Vajda László , született Weisz Lipót, külföldön Ladislaus Vajda (Eger , 1877 . augusztus 19. [ 3] – Budapest , 1933 . március 8. )[ 4] [ 5] magyar író, forgatókönyvíró, újságíró, színházi rendező. Fia Vajda László rendező, vágó, forgatókönyvíró. Unokaöccse Vidor Andor operatőr, vágó. Húga Vajda Piroska színésznő.
Weisz Jakab és Eisenkraut Fanni fiaként született izraelita családban. Vidéken színészként kezdte a pályáját Mezei Kálmánnál , majd a Tolnai Világlapja és a Színház és Élet szerkesztője volt. 1908 szeptemberében a Magyar Színház rendezőjének szerződtette, s 1913 februárjában ugyanitt főrendezővé vált, 1920-tól pedig művészeti igazgató lett. 1922-ben megvált az intézettől és külföldre ment, ahol filmrendezéssel kezdett foglalkozni. Az első világháború évei alatt dramaturgként is dolgozott a Corvin filmgyárban. 1922 és 1933 között Bécsben és Berlinben élt, de filmrendezőként dolgozott Londonban is. Halála előtt néhány héttel hazaköltözött. Utolsó napjaiban a Zsidókórház belgyógyászati osztályán kezelték. Halálát szívroham okozta.
A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra.[ 6] A gyászszertartást Kiss Arnold budai főrabbi vezette.[ 7]
Házastársa Weisz Laura volt, akivel 1904. december 14-én Budapesten, a Ferencvárosban kötött házasságot.[ 8]
Színészek – jelenetek a színészéletből (3 felvonásban, bemutató: 1904, Vígszínház)
Raszkolnyikov – (Dosztojevszkij regénye nyomán, Moly Tamással , bemutató: 1904, Népszínház-Vígopera)
Tiszavirág – (operett, 3 felvonás, társszerző: Bródy István , zenéjét szerezte: Rényi Aladár , bemutató: 1915, Király Színház)
Kőmíves Kelemen – (3 felvonás, társszerző: Kárpáti Aurél , bemutató: 1917, Nemzeti Színház)
Leányálom – (operett, 3 felvonás, társszerzők: Bródy István és Szlatinay Sándor, bemutató: 1925, Városi Színház)
Miámi – (operett, 3 felvonás, társszerző: Bródy István, zenéjét szerezte: Jacobi Viktor , bemutató: Fővárosi Operettszínház )
Eső – (dráma, Paul Maugham elbeszélése nyomán, bemutató: 1925)
Tolsztoj : Az élő halott (4 felvonás, színmű)
Gabriella Zapolska: A varsói citadella (dráma)
Gabriella Zapolska: A cárevics (dráma)
A falu rossza (1915)
A farkas (1916)
A kuruzsló (1917)
A csikós (1917)
A szentjóbi erdő titka (1917)
A vörös Sámson (1917)
Az utolsó hajnal (1917)
A föld embere (1917)
A csúnya fiú (1917)
A senki fia (1917)
A kis lord (1918)
A faun (1918)
A testőr (1918)
A kétlelkű asszony (1918)
Az aranyember (1918)
Mary Ann (1919)
Fehér rózsa (1919)
A 111-es (1919-1920)
A tékozló fiú (1919)
Ave Caesar! (1919)
Twist Olivér (1919)
Yamata (1919)
A legnagyobb bűn azonos: Mária nővér és Odille Mária c. filmekkel (1919)
Fekete tulipán (1919)
Liliom (1919, nem készült el)
Se ki, se be! (1919, Falk Richárddal)
A lélekidomár I-II. (1919)
A masamód (1920)
Az aranyszemű hölgy (1920)
Névtelen vár (1920)
Beatrice házassága (1920)
Újjászületés (1920)
A szerelem mindent legyőz (1920)
Lady Violette (1922)
Sodom und Gomorrha (1922, Kertész Mihállyal)
Der junge Medardus (1923)
Die Lawine (1923)
Die Sklavenkönigin (1924)
Schatz, mach' Kasse (1926, Felix Basch-sal)
Der fesche Erzherzog (1927)
Die Czardasfürstin/ A csárdáskirálynő (1927, Thiele Wilhelm-mel)
Die Liebe der Jeanne Ney (1927, Rudolf Leonhardt-tal)
Venus im Frack (1927)
Abwege (1928, Adolf Lantz-zal)
Die Dame in Schwarz (1928)
Rutschbahn (writer) (1928, Adolf Lantz-zal és Helen Gosewish-sel)
Unmoral (1928, Willi Wolff-fal)
Die Frau, nach der man sich sehnt (1929)
Der Leutnant Ihrer Majestät (1929)
Das Land ohne Frauen (1929)
L'évadée (1929)
Der Günstling von Schönbrunn (1929)
Die Büchse der Pandora (1929)
Piz Palü fehér pokla (writer) (1929, Arnold Franck-kal)
Westfront 1918: Vier von der Infanterie (1930)
Nur Du (1930, Herman Feinerrel)
Es gibt eine Frau, die dich niemals vergißt (1930, Zsoldos Andorral)
Liebe und Champagner (1930, Zsoldos Andorral)
Polizeispionin 77 (1930, Willi Wolff-fal)
Zwei Krawatten (1930)
Der Liebesexpreß (1931, Alexander Engellel és Zsoldos Andorral)
Kameradschaft (1931, Peter Martin Lampel-lel, Karl Otten-nel)
Die 3 Groschen-Oper (1931, Balázs Bélával és Léo Laniával)
L'opéra de quat'sous (1931, Balázs Bélával és Léo Laniával)
Nuits de Venise (1931, Alexander Engellel)
Die Herrin von Atlantis (1932, Herman Oberländerrel)
L'Atlantide (1932, Herman Oberländerrel)
The Mistress of Atlantis (1932, Herman Oberländerrel)
↑ Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2019. június 21.)
↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 21.)
↑ Születési bejegyzése az egri izraelita hitközség 60/1877. folyószáma alatt . (Hozzáférés: 2020. január 3.)
↑ Vajda László meghalt (1933 március 10.), Pesti Hírlap, 57. szám, 6. oldal . (Hozzáférés: 2020. január 3.)
↑ Mellőztetések kísérték Vajda Lászlót, akit szívbetegsége vitt a halálba (1933. március 10.), Ujsag, 57. szám, 9. oldal . (Hozzáférés: 2020. január 3.)
↑ Sírja a mai Kozma utcai izraelita temető területén fekszik.
↑ Nagy részvét mellett temették el Vajda Lászlót (1933. március 11.), Magyar Hírlap, 58. szám, 7. oldal
↑ Házasságkötési bejegyzése a Budapest IX. kerületi polgári házassági akv. 1140/1904. folyószáma alatt . (Hozzáférés: 2020. január 3.)