaciji Una 1995. poginulo je 49 vojnika. Zbog koga je sve pošlo po zlu?”, Jutarnji list , 2010. szeptember 22.. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2023. április 14.) (horvát nyelvű) 
• Šoštarić, Eduard. „Otvorena istraga zbog akcije "Una"”, Nacional , 2006. augusztus 14.. [2012. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2023. április 14.) (horvát nyelvű) 
• Šoštarić, Eduard. „Proširena optužnica protiv Gotovine teretila bi Clintonovu administraciju”, Nacional , 2013. november 12.. [2012. július 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2023. április 14.) (horvát nyelvű) 
• "Una-95" – tipična agresija Hrvatske vojske sa ograničenim ciljem (szerb nyelven). Radio Televizija Republike Srpske, 2010. szeptember 17.
• „Bosnians, Croats Will Halt Assault on Serbs, U.S. Says; Balkans: Combined Offensive Nears Rebel Stronghold. But it is Jeopardizing Washington-Brokered Peace Plan”, Los Angeles Times , 1995. szeptember 20. 

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Operation Una című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.